SG.hu·

Lézerrel takarítanák el az űrszemetet 

Lézerrel takarítanák el az ûrszemetet 
Egy ausztrál kezdeményezés a bolygónk körül keringő űrszemetet egyenként lőné ki az égboltról.

Az ottani kormány támogatásával új projekt indult el az Ausztrál Nemzeti Egyetemen, amely az egyre szaporodó űrszemét eltakarításának kérdésével foglalkozik, erre vonatkozóan dolgoz majd ki új eljárásokat. Véleményük szerint speciális lézerekkel egyenként tehetnénk ártalmatlanná a nagyobb darabokat, süllyedő pályára kényszerítve azokat, hogy ezt követően a légkörbe való belépés során elégjenek - ehhez pedig alig néhány év munkára lenne szükség.

Az első körben 20+40 millió dollárból áll majd a költségvetés, erre támaszkodva alakítják ki az űrszemét precízebb követéséhez szükséges rendszert. Van mire építeniük, hiszen a Mount Stromlo Obszervatórium saját infravörös lézerével már most is ezen űrszemét megfigyelését végzi, mégpedig a NASA és az amerikai kormány megbízásából, az azonosítással és helymeghatározással pedig nem is lehet gond - a projektben résztvevők elmondása szerint egyszerűen nem téveszthetik el a kijelölt célpontokat, így fel sem merül, hogy véletlenül működő műholdakat találnak majd el.

A projektet 10 éven belül valósítanák meg, ehhez azonban szükség lesz a speciális lézerek kialakítására, amelyekkel egyenként vadászhatnánk le a nagyobb darabokat. Szakértők szerint a Föld körül jelenleg mintegy 300 ezer különböző alkatrész kering, ezek a csavaroktól és szegecsektől méretben egészen az óriási rakétakomponensekig terjednek, mind-mind órási sebességgel száguldozva, alaposan megnövelve a tömeges balesetek esélyét, amelyek révén a hasznos rendszereket is gyorsan elveszíthetjük.

A sikeres fejlesztési munkát követően egy globális hálózat kialakítása javasolt, ám egyelőre néhány egyetem, űrügynökségek, valamint bizonyos cégek, így például a Lockheed Martin vesznek részt a projektben.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© gforce92014. 03. 21.. 15:44||#18
A légkör szórja az elektromágneses hullámokat, hogy milyen frekvenciát mennyire az változó, de valamennyire szórja mindenképp. Ergó, minél magasabban van a lézer, annál kevésbé zavarja a légkör, hiszen annál kisebb vastagságú légkörön kell áthatolnia, nem beszélve arról, hogy nem árt, ha a felhõk fölé teszik.
© RAZOR272014. 03. 20.. 22:34||#17
gforce9: ha az ûrbe lõsz valamit, nem oszt nem szoroz hogy hegy vagy völgy (gondolom)

egyébként ezt akartam 😄
http://atariage.com/2600/screenshots/s_SpaceInvaders_3.png
© teddybear2014. 03. 14.. 16:07||#16
Majd adaptív optikát használnak a lézerhez. Nem új dolog, a csillagászok már régóta használják a távcsöves megfigyelésekhez.
© gforce92014. 03. 14.. 14:03||#15
Magas hegy tetejérõl mûködhet valószínûleg, a vörös fényt kevésbé szórja a légkör. Teljesítmény kérdése szerintem, amit a földön nem túl nagy gond megteremteni ellentétben egy ûrben lévõ berendezéssel. Ha rakétákat tudnak melegítgetni lézerrel a levegõben, akkor ez sem lehet problémás.
© Zero 7th2014. 03. 14.. 11:59||#14
Ez egyébként teljesen mûködõképes elképzelés, de a cikk földi telepítésû lézerekrõl szól.

Fingom nincs, hogy hogyan gondolják, tényleg. Inkább tûnik nekem ez az egész közpénzek elsíbolásának, mint valódi projektnek.
+1
© Vol Jin2014. 03. 14.. 11:48||#13
Légkörön át tényleg nem okés. de ha fennt van az ûrben és ott kering, és napjában 20 ilyen szart kiló, akkor a légkör nem számít, egy éveben leszed 7 ezret, öt ilyent felküldenek, akkor az már 35 ezer, és egy évtized alatt ki is takarítanak odafent. Keringenek, és ami útban van, azt összeszedik. Ha ez a cucc egy magasságon kering, akkor az attól eltérõ magasságú cuccokat leelõzi, vagy azok röpködnek el mellette. A szemét jön házhoz, és nem neki kell utánuk loholni, tehát üzemanyagra sincs szüksége. Egy 10 éves türelemjáték az egész. Egy óra alatt csak feltöltik a napelemek a lézert, hogy meglegyen a napi 20 lövés. Persze az elején több lenne a célpont, de ha már a végén vadászni kell rájuk, akkor már el is értük a célt.
© Zero 7th2014. 03. 14.. 10:27||#12
Ja, van ilyen, csak mondjuk ami mûködik párszáz méterre vagy néhány kilométerre, az nem igazán megy orbitális pályánál. Lézernél vannak ilyen gondok, hogy fókusz meg szóródás, és egy komplett atmoszférát kell vele átlõnünk.
© Vol Jin2014. 03. 13.. 19:26||#11
Vannak ilyen tankátlövõ lézerbizbasz kísérletek, ott egy 10 centis acéllemez azonnal átégett, és buborékolva égett az acél a luk peremén. Az ellen a fehér szín nem véd. :-D Ezek a kisebb darabok azonnal elpárolognak, amit a lézernyaláb elfúj. Ha nem is zuhanna le, mint ahogy elképzeljük az ûrtakarítást, szétszóródnának az atomjai, és mondjuk köbkilométerenként lenne belõle egy darab, ami ott a normál "légköri nyomásnak" pont megfelel. Igaz, hogy ez a felvétel, mármint amit láttam vagy tizenöt éve volt, és kémiai volt az energiaellátása (két anyagot összeengedtek egy masszív tartályban, és annak a fényével mûködtették a lézert, de épp most volt a cikk, hogy hasonló teljesítményû lézert telepítenek a hadihajókra, amik már elektromos energiát használnak. Persze egy hadihajón nem gond az áram. Gondolom ez a tervezett cucc igy töltené magát, és folyamatosan keringve napjában 10-20 lövést eleresztene, így pár év alatt megtisztítanák a terepet, ha többen vannak.
© kvp2014. 03. 13.. 15:38||#10
"Építsünk egy feldolgozót az ûrben aztán oda gyûjtsük össze a szemetet és abból ott fent építsünk ÛRBÁZIST!!!!"

Osszesem kb. 2-3 szemetesautonyi szemetrol van szo, csak nagyon apro darabokban. Az a par nagyobb cucc nem zavarja az embereket es kart sem tudnak okozni, mert konnyu elkerulni oket. Viszont az a 300 ezer szetszort csavar meg femdarab, az mar gond, mert aprok, de gyorsak. Ezket sem szetloni akarjak (mert akkor csak meg tobb lenne beloluk), hanem csak meglokni a fennyomas segitsegevel, lehetoleg bele a legkorbe. Ehhez nem kell eros lezer, csak sokaig kell rajta tartani a celon, hogy hasson. Minel finomabban csinaljak, annal kisebb az eselye, hogy egy darab ismert palyas femdarabbol ket darab ujfajta palyan repulo femdarab legyen.
© uwu4202014. 03. 13.. 11:22||#9
ki kell küldeni õt:

és majd épít belõle ork bázist