MTI

Elfogy a víz, annyit eszünk

Gyorsabban apasztja a felszín alatti vizeket az élelemtermelés a világ sok táján, mint amilyen ütemben a természet azt pótolni tudná - állapította meg egy a Nature magazinban megjelent új tanulmány.

A talajvizet főként a rizs-, búza- és kukoricaföldek, valamint gyapotültetvények öntözésére használják. A világon Pakisztán, az Amerikai Egyesült Államok és India exportálja a legtöbb, gyorsan apadó felszín alatti vízkészlettel öntözött élelmiszert. A londoni University College kutatói szerint az élelemellátás veszélybe kerül, ha nem védik meg a talajvizet. Az öntözésre használt víz mintegy 43 százaléka felszín alatti vízrétegekből származik, tehát nem folyókból és tavakból. A felszín alatti rétegek közül soknak a vizét olyan gyorsan elhasználja a gazdaság, hogy azt az esők nem tudják pótolni.

A 2000-es években a szakértők úgy vélték, hogy az öntözés a nem megújuló vízforrások 20 százalékát veszi igénybe. A 2010-es években ez több mint ötödével nőtt. A tudósok régóta tisztában vannak a talajvíz mennyiségének csökkenésével, az új tanulmány azonban azt kutatta, hogyan befolyásolja a mezőgazdasági termények kereskedelme a vízellátást. A világ lakosságának túlnyomó többsége olyan országokban él, amelyeknek szinte a teljes alapvetőélelmiszer-importja a nagyrészt talajvízzel öntöző országokból érkezik.

A kutatók azt találták, hogy az öntözésre használt, nem megújuló felszín alatti vizek mintegy 11 százaléka függ össze a világ élelmiszer-kereskedelmével. Ennek kétharmada három ország, Pakisztán, az Egyesült Államok és India között oszlik meg. A kétezres évek eleje óta egy évtized alatt Kína megduplázta a nem megújuló felszín alatti vizek használatát, de India és az Egyesült Államok is jelentősen megnövelte azt. Az Egyesült Államok, Mexikó, Szaúd-Arábia és Kína a nem megújuló vízforrások tíz legnagyobb mezőgazdasági felhasználói között vannak, azonban ezek az országok a fogyó felszíni vízkészlettel öntözött termények fő importőrei is.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Ender Wiggin #7
    A cikkben magáról a vízmennyiségről van szó, semmiféle egyensúlyról. Téveszme, mi? Megint nagyot szóltál. Öblíthetsz.
  • Jawarider #6
    Föld vízkészlete nem állandó ?
  • bunny #5
    úgy olvastam a cikk címét, hogy Elfogyott a víz, annyi nekünk.
  • molnibalage83 #4
    Ez ebben a formában téveszme. A probléma az az ész nélküli öntözéssel, hogy a talaj alatti vízegyensúlyt bontod meg vele. Ezen semmit sem segít, ha már szét van kúrva, de te a tengerből csinálsz édesvizet.
  • hodobaj #3
    Ha lenne olcsó korlátlan energinánk az egész szaharát be lehetne füvesiteni, bár az valszeg katasztrofális időjárás anomáliákat okozna :D
    De mondjuk a karsztvízhez képest amit ingyen van, minden egyéb vízelőállitás drága, ha nincs ingyen víz nem fognak rízst termeszteni.
    Utoljára szerkesztette: hodobaj, 2017.03.31. 13:04:47
  • Ender Wiggin #2
    A tengerek, óceánok közelében nincs vízhiányveszély. A deszalináció már most is sok ország vízellátását fedezi, úgyhogy picit tól van liheve ez a kérdés is...
  • masuda #1
    Majd Trump megmondja, hogy hülyeség ez is.