Ötvös Tibor

Idén nem jelennek meg?

Tavaly egyszer már megnéztük és tippeltünk, hogy melyek azok az elméletileg 2011-ben megjelenő játékok, melyek azonban csak 2012-be látnak napvilágot. Akkor négytből (Silent Hill: Downpour, Max Payne 3 , SW: The Old Republic, Ghost Recon: Futurew Soldier) három tippünk bejött.

Szóval most ismét tippelünk és jövő ilyenkor visszatérünk rá, hogy melyik esetben volt igazunk és melyikben nem. Először itt van a Prey 2, mely a sikeres FPS második rész lesz és egyben számos újdonságot is tartalmaz majd. A játék elméletileg márciusban megjelenik, ám valahogy túl nagy körülötte a csend (ráadásul egykoron 3D Realms projekt volt a dolog), így elég kétkedve fogadjuk a premiert. Tippünk szerint december-január környékén lát majd napvilágot.

A Borderlands 2 is elég kis eséllyel lesz kész az idén. A fejlesztők ugyanis nagyon elfoglaltak (Aliens Colonial Marines, Brothers in Arms: Furious 4, Duke Begins) és nem valószínű, hogy még az idén megjelenne a Borderlands folytatása. Ráadásul eddig elég kevés média terméket kaptunk belőle, szóval szerintünk nem lesz Borderlands 2 - majd csak 2013-ban.



Nagy valószínűséggel a Far Cry 3 is átcsúszik jövőre. A trópusi szigeten játszódó FPS-ről szinte semmi hír nem érkezett az elmúlt hetekben/hónapokban, így valószínű majd csak valamikor év végén, de inkább jövő év elején lát napvilágot. a Ubisoft alkotása.

Meglepődnénk, ha az Obsidian legújabb alkotása, a South Park: The Game 2012-ben elérhetővé válna. A játék fejlesztése gőzerővel zajlik, ám valamiért mégis az az ember érzése hogy a premierre még várnunk kell. Nem is keveset. A végére maradt a biztos csúszó: ha a többi nem is, a Grand Theft Auto V biztosan jövő év eleji megjelenési dátumot kap. Ez már amolyan bevált Rockstar-megoldás, hiszen eddig szinte mindegyik alkotásuk évekkel az első bejelentés után debütált és meglepne, ha a GTA V lenne az első, amivel nem csúznak a fejlesztők.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Nuclearity #5
    sajnos...
  • bakvarnyu #4
    Konzolra, PC meg majd 2014
  • Bendzs #3
    Kiegészítve előző hozzászólásomat, itt van egy részlet egy nagyobb, a játékkal foglalkozó weboldalról: "GTA 5 will be released in 2012, assuming there are no delays. After Rockstar announces a game, they tend to market it for 7-8 months, which means that GTAV is likely to be released during the summer of 2012. If not, it will probably be released in September or October. (forrás: )
  • Bendzs #2
    "A végére maradt a biztos csúszó: ha a többi nem is, a Grand Theft Auto V biztosan jövő év eleji megjelenési dátumot kap. Ez már amolyan bevált Rockstar-megoldás, hiszen eddig szinte mindegyik alkotásuk évekkel az első bejelentés után debütált és meglepne, ha a GTA V lenne az első, amivel nem csúznak a fejlesztők."

    Épp tegnap olvastam a Rockstar fórumán, hogy a cég szokása, hogyha egy játékukról kiadnak egy trailert, az a játék kb. fél év múlva meg fog jelenni (1-2 hónapos intervallumban). Ez alól kivételt képez a GTA4, de a többi címnél meg lehet figyelni.
    Eredetileg ugye azt mondták, hogy idén májusban jön a GTA V. Az is tény, hogy a GTA V-t a Max Payne 3 népszerűsítésére harangozták be. Az is tény, hogy ha ilyen közeli időpontban adják ki a két játékot, a két játék eladásai kiütik egymást, kinyírják egymás marketingjét.
    DE! Állítólag eltolták a Max Payne 3 megjelenését nyárra (ezt is a Rockstar fórumon olvastam), lehet épp azért, hogy előtte ki tudják adni a GTA V-t.

    Persze lehet, hogy mindez csak egy feltételezés, de pl. engem jobban érdekel a GTA V, mint a Bruce Will.. izé.. Max Payne (), hiába vagyok nagy MP-fan.
  • IMYke2.0.0.0 #1
    Azért egy cikk-átolvasás, helyesírás ellenőrzés nem ártana néha.