SG.hu·

Rekordmeleg volt az idei március

Rekordmeleg volt az idei március
Már 11 hónapja tart a negatív trend, március ismét az eddigi legmelegebb volt.

Az amerikai NOAA égisze alá tartozó National Centers for Environmental Information kutatói ismét közzétették a múlt havi adatokra vonatkozó összefoglalójukat, amely ezúttal is a korábbi rekord megdöntésére hívja fel a figyelmet. Az idei március rekordmeleg volt, ez a trend pedig már 11 hónapja tart.

Március esetében még a korábbihoz képest is kedvezőtlenebb a kép, hiszen a hőmérséklet tekintetében az 1800-as évek vége óta tartó megfigyelés összes eddigi rekordját sikerült túlszárnyalni. Egy évvel korábban ugyanígy rekordot állítottunk fel az addigi márciusok sorában, most azonban ezt is meghaladtuk, mégpedig a normálisnak tekintett bázishoz képest az eddigi legnagyobb eltéréssel. Ezt a bázisértéket az 1951 és 1980 közötti időszak adataira építve határozták meg, a trend utóbbi időben megfigyelt alakulása pedig azt jelzi számunkra, hogy itt egyhamar nem számolhatunk kedvező változásokkal.

A tengerek átlaghőmérsékletének alakulása szintén kedvezőtlen folyamatot vázol fel, itt az év kezdete óta eltelt időszak, vagyis az első három hónap együttesen, az 1998-as rekordot döntötte meg, amit a mostani erős El Nino-jelenséggel köthetünk össze - akkor ugyanis hasonlóan erős hatást regisztrálhattunk. Az Északi-sarkon a jéggel borított terület kiterjedése negatív rekordot mutatott, ez mindössze 14,5 millió négyzetkilométer volt, több mint 1 millió négyzetkilométerrel kisebb a szokásosnál.

Az áprilisi adatokra még várnunk kell, ezek azonban választ adnak majd arra a kérdésre, hogy a jelenlegi trend mennyiben és milyen ütemben folytatódik.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© KZM2016. 04. 26.. 20:28||#5
Tegnap eldöntöttem, hogy a globális felmelegedés ügyében én sem maradhatok tétlen.

Úgyhogy letettem a hólapátot és beindítottam a kocsit, had pöfögjön kicsit.
© asgh2016. 04. 26.. 14:14||#4
Úgy tűnik az április meg rekordhideg lesz. 😊
© NEXUS62016. 04. 23.. 10:36||#3
Idén márciusra rakták a Prájdot? XD
© who am I 72016. 04. 22.. 12:42||#2
lesz ez még rosszabb is...puska,konzerv,víz...lel 😄
© overseer-72016. 04. 22.. 08:31||#1
ne aggódjatok.. jövőre majd újra megdől a rekord