Ötvös Tibor
DuckTales Remastered - Háp így kell ezt csinálni
A Capcom manapság a Resident Evil, Dead Rising vagy a Street Fighter sorozatairól híres, pedig anno, a régi szép '90-es években képesek voltak a kornak megfelelő, rendkívül szórakoztató mászkálós-ügyességi alkotásokat letenni az asztalra, mint a Mega Man vagy a Ducktales. Utóbbi kapott most egy feldolgozást.
Őszintén megvallom, hogy viszonylag tartottam a programtól, mert bár az eredeti nagyon kellemes emlékeket hagyott bennem, de azért akkoriban kisgyerekként még ment a tévében a Walt Disney bemutatja... és mindenhonnan Dagobert bácsi és rokonsága mosolygott rám. Mára ez már eltűnt és kissé meg is lepett a remake... bocsánat, remastered bejelentése.
És miért fontos a különbség? Nos, egy remake, a feldolgozás igazából viszonylag keveset ad az eredeti alkotásokhoz, leginkább csak mai szintre emelik a grafikát. A remastered egy újragondolás, ami a reboot és a remake között helyezkedik el. Ennek lényege, hogy az eredeti alkotás nyomvonalán haladva, a kellő hiányosságokat kijavítva, számos új elemet adva az eredeti elképzeléshez készítik el a programot a fejlesztők.
Nos, nyugodtan jelenthetem, hogy a DuckTales: Remastered minden szempontból megfelel egy rajongó elvárásainak. Ami elsőre, már rögtön a betöltés után szembetűnik az a grafika. Az egész környezet, megvalósítás olyan, mintha a Kacsamesék egy epizódját néznénk. Az animáció parádés és folyamatos, a korábbi változatban tapasztalt beakadásoknak nyoma sincs.
De lássuk a sztorit - mert ezúttal az is van. Dagobert bácsihoz betör a három gazember, a Beagle Boyok csapata, akik egy titokzatos térképet próbálnak eltulajdonítani és az azt jelző kincset megszerezni. Hősünk pénzéhsége ismert, így nem meglepő, hogy ő is elindul az öt helyszínre, hogy magának tudhassa az értékeket.
Második újdonság az a bevezető szint, melyben igazából megtapasztaljuk az irányítást és a sztorit is felvezetik nekünk. Ezután szabadon választhatunk az öt hely közül, melyeken fel kell kutatnunk bizonyos tárgyakat, melyek segítségével megnyílik a vágyott kincs - amit azonban mindig valami főellenfél őriz.
A Himalájában például egy Jeti őrzi a kincsünket, aki végre nagyobb Dagobert bácsinál és a legyőzéséhez a feje fölött található sziklákat kell ráejtetnünk. Minden egyes "főgonosz" remekül illik a pályához és éppen annyi kihívást jelentenek, amit egy játékos "elvisel". Vagyis párszor meghalunk, mire kitapasztaljuk a helyes taktikát, de utána jön a sikerélmény.
Hangulatos még a csillés epizód illetve az utolsó, szintén extra pálya. Az eredetiben ugyanis egy régebbi részre jutottunk vissza, ám a 2013-as kiadásban egy új szakaszon kell átjutnunk, méghozzá időre. Ami negatívum, az a játékban összegyűjtött pontok beválthatósága. A menüben ezekből ugyanis csak különböző képeket vásárolhatunk, ami nem igazán jelent túl nagy ösztönzést.
Ennek ellenére a DuckTales: Remastered az utóbbi idők egyik legjobb Capcom játéka, ami így, kicsit jobban belegondolva elég rossz színt fest a kiadóra. Miközben olyan címeket birtokol, mint amiket fent említettem és idén már volt dolgunk egy Remember Me-vel és DmC-vel is többek között, addig a maga 8.1-es PC-s átlagpontjával a Kacsamesék a kritikusok által legjobbra értékelt alkotásuk 2013-ban.
Őszintén megvallom, hogy viszonylag tartottam a programtól, mert bár az eredeti nagyon kellemes emlékeket hagyott bennem, de azért akkoriban kisgyerekként még ment a tévében a Walt Disney bemutatja... és mindenhonnan Dagobert bácsi és rokonsága mosolygott rám. Mára ez már eltűnt és kissé meg is lepett a remake... bocsánat, remastered bejelentése.
És miért fontos a különbség? Nos, egy remake, a feldolgozás igazából viszonylag keveset ad az eredeti alkotásokhoz, leginkább csak mai szintre emelik a grafikát. A remastered egy újragondolás, ami a reboot és a remake között helyezkedik el. Ennek lényege, hogy az eredeti alkotás nyomvonalán haladva, a kellő hiányosságokat kijavítva, számos új elemet adva az eredeti elképzeléshez készítik el a programot a fejlesztők.
Nos, nyugodtan jelenthetem, hogy a DuckTales: Remastered minden szempontból megfelel egy rajongó elvárásainak. Ami elsőre, már rögtön a betöltés után szembetűnik az a grafika. Az egész környezet, megvalósítás olyan, mintha a Kacsamesék egy epizódját néznénk. Az animáció parádés és folyamatos, a korábbi változatban tapasztalt beakadásoknak nyoma sincs.
De lássuk a sztorit - mert ezúttal az is van. Dagobert bácsihoz betör a három gazember, a Beagle Boyok csapata, akik egy titokzatos térképet próbálnak eltulajdonítani és az azt jelző kincset megszerezni. Hősünk pénzéhsége ismert, így nem meglepő, hogy ő is elindul az öt helyszínre, hogy magának tudhassa az értékeket.
Második újdonság az a bevezető szint, melyben igazából megtapasztaljuk az irányítást és a sztorit is felvezetik nekünk. Ezután szabadon választhatunk az öt hely közül, melyeken fel kell kutatnunk bizonyos tárgyakat, melyek segítségével megnyílik a vágyott kincs - amit azonban mindig valami főellenfél őriz.
A Himalájában például egy Jeti őrzi a kincsünket, aki végre nagyobb Dagobert bácsinál és a legyőzéséhez a feje fölött található sziklákat kell ráejtetnünk. Minden egyes "főgonosz" remekül illik a pályához és éppen annyi kihívást jelentenek, amit egy játékos "elvisel". Vagyis párszor meghalunk, mire kitapasztaljuk a helyes taktikát, de utána jön a sikerélmény.
Hangulatos még a csillés epizód illetve az utolsó, szintén extra pálya. Az eredetiben ugyanis egy régebbi részre jutottunk vissza, ám a 2013-as kiadásban egy új szakaszon kell átjutnunk, méghozzá időre. Ami negatívum, az a játékban összegyűjtött pontok beválthatósága. A menüben ezekből ugyanis csak különböző képeket vásárolhatunk, ami nem igazán jelent túl nagy ösztönzést.
Ennek ellenére a DuckTales: Remastered az utóbbi idők egyik legjobb Capcom játéka, ami így, kicsit jobban belegondolva elég rossz színt fest a kiadóra. Miközben olyan címeket birtokol, mint amiket fent említettem és idén már volt dolgunk egy Remember Me-vel és DmC-vel is többek között, addig a maga 8.1-es PC-s átlagpontjával a Kacsamesék a kritikusok által legjobbra értékelt alkotásuk 2013-ban.