Ötvös Tibor

Megszűnt fejlesztők

A játékipar is épp annyira kockázatos, mint bármely más piac. Épp ezért nem meglepő, ha érkeznek hírek olyan csapatok megszűnéséről, akikről nem gondoltuk volna, hogy ez lesz a sorsuk. Most azokat vesszük sorba, akik karrierjük legjobb programja után voltak kénytelenek lehúzni a rolót.

Az első a csak konzolokon megjelent God Hand című programot készítő Clover Studio. A játék tipikusan az ázsiai piacra szánt termék, mely eléggé őrült alkotás volt. A God Hand hőse a Gene nevet viselte és egy nap arra ébredt, hogy a karján ott van az egyik Isten Keze, melyből összesen kettő darab létezik.


A Clover Studio 2004-ben alakult meg és olyan címeket készítettek, mint a Viewtiful Joe 2, Okami és a God Hand. És bár szinte mindegyik alkotásukat remek kritika fogadta, az eladások pocsékul alakultak. Így 2006 végén a Capcom úgy döntött, hogy nem ad több esélyt, bezárta a stúdiót.

A Pandemic Studios sem tartozott soha a sikeres csapatok közé, ám az Electronic Arts türelme a The Saboteur megjelenése után fogyott el. Pedig az Assassin's Creed és GTA klónként is aposztrofálható alkotás elég hangulatos volt és bőven el lehetett játszani vele. Ám a közönség nem fogadta jól a címet és az EA ezért úgy döntött 2009. februárjában, hogy bezárja a csapatot.


Őszintén meg kell vallanom, hogy nem igazán kedvelem az autós játékokat, de azért néha jönnek olyan alkotások, melyek teljesen lekötnek. Ilyen volt a Split/Second, melyet a Black Rock Studio követett el és egészen egyedi, zúzós, pályaátrendezős játékmenetet kínált. Sajnos azonban a versenyjátékos közönség nem díjazta az újításokat és a Buena Vista Games 2011-ben bezáratta a céget.

A legújabb "halál" a Vigil Gamest érinti, akik legutóbb a Darksiders II-t készítették el. Sajnos az első, pazar epizód után a második közel sem aratott akkora sikert és - őszintén szólva - minőségileg sem érte el annak a szintjét. Így a korábban emlegetett két folytatás tervének valóra válására sincs túl nagy esély.

Mondjuk a Crytek most meg akarja venni a Darksiders jogait és a megmaradt Vigil Games-szel (Crytek USA) talán adnak még egy esélyt az Apokalipszis Lovagjainak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • nlght #8
    a zs-vel kezdődő szavakra pedig különösen érzékenyek bizonyos moderátorok vallása miatt
  • vk90 #7
    God Hand király játék volt, kár hogy nem lesz több része :(
  • Katalizátor #6
    Looking Glass Studios? Legnagyobbak voltak!
  • Starfarer #5
    lol :D
  • fereggecimodik #4
    fasszopó az összes moderátor az sg-n!
  • WhiteStar #3
    összebaszott cikk. darksiders a lényeg benne, az előjáték pedig siralmasan kevés. ebből a témából több oldalnyi érdekes cikket össze lehetett volna hozni. :|
  • zola2000 #2
    A ShenMue 1-2 fejlesztőivel mi van?
  • unique #1
    Azért a Kingdoms of Amalur: Reckoning fejlesztőit se hagyjátok ki, még egész aktuális a téma... (alig egy éves)