SG.hu·

Felfedezték a világ legmérgezőbb anyagát

Egy új típusú botulinum toxin, röviden botox felfedezését jelentette be a Kaliforniai Közegészségügyi Hivatal, mely a jelenleg ismert leghalálosabb anyag is egyben.

A Clostridium botulinum nevet kapott baktériumból előállított méreganyag mindössze 0,002 mikrogramm beadásával, illetve 0,0013 mikrogramm belélegzésével is képes megölni egy felnőtt embert. A méreg blokkolja az acetilkolin kiválasztását, ami azonban elengedhetetlen az izmok működéséhez. Azon emberek, akik valamilyen véletlen folytán bejuttatták a szervezetükbe a C-botulinumot (a baktérium ugyanis természetes formájában ételeken is megjelenhet), a botulizmus tüneteit produkálták és többnyire paralízist kaptak.

A baktérium legújabb, H-alfaját egy, a botulizmus tüneteit produkáló gyerek székletében találták meg, akit egyébként az A-G alfajokra előirányzott antitestek alkalmazásával kezeltek, ám ez nem volt hatásos. Stephen Arnon, a Kaliforniai Közegészségügyi Hivatal munkatársa és csapata rögtön kísérletekbe kezdett és kiderült, hogy a jelenleg ismert ellenszerek egyike sem hoz gyógyulást az új alfaj ellen.

Bár akadnak antitestek, melyek lassítják a folyamatot, ám a kísérlet során végül az összes fertőzött egér elpusztult. Éppen ezért a kutatók egyeztettek az amerikai kormány fontosabb egészségügyi és biztonsági szervezeteivel, majd arra a döntésre jutottak, hogy a felfedezésről szóló cikket leközlik, de a méreg DNS-szekvenciáját nem teszik közzé a nyilvános adatbázisokban. Ezzel azt szeretnék elkerülni, hogy bármely terrorista csoport rossz szándékkal alkalmazza a Clostridium botulinumot. Ugyanakkor a megoldási folyamat is lassul, hiszen így más kutatólaborok nem tudnak bekapcsolódni a munkálatokba.

"A DNS-szekvencia közlése azonnali veszélyt jelentene a társadalomra" - jelentette ki David Relman, a Stanford Egyetem munkatársa. "Ezt a felesleges kockázatot szeretnénk elkerülni." Mindenesetre az ellenszer kifejlesztése folyik, ám Relman szerint nem ez volt az utolsó felfedezés ebben a témában. Elmondása alapján még lehetnek a természetben botulinum toxinok, melyeket eddig nem azonosítottak.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© fszrtkvltzttni2013. 10. 18.. 13:41||#33
végre egy Értõ! szektásodunk?
© halgatyó2013. 10. 18.. 10:06||#32
A felvetés jogos, ezen eddig nem is gondolkodtam el.
Ráadásul a szervezetben kószáló méregmolekulák ki vannak téve a szervezet támadásainak, tehát élettartamuk korlátozott.

Csak a kicsi szörny csinálhatja. Nevezzük Maxwell-Sátánnak
© fszrtkvltzttni2013. 10. 17.. 18:13||#31
Az is lehet, de alkoholból jóval többet viszünk be.
© Zero 7th2013. 10. 17.. 18:10||#30
Ééééés az alkohol is megtalálja az agyat, meg a gömbölyû cipõért felelõs idegsejteket, amit meg akkor valószínûleg Dionüszosz mozgat oda s.k..
© fszrtkvltzttni2013. 10. 17.. 17:42||#29
sok van abból, csak össze vannak nõve egy sokmagvú izomrosttá <#duhos2>
de a lényeg, hogy ennyi fehérjemolekula véletlenszerûen <#wow3> mozogva esélytelen, hogy megtalálja azt a pici helyet ahol a gátló hatást ki tudja fejteni. tehát valakinek irányítania kell. de ugye az ALKOTÓ nem lehet, hiszen miért pusztítaná el amit alkotott, tehát lennie kell egy PUSZTÍTÓNAK. és pont. aki ezt nem érti, az evohívõ fanatikus, aki nem látja a valóságot. <#beka3>
© errorista2013. 10. 17.. 17:22||#28
izomsejtbõl kevés van.
© fszrtkvltzttni2013. 10. 17.. 15:25||#27
De miért pont odamenne, mikor annyi más helyre is mehetne? Meg még izomsejtbõl is jóval több van mint amennyi molekula ennek a halálos dózisa. De ok, tegyük fel, hogy néhány ilyen molekula véletlen bolyongása során megtalálja a megfelelõ sejtet. Annak a sejtnek egy icipici része az amit gátolnia kell, hogy a csudába találná meg a megfelelõ sejteknek azt az icipici részét teljesen véletlenül minden alkalommal amikor halálos dózis adnak be ebbõl a méregbõl? Hát ez kérem teljességgel lehetetlen! Logikusan <#vigyor2> gondolkodva, kell lennie egy SÁTÁNnak, aki ezt a gonosz fehérjét a megfelelõ helyre irányítja. Ez egyértelmû, aki nem látja, az vak, hülye, vagy elvakult evolúcióhívõ! <#banplz>
© inkvisitor2013. 10. 17.. 09:46||#26
Nem kell az összes sejthez eljutnia. Elég ha a légzõizmokat, vagy a szívizmokat lebénítja. A véráram pont a megfelelõ helyre viszi õket, és csak annyit tesz, hogy leállítja a mozgatóimpulzost. A szívnek is kell némi idegi parancs (színuszcsomó), hogy dobogjon. Ez nem mûködik és kalap-kabát.
© fszrtkvltzttni2013. 10. 17.. 00:24||#25
Azért mókás, hogy ennél nagyságrendekkel több sejt van az emberi szervezetben, ezek a molekulák pedig véletlenszerûen mozogva mégis megtalálják a megfelelõ sejteket, majd abban a megfelelõ molekulákat... Hol vannak a kreák, akik kiszámolják, hogy ez lehetetlen, ezért léteznie kell egy PUSZTÍTÓnak aki megfelelõ helyre mozgatja ezeket a molekulákat. Itt a bizonyíték, hogy a sátán létezik! <#banplz>
© halgatyó2013. 10. 16.. 20:13||#24
Tréfát félretéve: nekem kb. 50 milliárd db molekula jött ki, a hagyományos (régebb ismert) toxin molekulasúlyával számolva.
Wkipédia