Ötvös Tibor

Hellraid

A Techland igen sok fronton próbál jelenleg helyt állni. A Dead Island és Call of Juarez szériát is jegyző csapat jelenleg minimum kettő projekten dolgozik. Az első, a számomra érdekesebb Dying Light, mely egy, a napszakok váltakozásának is fontos szerepet betudó zombis-FPS lesz.

A másik inkább az old-school játékosoknak szól illetve az új generáció azon tagjainak, akik szerették a Serious Sam vagy Painkiller szériát. A Hellraid kapcsán pedig a hétvégén friss információkat tudhattunk meg egy netes kérdezz-felelek kapcsán, melyben a fejlesztők válaszoltak különböző rajongói kérdésekre.



A Hellraid egy "FPS ko-op slasher lesz", melyben a klasszikus hack & slash rendszer mögé egy fejlettebb harcrendszert pakolnak és kiemelt fontosságú lesz benne az időzítésnek. Emellett RPG-elemek is felbukkannak majd a programban. A Hellraid ko-op módban és egyedül játszva is élvezetes lesz és mindkét módban más célokat kapunk.

Szólóban a világ felfedezésére, a küldetések teljesítésére és a fegyvereink fejlesztésére koncentrálunk, ko-opban viszont az együttműködésre és a különböző kihívások teljesítésére fókuszálunk. Utóbbi esetben ugyanis egy sikeres csapatmunka több hasznot hoz, mint egy Rambó-manőver.


A Hellraid világában a pályák között különböző mágikus portálokon át közlekedünk majd és ezen szinteket korlátlan számban járhatjuk majd be. Elsőre ugyanis nem minden lehetőséggel tudunk élni. Lesznek az akkor a kezünkben lévő fegyverrel legyőzhetetlennek tűnő ellenfelek, akiket később simán le tudunk verni (és érdemes is lesz, hiszen elég komoly XP-pont illetve ajándék jár értük).

Hősünk közeli és távoli fegyvereket egyaránt képes kezelni és bizony rengeteg fajta jelenik majd meg a Hellraid világában. Ugyanakkor mi is szabadon alakíthatjuk a négy kaszt fegyvereit is. A legnagyobb újdonság azonban a Game Master megjelenése.



A GM egy elég összetett rendszer lesz, mely képes lesz a Hellraid minden egyes végigjátszását egyedivé tenni. A rendszer ugyanis folyamatosan változtatja majd a körülményeket, az ellenfeleket és a pályák végén különböző díjazásokat ad a legjobb játékosok számára. De nem csak ko-op módban lesz elérhető a GM, hanem szólóban is.

A Hellraid az idén jelenik meg PC-n és konzolokon.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tinman #1
    Érdekel, de aki letolta a Dead Island-et, az minden pixeljében látja, hogy szó szerint rókabőrről van szó...

    Majd nem gázolajat kell cipelnünk, hanem szenteltvizet... a képen pl. nem egy Ram ront felénk éppen, hanem egy áttextúrázott kosszerű lény, de még mozgása is u.a.