Gyurkity Péter
A tengerek felett is követnék a repülőket
Ehhez azonban a jelenleg használt földi vevőket műholdakra kell rakni.
Immár három éve tűnt el a maláj légitársaság MH370 jelzésű utasszállítója, amelynek fekete dobozát sem sikerült lokalizálni, így a katasztrófa továbbra is megválaszolatlan kérdésként tűnik fel. Ez – több hasonló balesettel együtt – ismét előtérbe helyezte a jobb helymeghatározás és nyomonkövetés igényét, az ehhez szükséges fejlesztések pedig szép lassan alakulóban vannak. A SpaceX kapcsán már megemlítettük az Iridium nevű céget, amely Musk csapatának segítségével saját műholdakat állít pályára, ez pedig végre valóban megoldást nyújt a problémára.
Az Iridium az Aireon nevű cég megoldására építi műholdjait, ez pedig gyakorlatilag az eddig földi rendszerként használt ADS-B (Automatic Dependent Surveillance-Broadcast) kiterjesztett alkalmazását jelenti. A gondot eddig a hatótáv jelentette, az óceánok és sarki régiók felett repülő utasszállítók esetében ugyanis a pilóták jelentésére és némi előrejelzésre volt szükség a hozzávetőleges helymeghatározáshoz, amelyben segítséget jelentett, hogy a repülőgépek műholdas helyzetmeghatározó rendszer segítségével (pl. GPS) ismerik a saját pozíciójukat. Ezt más adatokkal együtt rádiófrekvencián keresztül sugározzák, a jeleket földi vevőkészülékek veszik, vagyis itt rögtön megjelenik a hatótáv kérdése. A jövőben azonban a műholdas rendszer révén végleg eltüntethetjük a ma még meglévő fehér foltokat.
Azóta is csak néhány Afrikánál partra sodort darabját találták meg a maláj gépnek
Az Iridium januárban a teljes rendszert kitevő 66 műhold első 10 példányát lőtte fel a SpaceX segítségével, ebből eddig kettőt kapcsoltak be, hogy teszteljék a platformot. Egyikük 62 óra leforgása alatt 17 ezer repülő adatait gyűjtötte össze, a rendszer 2018 végére ígért rajtja után pedig lehetővé válik a folyamatos megfigyelés. A műholdak a földi állomásokra továbbítják majd az adatokat, a teljes procedúra alig 2 másodpercet venne igénybe, ez pedig egyben azt is lehetővé tenné, hogy jóval közelebb hozzák egymáshoz az egyes gépeket, vagyis többen kapnának optimális útvonalat, üzemanyagot és időt spórolva ezzel meg (az óceánok felett alkalmazott 80 tengeri mérföld helyett akár 15 tengeri mérföldre lehetne leszorítani a gépek közötti távolságot, ami egyes számítások szerint csak az észak-atlanti régióban 128 millió kilogramm üzemanyag elégetését előzné meg.
Kanadában már tesztelték a rendszert, itt az Ottawából Iqaluit, majd pedig Yellowknife és Whitehorse felé induló gépet minden 100 percben kapta el az egyik bekapcsolt műhold, pontos adatokat küldve a gyéren vagy egyáltalán nem lakott területek felett repülő utasszállítóról. A rendszer üzembe helyezése után itt is megvalósulna a folyamatos megfigyelés, és bár a SpaceX balesetei ezt némileg hátráltatták, már nem vagyunk messze a céltól.
Immár három éve tűnt el a maláj légitársaság MH370 jelzésű utasszállítója, amelynek fekete dobozát sem sikerült lokalizálni, így a katasztrófa továbbra is megválaszolatlan kérdésként tűnik fel. Ez – több hasonló balesettel együtt – ismét előtérbe helyezte a jobb helymeghatározás és nyomonkövetés igényét, az ehhez szükséges fejlesztések pedig szép lassan alakulóban vannak. A SpaceX kapcsán már megemlítettük az Iridium nevű céget, amely Musk csapatának segítségével saját műholdakat állít pályára, ez pedig végre valóban megoldást nyújt a problémára.
Az Iridium az Aireon nevű cég megoldására építi műholdjait, ez pedig gyakorlatilag az eddig földi rendszerként használt ADS-B (Automatic Dependent Surveillance-Broadcast) kiterjesztett alkalmazását jelenti. A gondot eddig a hatótáv jelentette, az óceánok és sarki régiók felett repülő utasszállítók esetében ugyanis a pilóták jelentésére és némi előrejelzésre volt szükség a hozzávetőleges helymeghatározáshoz, amelyben segítséget jelentett, hogy a repülőgépek műholdas helyzetmeghatározó rendszer segítségével (pl. GPS) ismerik a saját pozíciójukat. Ezt más adatokkal együtt rádiófrekvencián keresztül sugározzák, a jeleket földi vevőkészülékek veszik, vagyis itt rögtön megjelenik a hatótáv kérdése. A jövőben azonban a műholdas rendszer révén végleg eltüntethetjük a ma még meglévő fehér foltokat.
Azóta is csak néhány Afrikánál partra sodort darabját találták meg a maláj gépnek
Az Iridium januárban a teljes rendszert kitevő 66 műhold első 10 példányát lőtte fel a SpaceX segítségével, ebből eddig kettőt kapcsoltak be, hogy teszteljék a platformot. Egyikük 62 óra leforgása alatt 17 ezer repülő adatait gyűjtötte össze, a rendszer 2018 végére ígért rajtja után pedig lehetővé válik a folyamatos megfigyelés. A műholdak a földi állomásokra továbbítják majd az adatokat, a teljes procedúra alig 2 másodpercet venne igénybe, ez pedig egyben azt is lehetővé tenné, hogy jóval közelebb hozzák egymáshoz az egyes gépeket, vagyis többen kapnának optimális útvonalat, üzemanyagot és időt spórolva ezzel meg (az óceánok felett alkalmazott 80 tengeri mérföld helyett akár 15 tengeri mérföldre lehetne leszorítani a gépek közötti távolságot, ami egyes számítások szerint csak az észak-atlanti régióban 128 millió kilogramm üzemanyag elégetését előzné meg.
Kanadában már tesztelték a rendszert, itt az Ottawából Iqaluit, majd pedig Yellowknife és Whitehorse felé induló gépet minden 100 percben kapta el az egyik bekapcsolt műhold, pontos adatokat küldve a gyéren vagy egyáltalán nem lakott területek felett repülő utasszállítóról. A rendszer üzembe helyezése után itt is megvalósulna a folyamatos megfigyelés, és bár a SpaceX balesetei ezt némileg hátráltatták, már nem vagyunk messze a céltól.