Ötvös Tibor

Újabb játékokat készít a Digital Reality


A Digital Reality örökre beírta a nevét a játékvilág történelemkönyveibe az olyan alkotásokkal, mint az Imperium Galactica sorozat vagy a Haegemonia széria. A csapat azonban 2007-től 3 évre visszavonult az ipartól, hogy aztán kisebb játékok fejlesztésével és kiadásával térjen vissza.

A Nadirim is egy ilyen próbálkozás, mely a jelek szerint szép sikereket fog elérni. De hamarosan újabb alkotások bukkannak fel a második legrégebbi hazai játékfejlesztő cég kínálatában. A Kölnben megrendezett Gamescomon ugyanis a csapat is kint volt és itt mutatták be először legújabb alkotásaikat, melyeket a Suda-51 nevével fémjelzett Grasshopper Manufacture-ral közösen készítenek.

Sine Mora
Az első a Sine Mora címet viseli és a Digital Reality kreatív igazgatója, Theodore Reiker fejéből pattant ki az alapötlet. A fejlesztésben azonban tevékenyen részt vesz a Grasshopper Manufacture művészeti vezetője és a zeneszerzője, a Silent Hillen is dolgozó Akira Yamaoka is.


A program egy oldalra scollozós akciójáték lesz, melyben kis repülőnkkel kell az életünkre támadó ellenfeleket kiirtani. Hangsúlyos szerepet kap azonban a programban az idő, melyet szintén befolyásolhatunk. Lelassíthatjuk vagy akár vissza is tekerhetjük azt, de ehhez minél több ellenfelet kell átküldeni a másvilágra.

A Sine Mora széles fegyverarzenált kínál, melyeket tízes szintig felfejleszthetünk. Természetesen lesznek másodlagos fegyverek is (pl: rakéták), melyekkel egy pillanat alatt letisztíthatjuk a képernyőt. A Sine Mora 7 szintet kínál összesen 13, változatos főellenféllel és a Gamescomon látottak alapján megéri megvárni a jövő év eleji megjelenést.

Black Knight Sword
A Black Knight Sword már inkább a Grasshopper Manufacture alkotása lesz, melynek forgalmazási feladatait vette magára a Digital Reality. A játékban egy elméletileg kötél általi halálra ítélt lovagot alakítunk, aki valahogy mégis lejut a bitófáról és a mellette heverő kardot felvéve testébe szívja a Fekete Erőt. Feladatunk egyszerű: minél nagyobb pusztítást végbe vinni az ellenfél soraiban.


A játék egy színpadon játszódik, ezért látható a két oldalon a függöny is. A program kellően véres és brutális lesz és a fejlesztők szerint a játékmenet olyan, mintha a "Monthy Python csapat egy japán színházban lépne fel". Azaz kellően humoros, de ugyanakkor rendkívül brutális lesz.

A Black Knight Sword szintén 2012 elején jelenik meg. Sajnos jelen állás szerint mindkét program csak konzolokon lesz elérhető, ott is letölthető formátumban, de reméljük az esetleges siker után egy PC-s változaton is elgondolkodnak a fiúk. A Gamescomon ugyanis imádták mindkét játékot a kritikusok, így kár lenne lemaradni róluk.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • rroolli #18
    Ha azt mondják Digital Reality, mindenkinek az Imperium Galactica jut eszébe. Ha fényezni akarja valaki a DR-t, vagy hangzatosan felkonferálni, akkor azt fogja mondani, hogy "AZ Imperium Galactica alkotói."
    Kell ennél több? Az Imperium Galactica zseniális játék volt. Annyi játékelemet, stratégiai lehetőséget beletettek, hogy egyszerűen magával ragad és nem lehet megunni amíg ki nem fejlesztünk mindent, le nem igázunk mindenkit. Aztán fokozatosan rámentek a grafikára, a játékmenetet meg leépítették. IG2 még tűrhető volt, sztorija gyenge, de azért még minden megvolt benne ami kell. Haegemonia meg nagyon szép, de játékmeneti szempontból úgy lehetne jellemezni, hogy egy erősen herélt IG2. (ezzel persze nem mindenki ért egyet)

