Ötvös Tibor

Előzmény lesz a Serious Sam 3

A nyáron harmadszor is visszatér a "komoly" Sam Stone, ám a harmadik epizód tulajdonképpen az első lesz, hiszen a Croteam elmondása szerint a Serious Sam 3: BFE az első rész előtt játszódik.

"A Serious Sam 3: BFE a The First Encounter eseményei előtt játszódik és azt tudhatjuk meg, hogy hogyan is jutott el Sam az első epizód kezdeti részéhez" - jelentette ki Roman Ribaric, a Croteam vezetője. "Számos ismerős helyen járhatunk majd, de ezek mellett rengeteg új helyszínre is eljutunk majd. Számunkra nagyon fontos volt, hogy megmutassuk, milyen eseményeket élt át Sam, mire eljutott oda, ahol először megismertük."



A történet szerint a 22. századi Egyiptomban kell a Mental irányította csapatokat felszámolnunk. Sam továbbra sem változik és ezúttal is minden lehetséges módon megpróbálja megakadályozni, hogy a szinte végtelen mennyiségben ránk támadó ellenfeleken átverekedje magát. A grafika sokat változik, a Croteam a frissen elkészített Serous Engine 3-mat használja és a képek alapján a kinézetre nem lesz panasz.

Természetesen a régi ismert ellenfelek mellett új arcok is ránk törnek majd, de ezekről még nem nagyon nyilatkozott a csapat. Ribaric elmondása szerint az elsődleges platform továbbra is a PC és csak számukra lesz elérhető a 16 fős multis játékmód. Szerencsére ko-op módban is végig vihetjük a Serious Sam 3: BFE-t és Ribaric szerint "a játék továbbra is a ko-op FPS-ek királya lesz".



De emellett visszatérnek olyan ismert és kedvelt játékmódok is, mint a Capture the Flag, a Last Team Standing és a My Burden is. A gyilkoló eszközök között is lesznek ismertek és újdonságok is, így visszatér a dupla pisztoly, a shotgun, mini gépfegyver, a láncfűrész és a rakétavető is

A Serious Sam 3: BFE a nyáron jelenik meg.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • NeoExDeath #9
    Nekem is feltűnt, lol :D
  • KoJin Mekre #8
    :DDD
  • netperformer #7
    xD
  • Zomil #6
    "Sam továbbra sem változik és ezúttal is minden lehetséges módon megpróbálja megakadályozni, hogy a szinte végtelen mennyiségben ránk támadó ellenfeleken átverekedje magát."

    Kedvenc mondatom a cikkben :D
    Sam megprobálja megakadájozni önmagát... :D
  • dronkZero #5
    Kivéve, ha a folytatás szar, mint pl a SS2...
  • Flashy #4
    nekem is az volt az első gondolatom, hogy a Serious Sam tipikusan az a játék, ahol teljesen mindegy hogy előzmény vagy folytatás, kit érdekel a sztori :D
  • dronkZero #3
    Hogy mi? Volt ennek története?! :DD
  • Zocsi #2
    yep
  • fery02 #1
    Kajak úgy olvastam a cikkben először, hogy "a Serious Sam 3: BFE-t és Ribanc szerint...", majd másodjára nekiesve is ugyanúgy, harmadjára már sikerült. :D

    Amúgy nagyon nagy dolog egy Serious Sam játék esetében az előzmény történet gondolata. :D