Ötvös Tibor

A generáció legdrágább játékai

Egyszer már foglalkoztunk a ritka és egyedi kiadással bíró játékokkal, melyek nem egy esetben egészen elképesztő áron voltak elérhetők.

Ám "szerencsére" nem csak a ritka kiadványok érnek sokat. Akadnak ugyanis bőven olyan programok, melyek ára mára eléggé felment, ráadásul nehezen beszerezhetők. Akik rendelkeznek ugyanis velük, azok nem adják el vagy csak igen komoly összegekért. Lássuk most ezeket, hátha valakit "gazdaggá" tehetünk.

Az első rögtön egy meglepetés. A Gyűrűk ura sikerét követően elég sok, a franchise-zal foglalkozó játék jelent meg, melyek azonban nem minden esetben sikerültek jól. A Lord of the Rings: Battle for Middle-earth II azonban remek lett és mostanra eléggé felment az ára is. Jelenleg egy bontatlan verzió 180 dollárt, egy használt pedig 60 dollárt ér.

A második cím, mely jelenleg a gyűjtők Szent Grálja szintén az Electronic Arts nevéhez fűződik. Az NBA Elite 11 fejlesztését a kiadó az utolsó utáni pillanatban állította le. Akkor már a gyártósoron volt a program, ráadásul egy hiba folytán pár darabot terjesztőknek is kiküldtek. Így egyesek magukhoz szólíthatták a játékot és ők számítanak a szerencséseknek. Az NBA Elite 11 bontatlanul 2250, használtan 995 dollárt ér jelenleg.



A Crash of the Titans egy sorozat darabja, melyben Crash Bandicoot egyik kalandját élhetjük át. A széria ezen darabja eredeti, bontatlan csomagolásban 100 dollárt ér, használtan azonban csak 21-ért lehet eladni. És mindez csak az X360-as változatot érinti.

Nem szükséges, hogy az értékes játék jó is legyen egyben. Erre jó példa a Leisure Suit Larry: Box Office Bust PS3-as változata, mely nagyon rossz lett. Így aki megunta vagy netán ki sem bontotta, az bőven visszanyerheti a kidobott összeget, hiszen előbbi esetben 75, utóbbi esetben 16 dollárt kérhet a verziójáért.

A végére maradt a Sierra Entertainment legutolsó kiadott játéka, a Legend of Spyro: Dawn of the Dragon X360-as változata. A sárkányos program önmagában nem érne többet a széria többi darabjánál, ám a kiadó megszűnése miatt eléggé felértékelődött a játék. Jelenleg 120 dollár a bontatlan, 75 dollár a használt verzió ára.

Hamarosan pedig az olyan címek, mint az X-Men: Destiny és a Too Human is felértékelődik, hiszen már csak azok a példányok léteznek, melyeket megvásároltak, a többit bezúzták.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • jawarider2 #18
    Okok, hogy ennyi az ára pár játéknak, de kíváncsi lennék, hogy milyen gyakran vannak eladó darabok.
  • Etinger #17
    SC1-et nem tolják többen mint a 2-t. A cikk meg nem a Blizzardról szól, ennek ellenére az első kommentben sikerült egyből szóba hozni. Nem fizet a Blizzard azért hogy az összes cikkben őket kelljen védenem, de kicsit már szánalmas, hogy zsigerből - akármiről is szól az adott cikk - a Blizzardot szidják itt egyesek.
  • Szefmester #16
    Nana! Arról volt szó hogy a csodás CGI animációk miatt ér annyit, én pedig mutattam egy sarkított példát. A játékok pedig már közel 15 éve minimum 640*480asok (VGA) felbontásúak. Egyedül a 3D megjelenésekor voltak alacsonyabb lehetőségek, mert nem minden gép volt képes azt megjeleníteni.

    Az SC1-et többen tolják mint a kettőt.. de pl a tetrist még többen. Akkor most ha adnánk egy csodás CGIt a terisnek akkor az jobb lenne?
  • Etinger #15
    Nem erről szól a cikk. Egyébként meg a kb ilyen szinten levő (320*240 kb.. vagy talán egy kevéssel jobb) StarCraft egyet még mindig milliók játsszák. Valószínűleg okkal.
  • Etinger #14
    Egy szó sem esett a Blizzardról és a játékairól a cikkben, de valahogyan megint sikerült már az első kommentben megtalálni őket. Azért ezt meg nem tudom másnak, csak fröcsögésnek nevezni. Amúgy meg ahogy előttem is írták, a sztorija is nagyon ott van, persze ez sejtem nem hat meg, nem is kell, ahogy megvenni se. Csak az ok nélküli vergődést kellene már elfelejteni.
  • Szefmester #13
    SZóval ha ilyen videó mellé a játék 320*240es felbontású tetris lenne is sikeres lenne, és csúcs, és baromi drága?
  • Vaszilij Artyom #12
    Azért mert nem az a lényeg amit éppen csinálsz hanem a történet.
    Az SC olyan mintha egy könyvet játszanál végig.
  • M0RN1NGST4R #11
    és biztosan, a menüje is csili-vili.... Sőt, talán még a telepítő varázsló is.

    ez aztán az érv a lehúzás mellett: "szép a video".... Javaslom, hogy vegyél inkább blu ray filmeket, azoknak is aláz a képük. Soha nem értettem, miért kell az átvezető videoknak ekkora jelentőséget tulajdonítani, de látom nem kell messzire menni ahhoz, hogy legyen aki hajlandó fizetni érte.
  • Ender Wiggin #10
    ha bontatlan lenne a csomag, akkor ennél drágábban is el tudnád adni.
  • zola2000 #9
    Vannak akik több ezer eurót keresnek havonta, lehet hogy közülük nem mindenkit érdekelnek az ilyen árak.