Ötvös Tibor

Dishonored: The Knife of Dunwall


A Bethesda igen merészet húzott, mikor egy teljesen új franchise elindítása mellett tette le a voksát. Bár régen ez megszokott volt, mára azonban nagyítóval kell keresni a temérdek remake és folytatás mellett az újdonságot.

Ám a Dishonored pazarul sikerült és szerencsére anyagilag is megtérült, így kedden meg is jelenik hozzá az első, a történetet kibővítő DLC. A The Knife of Dunwall azonban nem Corvo kalandjait viszi tovább, hanem épp az egyik legnagyobb ellenségünk, Daud szemszögéből mutatja be a cselekményt.

Daud bérgyilkos és ráadásul az egyik legjobb, így nem okoz neki túl nagy fejfájást a felkérés, hogy ölje meg a Császárnőt. "Ez is csak egy munka" felkiáltással veti bele magát a munkába és ahogy azt mindig is tette, felkészül a dologra. Itt kapjuk meg az irányítást és már itt elkapja az embert egy bizonyos hangulat, ahogy a tetőkön ugrálva közelíti meg Corvót és áldozatát.


A merénylet természetesen sikerrel zárul, ám Daud élete gyökeresen megváltozik. A gyilkosság után ugyanis a The Void helyrekerül egyenesen a Kívülálló színe elé, aki felkínálja számunkra a megváltást: Delilah. A kalandjaink során Dunwall már ismert és eddig fel nem fedezett helyszíneire is eljuthatunk és ez számos új dolgot tartogat a legnagyobb rajongóinak is.

Daud egyébként lehetőségeit tekintve sokban hasonlít Corvóra, de természetesen akadnak egyedi képességei is. Ezekre mondjuk szüksége is lesz, hiszen a The Knife of Dunwall jóval nagyobb kihívást jelent, mint az eredeti program. A feladatok nehezebben tudhatók le, ráadásul pedig új és halálosabb ellenfeleket is kapunk.

De az olyan fegyverekkel, mint az Arc Mine, mely egyszerre kettő ellenfelet is azonnal kivégez vagy a Summon, melyet alkalmazva egy társunk azonnal megjelenik és megtámadja a legközelebbi ellenfelét. Ez jó figyelemelterelés és valóban hasznos.

A The Knife of Dunwall számos dologra rávilágít majd, amire az eredeti nem tudott teljesen és épp ezért minden rajongónak kötelező beszerezni. Ráadásul viszonylag hosszú és tartalmas, szóval mindenképpen ajánlott vétel.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Ender Wiggin #1
    minek egy ilyen légypiszokról külön részt csinálni, akit corvo 5 másodperc alatt elintézett?