Pillantsunk be a világűr Bermuda-háromszögébe. Egy európai űrszonda részletes betekintést nyújt egy veszélyes sugárzási zónába, ami csupán néhány száz kilométerrel helyezkedik el a brazil partok fölött.

A Dél-atlanti Anomália (DAA) az a pont, ahol a Van Allen sugárzási övek, a Földet körülvevő töltéssel rendelkező részecskék gyűrűi a legközelebb vannak a bolygó felszínéhez. Amikor a gyűrűket az 1950-es években felfedezték, a tudósok már gyanították, a DAA veszélyforrás lehet. Az űreszközök elektronikáinak egyre komplexebbé válásával valóban kezdtek szaporodni a problémák. Az űrsiklón dolgozó asztronauták laptopjai időről időre lefagytak, amikor áthaladtak az anomálián, emellett furcsa fényeket láttak felvillanni a szemeik előtt. Egyes űreszközöket, például a Hubble űrtávcsövet eleve úgy programoztak, hogy kikapcsolják érzékeny műszereiket, amikor átrepülnek a DAA-n, nehogy sérüljenek.

Riccardo Campana, az olaszországi Nemzeti Asztrofizikai Intézet kutatója munkatársaival egy olyan űrtávcsövet tervez, ami a veszélyzóna alsó részén haladna át, ezt a területet ugyanis alig tanulmányozták korábban. "Az űrexpedíciók tervezésénél használt sugárzási modellek többsége nagy magasságú, nagy dőlésszögű észlelések extrapolációin alapul" - magyarázta Campana, hozzátéve, hogy ez más pályatípusok esetén elég pontatlan eredményekhez vezet.

A kockázat jobb felmérése érdekében egy röntgensugár figyelő műhold, a BeppoSAX sugárzási adatait elemezték. A szonda 1996-tól 2003-ig működött és hasonló pályán keringett, mint a tervezett űrtávcső, vagyis rendszeresen áthaladt a DAA peremvidékén és sugárzás detektorral is fel volt szerelve. Az elemzés kimutatta, hogy a DAA alsó szintjének sugárzási szintjei jóval gyengébbek, mint a felső rétegek. Emellett azt is kimutatták, hogy az anomália lassan nyugati irányba mozog. Ez nagyjából megegyezik egy másik, a DAA középső területét lefedő műhold adataival, amit 2009-ben elemeztek. A BeppoSAX adatait hozzáadva a terület már meglévő térképeihez, egy átfogóbb képet eredményez.