Ötvös Tibor

Hátborzongató ötlettel jön a Lucius


Az idősebb korosztály még bizonyára élénken emlékszik a '70-es, '80-as évek horrorfilmjeire, melyekben nem egy esetben egy, az Ördög által megszállt kisgyermek volt a fő gonosz (lásd Ördögűző vagy az Ómen).

Mivel a mai világban már egy olyan játék is kicsapja egyes embereknél a biztosítékot, melyben autókat lehet ellopni és azokkal esetleg rosszalkodni, akkor igen bátor vállalkozás egy olyan program fejlesztését elkezdeni, melyben egy, a Sátán által megszállt kisfiút irányíthatunk. A Lucius főszereplője ugyanis az azonos nevű, mindössze 6 éves fiú, akit megszáll a gonosz és ennek komoly következményei vannak.

A játékban ugyanis egy feladatunk van: kiirtani a teljes családunkat anélkül, hogy bármilyen nyomot hagynánk magunk után. Ha ugyanis rájönnek, hogy bármi közünk is van a balesetnek álcázott gyilkosságokhoz, akkor bizony végünk: jön a pap és kezdhetjük elölről a tevékenységeinket. Mivel megszálltak minket, így természetfeletti képességeink is lesznek. Ilyen például a telekinézis, mely nagy segítségünkre lesz a játék során.


A történet szerint Lucius démoni megszállása a saját nagyapjának köszönhető, aki egy sátánista szekta vezetője - és nem mellesleg politikus. Karrierje elején alkut kötött a Gonosszal, aminek köszönhetően sikeres pályát futott be, de cserébe fel kellett ajánlja unokája lelkét. Épp ezért Lucius hatodik születésnapján a Sátán eljött az őt megillető "jutalomért". Ráadásul a fiút használja fel arra, hogy bosszút álljon a családon és egyesével elkezdi kiirtani a famíliát. A végső cél természetesen a nagypapa, de nem menekülhetnek a személyzet tagjai sem.

A fejlesztők két pályát is bemutattak. Az elsőben az egyik takarítónőt kellett - szó szerint - hűvösre tenni. Lucius megvárta, míg a nő bemegy a hűtőházba, majd rá kellett csukni az ajtót és levenni a hőmérsékletet. A másodikban a szakácsot kellett likvidálni és itt kellett már használni a telekinézist is. Ahogy közeledünk a végső célhoz, úgy lesznek egyre nehezebben kivitelezhetők a gyilkosságok, de egyre több erőt kapunk. A fejlesztők elárulták, hogy később képesek leszünk gyengébb akaratú embereket irányítására is - röviden agykontrollra -, ami szintén hasznosnak bizonyulhat.

A Lucius nagyon bátor próbálkozásnak tűnik és biztosan lesznek olyanok, akik tűzzel-vassal próbálják majd megakadályozni a megjelenését. Pedig a játékban nem lesznek túlságosan véres jelenetek (a legtöbb gyilkosságot például nem is mutatják majd), de maga az alapötlet fogja sokaknál kiverni a biztosítékot. Pedig jelen formájában a Lucius egy zseniális múltidézés lehet, mely ráadásul már az idén megjelenik - de csak PC-re.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • BrockSamson #30
    Az egesz szorakoztatoipar a szexre es eroszakra epul, sot mindig is arra epult a tortenelem folyaman. A legtobb tortenet feszultsege is valamilyen modon a szexen fajdalmon vagy halalon alapul.

    Az viszont tagadhatatlan, hogy mig az eroszakos filmek/konyvek eseteben altalaban azert a pozitiv kicsengesu befejezest kapunk, vagy az erkolcsileg problemas cselekedeteket elitelik valamilyen formaban, addig ennel a jateknal ez elso pillantasra egyik sem szerepel.

    De hat kiskoromban en is kb. Rambot meg Kommandot neztem allandoan, ettol fuggetlenul nem vagyok egy agressziv ember. Jo, jo nehanapjan egy ritualis gyilkossag belefer, de ennyi. :D
  • Tekken5 #29
    A Gonosz már 97 éve a Földön él...
  • rágógumi #28
    (y) ennyi. :D
  • Merces #27
    ...hát bizony,beteg egy korszakban élünk, eljátszuk hogy szociálissan milyen kurva érzékenyek vagyunk,közben meg magasrol leszarjuk egymást....
  • Kernel #26
    Csodálatos ez az egész.
    Szerintem ennek ez lesz a marketingje ennek a játéknak, hogy ilyen hisztériát kiváltsanak vele az emberekből.
    Mindössze annyi történik, hogy megcsinálták az ómen játék változta tát.
    Akinek egy ilyen játéktól elszáll az agya, annak nem játék kell, hanem gumiszóba.
    Ezzel az erővel a cod meg a medal játékoktól is kimehetnénk lövöldözni az utcára.
    Nem lesz ez olyan ijesztő, mint ahogy beharangozzák,
    A graff gyenge és szerintem szándékosan ilyen, hogy ne legyen nagyobb hiszti.
    Nem ezt a játékot kéne betiltani, hanem mondjuk a tv híradót, ott nap, mint nap mutatnak olyan dolgokat, hogy az kész és mégse változnék semmi.
    Nem hinném, hogy pont ez a játék szabadítaná a földre a gonoszt.
    Itt lentebb írta valaki, hogy átgondolja a társadalomhoz fűződő viszonyát, én ezt már rég megtettem, de nem ennek a játéknak a hatására, de ez már egy másik fórum témája lehetne.
  • Darth Dave #25
    Garantált bukta

    Egyébként beteg baromság
  • shamanist #24
    Az ölet érdekes.
    Tuti meg nem venném, talán a fiberpóvert sem pazarolnám rá, de belenéznék.
    De én már azt hiszem tudom ennyi idősen hol a határ a valós és a cyber világ között.
    De!
    Mi lesz azokkal akik ezt nem tudják? Akik még a határon vannak és csak egy hajszál választja el őket attól, hogy az agyuk megbomoljon?
    Hagy legyen még több hülye és bekattant...
    Komolyan utána kéne nézni, pszichiáterek is beszálltak-e a szponzorációs világba! :D
    Remélem nem adják ki magyarul vagy ha igen, a felnövő gyerekem nem tanítom meg angolul!


    @okosan gyerekek!
    Respekt!

  • Rotyoka #23
    Akinél ez kiveri a biztosítékot az meg is érdemli.
  • RoyalPredator #22
    Azért érdekes, nem?:)
  • Dany007 #21
    Na ez mondjuk már szerintem is beteg.
    Persze, egy normális gondolkodású, ép elméjű ember eltud vonatkoztatni a játéktól, de azért azt tegyük hozzá, hogy aki ebben éli ki a szórakozási vágyait annak már eleve van némi baja.
    Más dolog eljátszani egy háború egyik-másik oldalról öldökölni, meg megint más a saját családod kiirtását eljátszani.