Gyurkity Péter

Több pénzt kap a NASA, jöhet az Europa-küldetés 

A 2016-ra szóló költségvetési tervezetben 500 millió dollárral többet szánnak az ügynökségnek.

Charles Bolden, a NASA jelenlegi adminisztrátora (és korábbi űrhajósa) a hónap elején számolt be az űrügynökséget érintő friss fejleményekről. A videóüzenetből többek között kiderül, hogy a jövő évi tervezetben 500 millió dollárral többet kapnának, ezt pedig az egyéb missziók mellett az Europa-küldetés előremozdítására fordítanák.

Idén a NASA mintegy 18 milliárd dollárból gazdálkodhat, jövőre azonban a tervezet szerint ez 18,5 milliárdra emelkedne. A mintegy 500 millió dolláros bővítés egyszerre több programnak is új lökést adhat, ezek között pedig a főszerepben természetesen továbbra is a 2030-as évekre tervezett Mars-küldetés van. 2,86 milliárd dollárt költenek az Orion Crew Capsule és a Space Launch System (SLS) párosára, bár ez utóbbi jelenleg még a fejlesztési fázisban tart. További 3,1 milliárd dollár megy az ISS, vagyis a Nemzetközi Űrállomás karbantartására, 1,2 milliárd pedig az űrtaxi (Commercial Crew) programra, amelynek keretében magáncégeket (SpaceX és Boeing) finanszíroznak, hogy azok időben elkészíthessék az űrhajósokat oda-vissza szállító egységeket. Erre egyébként a tervek szerint 2017-ben kerülne sor.

Tudományos kutatási célokra 5,28 milliárd dollárt fordítanának 2016 során, ebből csaknem 2 milliárd megy el a Földdel kapcsolatos programokra (így például az SMAP műholdra), 1,36 milliárd azonban az egyéb égitestek kutatására mehet el, amelyek között a Jupiter Europa holdja van kiemelt helyen. Idén 100 millió dollárt, jövőre pedig további 30-at költenek majd a robotküldetés kialakítására és véglegesítésére, ami azért fontos, mert a tudósok szerint a jégfelszín alatt vastag óceánok találhatók, így talán életre is bukkanhatnánk a küldetés során.

A kongresszus természetesen még megvitatja a költségvetési tervezetet, amelynek egyébként csak fél százalékát teszi ki a NASA-ra fordítandó összeg, így a végleges változat valószínűleg több helyen módosulni fog.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)