daweed

Pluto expedíció elhalasztva, helyette irány az Európa

A NASA Pluto Express programja lassításba kezdett. A hivatal igazgatója leállítatta a programot, amit a Jet Propulsion Laboratory (JPL) vezetett, hogy elérjék a távoli Plútót.

"A Plútó program csak félre lett téve és nem lett leállítva" állította Ed Weiler a NASA űrkutatással foglalkozó részlegének igazgató helyettese a szeptember 13-i meghallgatáson.

A Pluto Express programot legkésőbb 2020-ig akarják kitolni, addig is keresik a legjobb és legújabb technológiákat legfőképpen az űrutazási idő lerövidítésére. Eddigi tervek szerint az indítás 2004 decemberében lett volna, és az űrhajó tíz évvel később ért volna oda. A küldetés teljes költsége 800 millió dollár lett volna, ami duplája az eredetileg kitűzött összegnek.

Az ok, amiért a Plútó programot leállították, az Europa a Jupiter egyik holdja, amiről a tudósok úgy hiszik, hogy egy óceánt rejt a fagyos felszín alatt, ami akár életre utaló nyomokat is tartalmazhat.

Tudományos sikerek

Egy kongresszusi megbeszélés során a képviselők egyértelmű sikernek könyvelték el a NASA eddigi tevékenységét, a sikertelenül járt Mars expedíció ellenére. Ahogy Dana Rohrbacker, egy kaliforniai képviselő kifejtette: 10 év alatt eljutottak oda, hogy a pár évenkénti repülések helyett évente több küldetést is végre tudnak hajtani.
Ez sokkal több és fontosabb információval látja el a tudósokat, akiknek most már lehetőségük van arra, hogy ezeket pár év alatt összeszedjék és kiértékeljék, az eddigi több tíz év helyett.

Lekapcsolva

A NASA ez év végén leállítja az "Extrém Ultraibolya Felderítőt" (Extreme Ultraviolet Explorer - EUVE), amit 1992 júniusában lőttek fel. Az űrjármű teljesen működőképes, és az is maradna még jó pár évig, ám mégis visszahozzák 2002 elején. Ennek oka újra csak a projectek prioritására vezethető vissza állítják a NASA tudósai.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!