Gyurkity Péter
Azonosítóval látnák el az űrszemetet
Miniatűr űrbéli rendszámtáblákkal kerülnék el a legrosszabb eshetőséget.
A szaporodó, fokozatosan felgyülemlő űrszemét problematikájával több alkalommal is foglalkoztunk, ami leginkább annak köszönhető, hogy ez a szakemberek számára is komoly fejtörést okoz. Amerikai kutatók most rendszámtáblákkal könnyítenének a helyzeten, hogy egyszerűbbé váljon a balesetek elkerülése.
A Los Alamos National Laboratory munkatársai miniatűr lézeres azonosítót dobtak össze, amelyen még dolgoznak, hogy tovább csökkentsék annak fizikai méretét. Az általuk közzétett bejegyzés szerint ez tulajdonképpen egy lézerdióda, amely akár az úgynevezett cubesat-műholdakon is helyet kaphatna, hogy azután, bizonyos időközönként, apró jelet adjon le a központoknak, megkönnyítve a szakemberek számára az azonosítást. Ez azért válik egyre fontosabbá, mert még a több évtizede szemétnek számító műholdak esetében is le kell nyomozniuk a tulajdonost, és csak az ő beleegyezésével tehetik meg a nagyobb ütközések elkerülése érdekében szükséges lépéseket. A lézeres azonosítók elterjesztésével ez a folyamat válna gyorsabbá, így a folyamat maga pedig hatékonyabbá.
Bolygónk körül, egyedül az alacsony orbitális pályához ideális magasságban, vagyis nagyjából 600 és 1600 kilométer között, több mint 1300 aktív műhold kering, ezekhez azonban több tízezer inaktív példány, valamint rakétaelemek és egyéb alkatrészek csatlakoznak, amelyek egyre jobban teleszemetelik közvetlen környezetünket – nem meglepő módon, hiszen 60 évünk volt erre. Az aktív szolgálatból kilépő műholdak nem folytatják a helymeghatározási tevékenységet, így ezek követése egyre nehezebb, a most kidolgozott azonosítóval (amely a másodperc egymilliomod része alatt ad le egy-egy jelzést, ezek sorozatát követően pedig 1 milliszekundumig tölti magát újra a napenergiára támaszkodva) ez nem jelentene többé problémát. A kicsinyke eszköz, amely végleges formájában a remények szerint egy levélbélyeg méretével vetekszik majd, akár 25 éven keresztül is üzemelhetne, de ezt talán még jobban ki tudják majd tolni.
A földi teleszkópok segítségével valósulna meg a nyomkövetés, ezek a vörös tartományra fókuszálnának. Természetesen mindez nem jelent összetett megoldást, de legalább leegyszerűsödne az azonosítási folyamat és felgyorsulna az ellenlépések megtétele – ellenkező esetben egyre több ütközésre kerülhet sor, amelyek idővel teljesen ellehetetlenítenék a biztonságos feljutást.
A szaporodó, fokozatosan felgyülemlő űrszemét problematikájával több alkalommal is foglalkoztunk, ami leginkább annak köszönhető, hogy ez a szakemberek számára is komoly fejtörést okoz. Amerikai kutatók most rendszámtáblákkal könnyítenének a helyzeten, hogy egyszerűbbé váljon a balesetek elkerülése.
A Los Alamos National Laboratory munkatársai miniatűr lézeres azonosítót dobtak össze, amelyen még dolgoznak, hogy tovább csökkentsék annak fizikai méretét. Az általuk közzétett bejegyzés szerint ez tulajdonképpen egy lézerdióda, amely akár az úgynevezett cubesat-műholdakon is helyet kaphatna, hogy azután, bizonyos időközönként, apró jelet adjon le a központoknak, megkönnyítve a szakemberek számára az azonosítást. Ez azért válik egyre fontosabbá, mert még a több évtizede szemétnek számító műholdak esetében is le kell nyomozniuk a tulajdonost, és csak az ő beleegyezésével tehetik meg a nagyobb ütközések elkerülése érdekében szükséges lépéseket. A lézeres azonosítók elterjesztésével ez a folyamat válna gyorsabbá, így a folyamat maga pedig hatékonyabbá.
Bolygónk körül, egyedül az alacsony orbitális pályához ideális magasságban, vagyis nagyjából 600 és 1600 kilométer között, több mint 1300 aktív műhold kering, ezekhez azonban több tízezer inaktív példány, valamint rakétaelemek és egyéb alkatrészek csatlakoznak, amelyek egyre jobban teleszemetelik közvetlen környezetünket – nem meglepő módon, hiszen 60 évünk volt erre. Az aktív szolgálatból kilépő műholdak nem folytatják a helymeghatározási tevékenységet, így ezek követése egyre nehezebb, a most kidolgozott azonosítóval (amely a másodperc egymilliomod része alatt ad le egy-egy jelzést, ezek sorozatát követően pedig 1 milliszekundumig tölti magát újra a napenergiára támaszkodva) ez nem jelentene többé problémát. A kicsinyke eszköz, amely végleges formájában a remények szerint egy levélbélyeg méretével vetekszik majd, akár 25 éven keresztül is üzemelhetne, de ezt talán még jobban ki tudják majd tolni.
A földi teleszkópok segítségével valósulna meg a nyomkövetés, ezek a vörös tartományra fókuszálnának. Természetesen mindez nem jelent összetett megoldást, de legalább leegyszerűsödne az azonosítási folyamat és felgyorsulna az ellenlépések megtétele – ellenkező esetben egyre több ütközésre kerülhet sor, amelyek idővel teljesen ellehetetlenítenék a biztonságos feljutást.