Gyurkity Péter

Sikeres javításon vannak túl az ISS asztronautái 

Az űrsétákra vonatkozó tilalmat most az szükséges javítás miatt szegték meg az állomás lakói.

A NASA közleményben jelentette be, hogy sikeres volt az ISS, vagyis a nemzetközi űrállomás legénységének legutóbbi űrsétája, amire egy számítógép esedékessé vált cseréje miatt volt szükség. Ezzel egy tavaly óta érvényben lévő tilalmat szegtek meg, komoly probléma és fennakadás nélkül.

Az űrügynökség még április közepén, két héttel ezelőtt jelezte, hogy az állomás külső részén található egyik Multiplexer-Demultiplexer (MDM) számítógép nem reagált a külső vezérlésre, emiatt valószínűleg az egység cseréjére lesz szükség. Szerencsére egy másodlagos példányról volt szó, az aktív szolgálatot teljesítő komputer eközben gond nélkül üzemelt, így a hirtelen bekövetkező meghibásodás az állomás életében nem okozott felfordulást. Ennek ellenére nem lehetett elhalasztani az újabb űrsétát, amit ezúttal két asztronauta, Steve Swanson és Rick Mastracchio hajtottak végre. Ennek során kicserélték a meghibásodott MDM-et, és egy órával a tervezettnél korábban visszatértek, hogy kipihenjék magukat.

A kisebb mikrohullámú sütők méretével vetekedő komputer többek között a napelemek Nap felé történő fordításában, valamint az állomás darujának vezérlésében segédkezik, pontosabban az ezt elvégző elsődleges egység helyett ugrik be, amennyiben erre szükség van. Ilyen MDM-ből összesen 45 található az űrállomáson, ezekből 21 kívül helyezkedik el, ám mivel egy backup, azaz másodlagos példányról volt szó, már előre kihangsúlyozták, hogy az eset nem befolyásolja a SpaceX-3 küldetés részeként vasárnap megérkező Dragon teherhajó dokkolását. A Progressz 53 eközben leválik az állomásról, hogy mintegy 500 kilométerre lemaradva attól teszteljék új Kurs-rendszerét, amely az űrbéli találkozások automatikus lebonyolításáért felel.

A NASA még tavaly tiltotta meg az újabb űrséták indítását, miután egy olasz űrhajós csaknem megfulladt saját szkafanderében. A speciális ruha egy hibás szűrő miatt vízzel telt meg, ennek elhárítása érdekében pótalkatrészeket küldtek az állomásra, hogy a legénység saját maga végezze el a szükséges javításokat. Azóta alig néhány sétára került csak sor, ezeket kizárólag végszükség esetén engedélyezik.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • NEXUS6 #2
    "A speciális ruha egy hibás szűrő miatt vízzel telt meg, ennek elhárítása érdekében pótalkatrészeket küldtek az állomásra, hogy a legénység saját maga végezze el a szükséges javításokat."

    Lebuktak mi!? Az egészet egy medencében veszik fel, dél Oregonban, és az utómunkálatokért Spielberg cége a felelős.

    CTrulez!
    XD
  • xen #1
    melyik asztronautát kellett javítani?