Ötvös Tibor

Friss Batman: Arkham City információk

Már számtalanszor leírtuk, de még mindig igaz: a Batman: Arkham Asylum minden idők egyik legjobb szuperhősös akciójátéka és az első bemutatók, előzetesek szerint a játék folytatása, az október 21-én megjelenő Arkham City még azt is túlszárnyalja majd.

A héten újabb információk láttak napvilágot a programról, melyeket most ismét megosztunk minden kedves olvasóval. Batman egyik legismertebb kütyüje a Batclaw, mellyel elérhetetlen magasságokba juthattunk fel. Az Arkham Cityben azonban már több funckiója is lesz, hiszen ezzel az eszközzel kapaszkodhatunk fel majd az alacsonyan szálló helikopterekre is, de emellett a távolabb lévő tárgyakat is magunkhoz ránthatjuk majd.

További újdonság, hogy hősünk most már valóban képes lesz repülni, hiszen megjelenik az ejtőernyőre emlékeztető Cape is, melynek segítségével Arkham City egyik pontjából simán elrepülhetünk akár a város másik végébe is anélkül, hogy egyszer is érintenénk a talajt. