SG.hu·

Ígéretes akciójáték lesz a Star Trek

J.J. Abrams Star Trek filmje kirobbanó sikert aratott és sikerrel hozta vissza a köztudatba az Űrszekerek franchiset. Most, két évvel a film megjelenése után pedig készül az azonos című akciójáték is, mely a játékvilágban próbálja meg ugyanezt a bravúrt.

A Star Trek sorozat számtalan alkalommal bukkant már fel a monitorokon is és akadtak köztük jobban sikerült alkotások (például az Elite Force II vagy a Bridge Commander) és persze voltak gyenge próbálkozások is (Conquest). Most azonban egy igazi akciójátékot kapunk a Star Trek személyében, melyben azért bőven lesznek kalandelemek is.



A történetről még nem sokat lehet tudni, de az már biztos, hogy a játék két főszereplője a sorozat két fő karaktere, Kirk és Spock lesz. A játék elején választhatunk majd, hogy a vulkáni tudóssal vagy a kapitánnyal indulunk csatába. A Star Trek játék épp a köztük lévő kapcsolatra épít és szerencsére egy barátunk is beszállhat a buliba és átveheti a másik karakter feletti irányítást.

Kirk - ahogy azt a filmben is láthattuk - meglehetősen önfejű és nyers modorú karakter, aki imádja az akciót és épp ezért nála lesz a nagyobb tűzerő. Spock ezzel szemben nyugodtabb, megfontoltabb és ezért ő inkább a csendes gyilkolás és a lopakodás valamint a technológia mestere. Az E3-on bemutatott demóban látszott, hogy a két karakter jól kiegészíti egymást és nagyon jó ko-op élményt nyújt a program.



A játékmenetben számos ismerős pillanat köszön majd vissza. A harc és fedezékrendszer szinte egy az egyben a Mass Effect sorozatot idézi, míg az Army of Twoban látott sérülési modell is felbukkan. Ha például Kirk megsebesül, akkor Spock fedezékbe húzhatja. Ilyenkor csak a sérült karakter képes tüzelni, a másik nem, így itt kiemelten fontos az "összetartás".

Ez az egymásra utalás folyamatosan jelen lesz a programban, hiszen számos feladványt csak a két karakter közös munkájával lehet majd kivitelezni. A Star Trek még nem rendelkezik megjelenési dátummal.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© alien472011. 07. 26.. 13:02||#8
A film nekem is tetszett. Pedig én is néztem a sorozatot és a régi mozifilmeket is. A játékot várom, ha csak fele olyan lesz mint az A.O.T.
© TeDDyRuSh2011. 07. 04.. 23:07||#7
Én sem értem "ezeket". Szerintem állat feldolgozás volt. Én a sorozatot is szerettem és a film kifejezetten jól sikeredett. A játékra kíváncsi leszek. Meglessük.
© BrockSamson2011. 06. 30.. 18:05||#6
Megvan minden sorozat, minden film, es sztem nem volt semmi baj az uj resszel. Egyetlen hatalmas kulonbseg, hogy a regiek kb csak engem erdekeltek, az ujat meg osszes haverom es baratnom is szivesen megnezte. 😄
© Tomalak2011. 06. 27.. 18:57||#5
Hát ti honnan szabadultatok? 😄 batlethet meg a te segeddbe már bocsi, de ez egy kiváló film volt, mondom ezt ugy hogy itt pihen a tos-is meg az összes többi film is
© hdo2011. 06. 27.. 07:18||#4
Irritálóan tehetségtelen gárda? Karl Urban?

Azt mondjuk én sem bírtam, hogy mennyit szenvedett az a pöcs, aki Kirk akart lenni, mert állandóan ütlegelték ...
© Ender Wiggin2011. 06. 26.. 19:50||#3
Ilyen nincs. Azért mert reboot, még lehetne jó film, ami felnõ a régi nagyok szintjére. Ez egy buta popcorn mozi, irritálóan tehetségtelen gárdával.
© hdo2011. 06. 25.. 14:08||#2
Ha elfogadtad volna annak ami - egy franchise reboot -, akkor igenis jó film. A játékról meg csak annyit, hogy remélem nem ST😮 szintû lesz, és most direkt nem a színvonal szót használtam, mert ST😮-nak nincs.
© Carbine2011. 06. 25.. 10:32||#1
"J.J. Abrams Star Trek filmje"

Ennyi elég is hozzá, hogy véleményem legyen róla. J. J. Abrams megérdemelne azért a rakás szarért egy Bat'leth-et a seggébe.