Gyurkity Péter

Helyreállt a kapcsolat a napvitorla-műholddal 

A fellövést követően megszakadt kapcsolat 8 nap után állt helyre, de még akadnak gondok.

Május közepén mi is beszámoltunk a titkos amerikai űrrepülő legújabb útjáról, amely a nonprofit Planetary Society által épített LightSail mini-műhold rajtjával volt közös, hiszen a rakétán mindkét eszköz helyet kapott. Ez utóbbi megoldás a napvitorla-technológiákat hivatott tesztelni, ám már az indulást követően problémák merültek fel.

A kapcsolat ugyanis nem sokkal a fellövés után megszakadt, később pedig kiderült, hogy ez egy szoftveres hiba miatt következett be, aminek révén a navigációs rendszer mindössze 32 MB adat összegyűjtését követően lefagy. Nyolc nap szünetet követően, május 30-án jelentkezett ismét a miniatűr, mindössze egy kenyér méretéhez fogható műhold, ekkor azonban nem tudták kijavítani a hibát, mivel a kapcsolat nem volt elég stabil a folyamatos kommunikáció fenntartásához. Átmeneti megoldásként előírták a napi egyszeri újraindítást, keddre pedig előirányozták a kibontott állapotban 42 négyzetméteres napvitorla elővételét, amelyet azután szerdára halasztottak el, hogy tovább teszteljék a kamerákat, valamint a képletöltési funkciókat.


Így zajlik a napvitorla kibontása

Eddigre már befutottak az első tesztképek, amelyek a lassú letöltés miatt darabosak, illetve hiányosak voltak, de ez várható volt, hiszen más szervezetek korábbi küldetéseinél is előfordult, hogy a földi állomások csak többszöri áthaladás után tudták összeállítani az eredeti felvételeket. Innentől kezdve minden figyelem a vitorla kibontása felé fordul, amelyet eredetileg ugyan a hónap végére terveztek, most azonban szeretnék azt idő előtt végrehajtani, hogy ezzel is igazolják a jövő évre tervezett még nagyobb küldetés létjogosultságát.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!