Ötvös Tibor

NeverDead

Még mindig ritka, ha egy játék főszereplője egy halhatatlan lény. Az eddigi legemlékezetesebb ilyen alkotás a '99-es Planescape: Torment volt, mely azóta is etalonnak számít a műfajban.

A legutóbbi ilyen jellegű próbálkozás a Knight's Contract címet viselte, főhőse pedig egy meghalni képtelen lovag volt. Sajnos azonban a játékmenet egy szimpla Devil May Cry klónra emlékeztetett, így sokan várták a Konami-féle NeverDead megjelenését, mely egyedi játékmenetet, humoros sztorit és látványos akciókat ígért.



Akkor menjünk sorban. A történet szerint korunk előtt 500 évvel Bryce egy démonvadász volt, aki szerette volna legyőzni a démonok királyát. A gonosz azonban halhatatlanná tette, melynek következtében Bryce elvesztette feleségét (aki egyszerűen megöregedett) és az évszázadok folyamán egyre szarkasztikusabb és savanyúbb lett. Azonban végre elérkezett az idő, mikor hősünk végleg leszámolhat élete megrontójával. Ehhez egy női társat is kap maga mellé.

A sztori szinte semmi humorosat nem tartogat és eléggé elcsépeltnek is tűnik, hiszen aki látott már egyetlen Hegylakó részt is, annak nem újdonság a fent leírt pár sor. De ezen még túl léphetnénk, ha a beígért egyedi játékmenet valóban működne. Gondolom nem lövök le nagy poént, ha elárulom: nem működik. Bár hősünk valóban képtelen meghalni, így nem egy alkalommal végtagok vagy fej nélkül futkos majd a pályán, de ez a lehetőség egyáltalán nincs kihasználva.



Akad pár logikai rész, ahol - szó szerint - használni kell a fejünket, de mégis azt érezni, hogy ebben sokkal több lehetőség lett volna. Így a NeverDead marad egy szimpla hack'n'slach, egy Devil May Cry klón, melyben folyamatosan haladunk előre és írtjuk a ránk özönlő ellenségeket. Akik ráadásul szintén nem az eszükről lesznek híresek. Ráadásul a harcok is csak ideig-óráig kötik le az embert és ezen a főellenfelekkel vívott csaták csak rontanak.

Nincsenek emlékezetes párbajok, nincs semmi eleme a játéknak, ami miatt megmaradna az emlékezetünkben a Konami alkotása. A 10 órás játékidő így elég hosszú és valószínű csak a legvérmesebb játékosok szavaznak végig bizalmat a programnak. A többiek vegyék újra elő a Planescape: Tormentet.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Aramir #5
    Azt a Knight's Contractra írta a szerző, nem erre a játékra.
  • Zombee #4
    Bezzeg a szar játéknak tud sok játékideje lenni...:)
  • Bulics #3
    Egyébként legjobb halhatatlanos játék a PREY
  • Blake6 #2
    Ez mind O.K. a leírtaknak,de hogy jön ide a Devil May Cry mint klón???Közük nincs egymáshoz,még stílusban sem!Ekkora sületlenséget,hogy a kettőt összemosni...
  • Svlad Cjelli #1
    Ez a jatek nagyon sok ideig keszult, sot, meg hazai emberkek is dolgoztak rajta.

    Sajnos a jatek egy minosithetettlen szemet. Nem csak hogyh igenytelen megvalositas, de magas szinten tele van bugokkal, amiket azert illet volna kijavitani.