Ötvös Tibor

A NASA is játékokat fejleszt

A NASA már évek óta készít különböző játékokat, melyekkel próbálták bemutatni az űrutazást és az ahhoz kapcsolódó munkálatokat. Alig egy hete pedig kettő újabb alkotás jelent meg.

"A NASA megalakulása óta törvényi kötelezettséggel bír, mely szerint folyamatosan tájékoztatni kell a nyilvánosságot a tőlünk elvárható legmagasabb színvonalon" - árulta el Tony Springer, a NASA kommunikációs vezetője. "Épp ezért mindig keressük azokat a lehetőségeket, melyekkel ezt megtehetjük. A közösségi média fejlődésével újabb rétegeket érhetünk el és a játékok egy nagyon jó eszköz erre."

"A legjobb, hogy a különböző játékokba számos információt is becsempészhetünk" - folytatta Brian Dunbar. "Vegyük például az új Facebook játékunkat, mely a Space Race Blastoff címet viseli. Manapság egyetlen gyerek sem akar leülni és órákig olvasni mindenféle unalmas tényeket. De ha ezt egy játékba tesszük be, körítésnek pedig közösségi alkalmazásokat és versenyeket, akkor az embereket sokkal jobban érdekli a dolog."



Természetesen ezek a programok nem a grafikájukról lesznek híresek, hiszen a NASA a grafikusok helyett inkább repüléstani specialistákat, tanárokat és vállalkozókat keresett, akik a tőlük telhető legnagyobb tudással alkotják meg az oktató programokat. Ilyen lett a másik alkotás is, mely a Sector 33 címet viseli. Utóbbi a repülésirányítók életébe enged bepillantást és csak iOS rendszerekre jelenik meg.

"Reményeink szerint a Sector 33-mal a repülésirányítók egy új generációjának adhatunk kellő lökést. Talán olyanok is kedvet kapnak a dologhoz, akik eddig nem is gondoltak rá, hogy ebbe az irányba fejlesszék magukat."

Természetesen tovább folytatódnak a munkálatok, ám hogy mi lesz a következő projekt, azt még a NASA sem tudja. Jelenleg eme kettőre koncentrálnak és utána meglátják, merre tovább.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • LegionarR #8
    "Manapság egyetlen gyerek sem akar leülni és órákig olvasni mindenféle unalmas tényeket."
    Ahogy szerintem manapság egyetlen gyerek sem akar leülni és játszani mindenféle unalmas oktató játékokat.
    Most komolyan, "repülésirányító"? A mai gyerekeket egy két kivétellel főként a látvány érdekli. De talán a Nasa ezeket a kivételeket veszi célba.
  • MerlinW #7
    X3
  • Frosty01 #6
    mondjuk jogos, a magyar kormány kabarét produkál, a náza játékot fejleszt.... ki fog űrkutat ásni?
  • Kensin #5
    A Descent Freespace se volt rossz.
  • Cef #4
    Az IFH tényleg jó volt, hasonló volt még az I-war. Az űrharcszimulátor elég ritka műfaj manapság, ami van az is csak a szokásos arcade hülyeség.
    Igazán jó űrszimulátor az Orbiter, meg a kissé egyszerűbb Kerbal Space Program. Igaz ezekben nincs űrharc, csak sima űrutazás.
  • mrzed001 #3
    De azért volt ott az I Found Her (IFH - ingyenes), ami egy igazi űrharc szimulátor.
    Valósághűen modellezte az űrbéli harcot, nem légköri módon.
    "ha az aszteroidán segberúglak mi történik? Elszállsz" (Armageddon)
  • mad mind #2
    Amit ki se adtak végül.
  • mrzed001 #1
    Mondjuk reális űr(harc)szimulátor sem sok jut sok eszembe a Babylon 5 játékon kívül.
    A sok hülyegyerek meg azt hiszi, hogy az űrben vesz egy éles kanyart és .... a zűrben bakker ???