Ötvös Tibor

Így készült: FarmVille

Valószínű ma már nem létezik olyan ember, aki ne ismerné a Zynga nevét, hiszen a csapat ma már többet ér, mint az egyik legnagyobb kiadó, az Electronic Arts.

A GDC-n kint volt Mark Skaggs, a csapat vezetője és egy hosszabb beszédében felvázolta, hogy hogyan is jutottak el idáig. Mint a legtöbb közösségi játékokat fejlesztő ember, így Skaggs is a valós idejű stratégiák világából érkezett. Korábban olyan klasszikusokon dolgozott, mint a Red Alert 2, a Command & Conquer: Generals vagy a szerinte "mindmáig legjobb stratégiai játékon", a Lord of the Rings: Battle for Middle Earthön.

"Számomra nem ismeretlenek a nehéz és elsőre lehetetlennek tűnő feladatok. 1993-ban, a Red Alert folytatásán szinte csak olyan munkatársam volt, akiknek ez volt az első játékuk. Ráadásul a kiadó is mindössze 9 hónapot adott nekünk, de végül megoldottuk a dolgot. A C&C Generals csapata pedig még tapasztalatlanabb volt." Ennek ellenére a Red Alert 2 3 millió, a C&C Generals 7 millió példányban talált gazdára.



A FarmVille előtt a Zynga alig pár száz főt alkalmazott és ekkoriban a legsikeresebb játékuk a Mafia Wars volt, mely napi 1 milliós táborral rendelkezett. "És ez akkoriban hatalmas eredmény volt" - teszi hozzá Skaggs. Ezen kívül még két program állt a Zynga neve mellett: a YoVille és a Zynga Poker. Ekkoriban merült fel Skaggsben az ötlet, hogy készítene egy középkori témájú RTS-t a Facebookra.

Sajnos azonban a Flash fejlesztői készletek nagyon kis mozgásszabadságot engedélyeztek, így ezt nem tudták megvalósítani. És ekkor jött az egykori Electronic Arts alkalmazott Bing Gordon és dobta be a farmjáték ötletét. Mindenkinek tetszett, hiszen ez tulajdonképpen egy RTS, ahol a nyersanyagot kell kitermelni.

"Nem sokat teketóriáztunk és elhatároztuk, hogy csak minimális design lesz és nem bonyolítjuk túl a dolgot. Minél előbb piacra akartuk dobni a játékot. Első célunk az volt, hogy a megjelenést követő 5 napban legyen meg 400 ezer regisztrált játékos. Ez akkoriban elég vad tervnek tűnt, hiszen az egy éve piacon lévő Mafia Wars is csak 1 milliónál tartott." Végül azonban a kitűzött határidőre már 1 millió feletti játékossal rendelkeztek.



A következő célnak pedig a 32,5 milliós tábort tűzték ki, ami azonban mostanáig nem valósult meg. Közben azonban megjelent a CityVille is, mely minden eddigi elképzelésüket túlszárnyalta: mindössze hat hét alatt 100 millió regisztrált játékosa lett a városépítő programnak. Ezzel a CityVille lett minden idők legsikeresebb Facebook játéka.

Szóval a Zynga egyre csak növekszik és sokan már most várják, hogy mivel rukkolnak elő a legközelebb. "Ne próbáljátok megváltoztatni a közösségi játékok világát" - zárta le a beszélgetést Skaggs. "Fókuszáljatok inkább a valóságra és próbáljátok meg azt lemásolni. Az működni fog."

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Akitlosz #19
    Ezek a játékok kizárólag a fészbukkos árukapcsolás miatt ilyen sikeresek.
    Önállóan legfeljebb néhány százezer embert vonzanának.

    A fészbukk meg nem közösségi oldal már, hanem Zynga játék "szomszéd" kereső oldal csupán, mivel ezeket a játékokat anélkül, hogy egy halom embert zaklassunk vele naphosszat, míg ők minket zaklatnak közben, nem lehet "sikeresen" játszani.
  • Archenemy #18
    Ááá, szóval így lett sikersztori, hogy előtte csak alig néhány százan dolgoztak neki :p

    Kb

    -Nagypapa, hogyan lettél multimilliárdos?
    -Kisfiam, bárki utánam csinálhatja! Ügyesen fektettem be a százmillióimat, ennyi az egész!
  • Tomalak #17
    Like :D
  • Pretorian #16
    "1993-ban, a Red Alert folytatásán" WTF?
    Első Red Alert '95 körül jelent meg ha jól emlékszem.
  • Balumann #15
    +1 :P
  • Balumann #14
    Hát nem tudom, sok rossz dolog van a facebookban, de sok jó is, ami miatt szerintem megéri fenntlenni. Kicsit engem is zavar, hogy sokan ott élik az életüket, mindent kiírnak, ott beszélnek meg teljesen fölösleges dolgokat, meg ilyen baromságokkal játszanak, de sok ismerősömmel pl. belinkeljük az összes érdekes dolgot amit esetleg találunk/hallunk, vicceket, humoros eseményeket, másrészt azért jó tájékozódni arról, hogy mi van a régi ismerősökkel, megosztani ismerősökkel a képeket (és bejelölni egymást rajta), és stb..
    Másrészt lehet lájkolni bizonyos "alkalmazásokat", és a hírfalon megjelennek a fontosabb hírek (pl. amit én jelöltem az időkép, critical biomass, hírek a felsőoktatásról ("Tiltakozunk a felsőoktatási törvény egyoldalú módosítása ellen"), és stb..
    Szerintem az egyik legrosszabb döntés így "elvből" elutasítani valamit. Főleg, hogy ingyenes is.
  • Evoluti0N #13
    Életed egyik legjobb döntése volt? Azért remélem érzed ennek a mondatnak a súlyát. Úgy hangzik, mint ha valami nagyon fontos dologban helyesen döntöttél volna. Ilyen erővel írhatnád: Ma reggel kiflit vettem perec helyett. Nagyon ízlett. Életem egyik legjobb döntése volt.
  • Carlos #12
    MElyik magyar játéktól nyúlták az ötletet?
  • dzsagon #11
    ha mese, akkor legyen a bagdadai tolvaj
  • HöfEE #10