Gyurkity Péter

A Marsról hozna közösen mintát a NASA és az ESA

A NASA eközben törölte a Holddal kapcsolatos hasonló küldetését.

Az európai és amerikai űrügynökség a napokban együttműködési megállapodást írt alá, amely a Marsról származó minták begyűjtésével és azok visszahozatalával kapcsolatos. A jelek szerint erre helyezik a fókuszt, miközben a NASA lemond a Hold esetében tervezett hasonló projektről.

Az ESA hivatalos bejelentése szerint igyekeznek együttműködni a siker érdekében, bár mindkét ügynökségnek megvannak a saját tervei és eszközei az eredetileg elképzelt küldetések végrehajtására. Érdemes megjegyezni, hogy miközben a NASA 2020 Mars Rover névre keresztelt marsjárója 3 éven belül érné el a vörös bolygót és gyűjtene be legfeljebb 31 különböző mintát, addig az ESA ExoMars néven futó projektje szintén 2021-re valósítaná meg a célkitűzést, amelynek értelmében akár 2 méter mélyre is leáshatnak az élet nyomai után kutatva. Ezt egy második eszköz követné, amely az űrbe juttatná a mintákat, egy harmadik fellövés révén ezeket pedig vissza is hoznák a Földre, hogy itt tanulmányozzák őket.

Dacára annak, hogy a NASA számára kifejezetten a Holdat jelölték ki elsődleges célként, most mégis lemondanak egy ide irányuló küldetésről. Az illetékesek bejelentették, hogy az eredeti tervekkel ellentétben mégsem küldenek egy holdjárót a sarki régiókhoz, hogy ott felmérjék a meglévő vízkészletet, vagyis nem valósul meg a Resource Prospector célkitűzése és nem kapunk még pontosabb képet a mennyiségről. Ez ellen tiltakozik most több kutató egy nyílt levélben, amelyben a döntés visszavonását kérik a NASA új első emberétől, hiszen ez egyben arra is választ adhatna, hogy mennyiben van esély a tartósabb emberi jelenlétre.

Egyelőre nem tudni a pontos indokot, bár valószínű, hogy a robotjármű küldetésére nem volt elég pénz, illetve komoly szándék.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!