Gyurkity Péter

Mobilra jön a Rainbow Six

Mindkét mobilos platformon megjelenik a sorozat friss példánya, néhány változtatással.

A Ubisoft népszerű, hosszú pályafutásra visszatekintő sorozata kapcsán még februárban számoltunk be további fejleményekről, akkor a család legújabb tagjáról írtunk hosszabb elemzést. Most a cég a mobilos platformok várható támogatását jelentette be, amelyet egy újabb epizód piacra dobásán keresztül valósítanának meg.

A kiadó a napokban tette elérhetővé az új hivatalos oldalt, amelyen az érdeklődő felhasználók az elkövetkező hónapokban végrehajtandó tesztekre iratkozhatnak fel, vagyis egyelőre még várnunk kell a debütálásra. Egészen pontosan a Rainbow Six Mobile közeljövőben esedékes megjelenéséről van szó, amely mind az iOS, mind pedig az Android mobil operációs rendszert futtató készülékeken megvalósul, mégpedig ingyenes, free-to-play kivitelben, a Ubisoft Montreal jóvoltából, ez a stúdió felelős ugyanis a fejlesztési munkálatokért és a végleges változat kialakításáért. Azt még nem tudjuk, hogy pontosan mikor dobnák piacra a friss példányt, ez azonban már nincs messze.

Az eddig nyilvánosságra hozott részletek alapján elsősorban a Rainbow Six Siege alatt látott, abban megszokott élmény áthozatalára számíthatunk, tehát nagy valószínűséggel az 5v5 összecsapások lesznek a fókuszban, amelyekben az adott karakter számára elérhető fegyverekkel, képességekkel és felszereléssel kell elérnünk a győzelmet, a támadó, illetve a védekező szerepet kihangsúlyozó, egymást követő meccsekben. Az egyes körök némileg rövidebbek lesznek, viszont a klasszikus Siege-térképek és helyszínek visszatérésére számíthatunk, olyan játékmódokkal, mint a Secure Area és a Bomb.

Ahogy említettük, most a részletes tesztek következnek, a hivatalos megjelenés viszont még az év vége előtt esedékes, legalábbis a mostani elképzelés alapján.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!