    Én azt hiszem, hogy ha bejelentene a DR egy Imperium Galactica 3-at, amiben visszatérnének a korábbi 2 rész hangulatához, továbbfejlesztett(és nem lebutított) játékmenettel, szép grafikával, rengeteg új találmánnyal, hajóval, fajjal, akkor asszem, hogy a fél ország örömkönnyekben törne ki. Űrharc, tankharc, építkezés, ez mind egybe és még sok más volt az IG. Ha valamelyiket elhagyják, akkor az már nem IG.

    Méghogy nem lenne kifizetődő? Mindenhol olyan véleményeket olvasni, hogy "bárcsak inkább az IG-t folytatnák". Ezek valamiért nagyon el vannak tájolva.

    Mellesleg ha valakit tud hasonló űrstratégiát, amibe van űrharc, tankharc, építkézés, diplomácia, kutatás, az írja le ide a nevét! Én sajnos nem tudok sok ilyen játékról, pedig bőven lenne rá kereslet, de valamiért senkinek nem jutott eszébe úgy vegyíteni a dolgokat, mint ahogy a DR tette annak idején az Imperium Galacticában.
  • rtfmZoli #17
    Űrstratégiában még a Star Rulert is érdemes megnézni hivatalos oldal Lehet 1000 csillagos galaxist is generálni, csillagonként 2-8 bolygó. Én a Sins of Solar Empire-al felváltva szoktam játszani.
  • Justil #16
    Hát nemtom, én a minap tettem egy próbát a Sins of a Solar Empire-al, és nagyon nem tűnt A-kategóriásnak. Kb 3-4 óra után ment a kukába, sajnos, pedig nagyon reméltem, hogy eljátszok vele egy darabig!
  • n0k0m #15
    Emlékeim szerint mindkettő turn based nemde? :P
  • Carbine #14
    Space Empires 5. Ott lehet bíbelődni mindennel :) Könyedebb játék a Galactic civilizations 2.
  • gombabácsi #13
    én csak azt nem értem hogy ilyen játékokból hogy tud megélni egy cég?
    ilyesmi játékokat manapság 3-4 ember csinál, sokszor garázsfejlesztésben
  • n0k0m #12
    Tegyem hozzá a SOSE nem is igazi 4x stratégia (készítők bevallása szerint se), szóval én ide se számítanám. Most jön nemsokára ki a sword of stars II ami még érdekes lehet, majd kiderül mennyire igaz, hogy 4x. Valahogy IG2/Haegemonia-n kívül nemnagyon jut eszembe nem turn based játék, amiben normális bolygómenedzselés lenne (pedig a heagemonia hatalmas visszalépés volt IG-hez képest, de még így is veri ebből a szempontból a többi játékot).
  • morden #11
    Legutóbbi A ketegóriás ürstartégia a Sins Of Solar Empire volt az is 2008 februárai, nem hiszem el, hogy 3,5 évente nem bírna el a piac egy masszív űrstratégiát :( ( a kreatív igazgató kint egy hülye, inkább IG 4-5-6ot a népnek :D )
  • Carbine #10
    IG és EVE két teljesen más kategória. Az egyetlen hasonlóság, hogy vannak benne űrhajók. Felesleges bármilyen összehasonlítás. Aligha vennének el egymástól vásárlókat.
  • Alien_AM #9
    Ez nem igaz!

    Igen is nagyon nagy kereslet van a regi platform jatekokra, uj mai kori grafikaval, lasd bionic commando, ugyanigy a shootemup es scrollos jatekokra is.
    Ugyanis nyugaton es asiaban is egy szulo elobb vesz ilyet a gyerekenek mint a left for deadet, es igen nagy eladasokat tud produkalni.

    Az viszont teny hogy nekik az IG-t kellett volna tovabbvinni, de mostmar az EVE Online mellett senki nem rug labdaba.