Balázs Richárd

India is eljutott a Marsra

A Föld két különböző pontjáról két új robotexpedíció érkezett a Mars bolygóra. Az amerikai MAVEN szeptember 21-én állt pályára, míg az indiai Mangalyaan, vagy MOM ma, szeptember 24-én hajnalban fejezte be manővereit.

A MAVEN (Mars Atmosphere and Volatile Evolution), ami 2013 novemberében hagyta el a Földet, 34 percen át használta hajtóművét 4400 km/h sebességre lassítva magát, ami elég volt ahhoz, hogy a bolygó gravitációja foglyul ejtse és 35 órás, elliptikus pályára álljon. Ez az elkövetkező hat hétben fokozatosan egy kevésbé elnyújtott pályává alakul. A szonda feladata kideríteni, mi történt a marsi levegővel.

A korábbi műholdak és marsjárók több bizonyítékot is találtak a Mars és a Föld múltbéli hasonlóságára. Mindkét bolygó meleg, nedves, az élet számára kedvező környezet volt. A Mars esetében azonban mindez egy bizonyos ponton megváltozott. A vörös bolygó elvesztette légkörének egy jókora részét, így ma már nem létezik folyékony víz a felszínen. A légköri mintavételekből, valamint a valós idejű vizsgálatokból a MAVEN megállapíthatja, mi történt.


A NASA MAVEN űrszondájának ábrázolása

A Mangalyaan, ami hindi nyelven "Mars-hajót" jelent, az indiai Satish Dhawan Űrközpontból indult nem sokkal a MAVEN előtt. Pályára állási manővereit ma, szeptember 24-én hajnali 3 óra 47 perckor kezdte meg a korábban feltöltött érkezési szekvencia automatikus végrehajtásával. Feladata a Mars időjárásának figyelése, a felszín fényképezése és a bolygó ásványainak feltérképezése. Emellett képes lehet megválaszolni a korábbi szondák által észlelt metán eredetével kapcsolatos kérdéseket, melyek akár jelenlegi életre is utalhatnak. A MOM az első ázsiai űreszköz, ami pályára állt a Mars körül.

Mindkét szonda időben érkezett, hogy lássa az űrkutatás történetének valaha a Marson észlelt legnagyobb meteorzáporát, amit a Siding Spring üstökös október közepi érkezése idéz elő. Az üstökös mindössze 173.000 kilométerre halad el a felszíntől, kivételes alkalmat adva a tudományos megfigyelésekre. "Sokat megtudhatunk a felső légkörről ennek a természetes kísérletnek köszönhetően, megfigyelve, ahogy a gáz- és porbecsapódások felkavarják a közeget" - mondta Bruce Jakosky, az amerikai küldetés vezető tudósa, a Colorado állambeli Légköri és Űrfizikai Laboratórium munkatársa, aki reméli, az üstökösről is sikerül adatokat gyűjteniük.


Az ISRO elnöke a MOM makettjával a kezében

Visszatérve az indiai űreszközre, ez az eddigi legolcsóbb Mars-expedíció a maga 72 millió dolláros összegével, fejlesztése is kevesebb mint két évet vett igénybe. Felszerelései között találunk egy közepes felbontású színes képek készítésére alkalmas kamerát, amivel a felszínt fényképezhetik, egy infravörös színképelemzőt, a felszín kémiai összetételének tanulmányozásához, valamint a légkör elemzéséhez szükséges műszereket, melyek közt ott van a fent említett metán detektor. A szonda pályára állását magyar idő szerint 5 óra 30 perckor erősítették meg, ezzel India az Egyesült Államok, Oroszország és az EU után negyedikként juttatott el űreszközt a vörös bolygóhoz, ami az indai űrügynökség, az ISRO által eddig elért legtávolabbi objektum.

"Ma történelmet írtunk" - nyilatkozott Narenda Modi, India miniszterelnöke. "El mertünk indulni az ismeretlenbe és elértük a szinte lehetetlent. Gratulálok minden ISRO tudósnak és összes honfitársamnak ebből a történelmi alkalomból"

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • SirBubu #14
    mivel hibabejelentésre vonatkozó címet nem találtam, talán fordulj a titkársághoz:

    [email protected]
  • duke #13
    a "-te űrmeghódiccsasz " az szerintem se stimmel. talan inkabb : -te űrmeghódiccsolsz

    De talan a szotovet is tisztazni kene.
  • duke #12
    "India is eljutott a Marsra "

    Tenyleg eleg felrevezeto a cim, mert valojaban, se az 1.1 milliard indiai ember, se a foldkereg Indianak nevezett resze nincs a Marson, csak egy urszonda kering korulotte.
    Eloszor en is ugy ertettem, hogy kilotek az egesz kontinenst.
  • SirBubu #11
    tegnap kipróbáltam a játékod 1. részét, de elakadtam.

    tudnál segíteni? az egyik irányban egy erőtér zárja el az utat, itt van egy kártyaolvasó is, a másik irányban pedig egy forgófejű robot. aszittem, ezen a körbeforgó fejen lesz a kártya, de nem úgy nézett ki. a pixelvadászatot meg meguntam
  • amitakartok #10
    Azért az tényleg érdekes, hogy Indiának első nekifutásra sikerült célba érnie. Többieknél rakatnyi fail volt az évtizedek alatt.
  • NEXUS6 #9
    Sosevót! :D
  • SirBubu #8
    hát, úgy tűnik, az MTA se a régi már :DD
  • Cefet #7
    Azért az egyes szám második személy egy kicsit sáncsít...
    Amúgy gratula a zindiaiaknak!
    Utoljára szerkesztette: Cefet, 2014.09.24. 21:16:23
  • SirBubu #6
    az "űrmeghódíccsani" ige 6 alanyi ragzású alakja:

    -én űrmeghódiccsom
    -te űremgehódiccsasz
    -ő űrmeghódíccsik
    -mi űrmeghódíccsunk
    -ti űrmeghódíccsotok
    -ők űrmeghódíccsanak

    tárgyas ragzás:
    -én űrmeghódíccsam
    -te űrmeghódíccsad
    -ő űrmeghódíccsa
    -mi űrmeghódíccsuk
    -ti űrmeghódíccsátok
    -ők űrmeghódíccsák

    ezt már az MTA oldaláról másoltam be ide, úgyhogy elbuktad a nyelvújítóknak járó pénzt, gombabácsi :DD
  • Marteen21 #5
    lekellet volna védetned, sajnos már sokan mások is használják... :/