Balázs Richárd
Két sötét hold keringhet az Uránusz körül
Valószínűleg két kicsi, eddig még felfedezetlen hold kering ismert társaiknál jóval közelebb a bolygó körül, legalábbis erre uralnak az Uránusz belső gyűrűinek hullámos mintái.
A jégóriásnak "mindössze" 27 ismert holdja van. Ez jóval kevesebb, mint a szomszédos Jupiter 67, illetve a Szaturnusz 62 holdja, ugyanakkor az Uránusz kisebb is, ami magyarázhatja a különbséget. Azonban az is könnyen megeshet, hogy eddig nem voltak megfelelő műszereink további holdak észleléséhez. Nagyobb testvéreivel ellentétben az Uránuszt csak egyetlen egy elhaladó űrszonda vette eddig szemügyre, a Voyager 2, ami 1986-os látogatásával rögtön megháromszorozta az ismert uránuszi holdak számát. Nem volt még olyan műholdunk sem, ami pályára állt volna a bolygó körül, míg a Jupiter esetében a Galileo és a Juno, míg a Szaturnusz körül a Cassini teljesített szolgálatot.
Az Uránusz sötét, keskeny gyűrűkkel rendelkezik, melyeket 1977-ben észleltek először, amikor a gyűrűk blokkolták egy távoli csillag fényét. A Voyager 2 két holdat, a Cordeliát és az Opheliát fedezte fel a legkülső gyűrű, az Epsilon két oldalán. A holdak gravitációs vonzása keskeny alakzatba tereli a gyűrű részecskéit. Rob Chancia és Matthew Hedman, az amerikai Idaho Egyetem bolygótudósai újra megvizsgálták a Voyager adatait, és két másik gyűrűnél, az Alpha és Beta esetében is felfedeztek egy hullámos mintát, melyek hasonlóan egy-egy hold gravitációs hatásának eredményei lehetnek.
"Ezek a holdak elég kicsik" - mondta Chancia, aki 4-14 kilométeresre becsüli az átmérőjüket, amennyiben léteznek. Ez azt jelenti, hogy valószínűleg kisebbek az összes ismert uránuszi holdnál, ezáltal túl parányiak voltak ahhoz, hogy a Voyager tisztán észlelhesse. Mindezek ellenére legalább négy olyan szaturnuszi hold van, ami még ezeknél is kisebb. A két feltételezett hold egészen sötét lehet, legalábbis szomszédjaik színéből kiindulva. "Az Uránusznak nem csak a gyűrűi sötétek, de a régióban található kis holdak többsége is" - tette hozzá Hedman.
A két hold létezése "egészen hihetőnek tűnő lehetőség", foglalt állást a tanulmánnyal kapcsolatban Mark Showalter, a kaliforniai SETI Intézet csillagásza, akinek a nevéhez több Szaturnusz, Uránusz, Neptunusz és Plútó körül keringő hold felfedezése fűződik. Az elkövetkező hónapokban Showalter és munkatársai megvizsgálják a Hubble űrtávcső Uránuszról készült felvételeit. Véleményük szerint a Hubble a legjobb lehetőség a holdak létezésének igazolására, ahogyan korábban az űrtávcső felvételei segítettek a Plútó négy legkisebb holdjának észlelésében is, még mielőtt a New Horizons űrszonda 2015-ben meglátogatta a bolygó rangjától megfosztott égitestet.
Ha a Hubble keresés csődöt mondana is egy Uránusz műhold egy nap sikerrel járhat, legrosszabb esetben kizárva a holdak létezését.
A jégóriásnak "mindössze" 27 ismert holdja van. Ez jóval kevesebb, mint a szomszédos Jupiter 67, illetve a Szaturnusz 62 holdja, ugyanakkor az Uránusz kisebb is, ami magyarázhatja a különbséget. Azonban az is könnyen megeshet, hogy eddig nem voltak megfelelő műszereink további holdak észleléséhez. Nagyobb testvéreivel ellentétben az Uránuszt csak egyetlen egy elhaladó űrszonda vette eddig szemügyre, a Voyager 2, ami 1986-os látogatásával rögtön megháromszorozta az ismert uránuszi holdak számát. Nem volt még olyan műholdunk sem, ami pályára állt volna a bolygó körül, míg a Jupiter esetében a Galileo és a Juno, míg a Szaturnusz körül a Cassini teljesített szolgálatot.
Az Uránusz sötét, keskeny gyűrűkkel rendelkezik, melyeket 1977-ben észleltek először, amikor a gyűrűk blokkolták egy távoli csillag fényét. A Voyager 2 két holdat, a Cordeliát és az Opheliát fedezte fel a legkülső gyűrű, az Epsilon két oldalán. A holdak gravitációs vonzása keskeny alakzatba tereli a gyűrű részecskéit. Rob Chancia és Matthew Hedman, az amerikai Idaho Egyetem bolygótudósai újra megvizsgálták a Voyager adatait, és két másik gyűrűnél, az Alpha és Beta esetében is felfedeztek egy hullámos mintát, melyek hasonlóan egy-egy hold gravitációs hatásának eredményei lehetnek.
"Ezek a holdak elég kicsik" - mondta Chancia, aki 4-14 kilométeresre becsüli az átmérőjüket, amennyiben léteznek. Ez azt jelenti, hogy valószínűleg kisebbek az összes ismert uránuszi holdnál, ezáltal túl parányiak voltak ahhoz, hogy a Voyager tisztán észlelhesse. Mindezek ellenére legalább négy olyan szaturnuszi hold van, ami még ezeknél is kisebb. A két feltételezett hold egészen sötét lehet, legalábbis szomszédjaik színéből kiindulva. "Az Uránusznak nem csak a gyűrűi sötétek, de a régióban található kis holdak többsége is" - tette hozzá Hedman.
A két hold létezése "egészen hihetőnek tűnő lehetőség", foglalt állást a tanulmánnyal kapcsolatban Mark Showalter, a kaliforniai SETI Intézet csillagásza, akinek a nevéhez több Szaturnusz, Uránusz, Neptunusz és Plútó körül keringő hold felfedezése fűződik. Az elkövetkező hónapokban Showalter és munkatársai megvizsgálják a Hubble űrtávcső Uránuszról készült felvételeit. Véleményük szerint a Hubble a legjobb lehetőség a holdak létezésének igazolására, ahogyan korábban az űrtávcső felvételei segítettek a Plútó négy legkisebb holdjának észlelésében is, még mielőtt a New Horizons űrszonda 2015-ben meglátogatta a bolygó rangjától megfosztott égitestet.
Ha a Hubble keresés csődöt mondana is egy Uránusz műhold egy nap sikerrel járhat, legrosszabb esetben kizárva a holdak létezését.