SG.hu·

Műholdak jósolnák meg az árvizeket

Mûholdak jósolnák meg az árvizeket
A NASA két műholdjának adataival segítenék az árvizek jelzését, akár hónapokkal előre figyelmeztetve.

A Nature magazinban közzétett új tanulmányban arról olvashatunk, hogy amerikai szakemberek két műholdat használnának fel az árvizek előrejelzéséhez, amivel nagyban hozzájárulnának az időben érkező segítség koordinálásához és a károk enyhítéséhez. A módszer ugyan nem ad választ minden kérdésre, ám az eddigi tapasztalatok alapján van ok a bizalomra.

A Kalifornia Egyetem kutatói a Missouri folyó 2011-ben bekövetkezett áradását vették alapul a módszer kidolgozásában, amely annak idején 2 milliárd dolláros kárt okozott és öt ember életét követelte. A májustól egészen augusztusig tartó vészterhes időszakban alaposan megnőtt a folyó medrében lévő vízmennyiség, ezt pedig a NASA ikerműholdjai pontosan lemérték, így az adatok ma is a rendelkezésünkre állnak. A szakemberek erre a két, a Gravity Recovery & Climate Experiment (GRACE) küldetésben résztvevő műholdra támaszkodnának a jövőben is, hogy előre jelezzék a hasonló természeti katasztrófák bekövetkeztét.

A múltban bekövetkezett árvizeket (az archivált adatok felhasználásával) a módszer nagy biztonsággal jelezte a szakembereknek, itt azonban felmerül a kérdés, hogy a folyamatban lévő eseményeknél mennyire igazolódik majd be az eddigi hasznosság. A ma meglévő három potenciális probléma egyike éppen ez, vagyis még nem tudni, hogy a jövőbeni katasztrófákat a folyamatosan beérkező adatok alapján mennyiben lehet előre jelezni. Legalább ilyen fontos, hogy a két műhold adatai csak három hónapos késéssel dolgozhatók fel, vagyis hiába tudják akár 5 hónappal előre jelezni az esetleges árvizeket, a valós intervallum emiatt alig 2 hónapra csökken le (a NASA jelenleg azon dolgozik, hogy a késleltetést 15 napra szorítsák le). Az sem vehető biztosra, hogy az érintett területek lakossága hallgat-e majd a figyelmeztetésekre, mint ahogy a 2011-es halálesetek is azért következtek be, mert egyszerűen figyelmen kívül hagyták a hatóságok jelzéseit.

Hogy a megoldás mennyiben tekinthető megbízhatónak, az csak az elkövetkező években derül majd ki.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© StoneCold72014. 07. 15.. 22:11||#11
Hát ez az, az nem hoz pííínzt bizonyos embereknek.
© Zero 7th2014. 07. 15.. 13:40||#10
Valóban, Amerika egyik legsûrûbben lakott részére gondoltam, nem az USÁéra. Úgy mint: nem a brazil esõerdõ, nem az Andok meg a Sziklás hegység közepe, meg nem a kanadai tajga, hanem egy sûrûn lakott vidék, nem kell tucat mérföldeket utazni a pusztában a vízállás megállapításához, mert olyan városokon folyik keresztül, mint Kansas City vagy St. Louis (Meg Washington-nem-DC és Bismarck 😛)
© sempronius182014. 07. 15.. 11:59||#9
A Missouri folyó vidéke mióta sûrûbben lakott, mint Kalifornia, vagy a keleti-part?
© gforce92014. 07. 14.. 20:02||#8
Hát, de 😊 Br mondjuk gravitációs felméréseket amúgy is végeznek a föld felszínének hozzávetõleges feltérképezéséhez. Vajon hol sûrûbb és hol ritkább a kéreg illetve miylen vastag. Erre eleve van mûhold. Annak az adataiból ki lehet bogarászni, csak szoftver kell hozzá, meg gépidõ.
© Zero 7th2014. 07. 14.. 20:00||#7
De azért csak nem lenne egyszerûbb és olcsóbb felzavarni egy illegális latin bevándorlót, hogy mérje meg?
© gforce92014. 07. 14.. 19:58||#6
A gravitációs változásokból elvileg már ki lehet mérni, ha nem is pontosan, de átlagosan, hogy adott területen mekkora, milyen vastag hómennyiség van. Azt nem tudom, hogy õk ilyen módszert alkalmaznak e, de a technika már megvan hozzá.
© Zero 7th2014. 07. 14.. 19:52||#5
Ah, hó. Erre nem gondoltam, köszi. Arra tényleg jobb a mûhold. Mondjuk a vastagságot pont nem tudom, hogyan mérik róla, de kiterjedést nyilván faszán lehet mérni, abból számolni az olvadást, lefolyást, árhullámot...
© Nos2014. 07. 14.. 16:00||#4
Ez nekik biztos nem jutott még eszükbe.

Azt gondolom, hogy itt a mûholdak egyébként csak a jelenleginél jobb bemenõ adatokat szolgáltatnak a hidrológiai modellek kezdõfeltételeihez. Hómennyiség becslésre például biztos százszor jobb infót biztosítanak annál, mintha pár helyen kézzel lemérnénk a hóvastagságot.
© Zero 7th2014. 07. 14.. 13:42||#3
Most már nem azért, de pl pont a Missouri folyó az USA legsûrûbben lakott vidékén van. Tényleg kibaszott mûhold kell, nincs egy szájbavert hidrológus, aki kimenne, és leolvasná a vízállást, vezetné egy táblázatban, és szólna idõben?

Nekünk ez kb 150 éve tök jól mûködik a Dunán, menjek,kiépítsem a rendszert jó pénzért (de még mindig töredék áron a mûhold árához képest)?
© barret2014. 07. 14.. 13:41||#2
Szerintem inkabb az arvizek okait kellene kijavitani,es nem lenne ilyen problema tobbet...
Mit gondolnak,hogy inkabb egyszerubb lesz mindig az eppen arvizmentes teruletre koltozni? 😄