Gyurkity Péter

Az Uránusz és a Neptunusz a NASA célkeresztjében 

Az ügynökség mindkét bolygót meglátogatná, itt a légkörből mintákat vennének.

Bár a Trump-adminisztráció kapcsán már olvashattunk arról, hogy a Föld helyett egyéb bolygók kutatását támogatnák nagyobb összegekkel, a NASA ettől függetlenül is foglalkozik a következő évtizedben, illetve az ezt követően végrehajtandó újabb expedíciók gondolatával. Most az Uránusz és a Neptunusz került a célkeresztbe, mindkét szomszédunk jó célpontnak számít.

Az Ice Giants Study Team tagjai már februárban közzétettek egy részletes prezentációt ezen tervekkel kapcsolatban, most azonban egy jóval vaskosabb anyagban foglalták össze a főbb célkitűzéseket és a megvalósítandó célokat. Ebből kiderül, hogy mind az Uránusz, mind pedig a Neptunusz felé újabb szondát indítanának, előbbi esetében azonban a közeli átrepülés mellett egy, a légkörbe alámerülő és ott mintavételt végrehajtó eszközt is célba juttatnának, hogy felmérjék a különböző gázok és nehezebb elemek jelenlétét és azok arányát. Összesen négy különböző küldetésről lenne itt szó, amelyek közül három a kiszemelt bolygó körül keringő szondát jelentene, természetesen a megfelelő képalkotó komponensekkel kiegészülve, de helyet kapnának itt a magnetométerek, a por- és plazmadetektorok, valamint a különböző radarok is.


A bolygók (és azok holdjai) esetében a belső szerkezet felmérése és a nehezebb elemek arányának meghatározása számít a két fő célkitűzésnek, ezek mellett azonban az energiamezők, az időjárás és a klíma megfigyelése, a holdak részletes tanulmányozása, valamint a gyűrűrendszerek kialakulása és összetétele, ennek tanulmányozása is fontos szempont lesz. Ezen jégóriások valószínű kialakulási folyamatának jobb felmérése azért is fontos, mert így választ kaphatunk azon kérdésre, hogy az ilyen bolygók miért vannak túlsúlyban a gázóriásokhoz képest.

A NASA szakemberei szerint az út nagyjából 14 évig tartana, itt pedig a Naptól való nagy távolság miatt atomenergiát (plutóniumot) kellene alkalmazni. Az Uránusz esetében 2030 és 2036 között kellene elindulni, a Neptunusznál azonban a Jupiter által szolgáltatott gravitációs „lökés” csak 2030 előtt, illetve 2040 után biztosítana ideális körülményeket.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Palinko #1
    A neptunusz nélkül és angolul ez a cikk cím igen csak vicces lenne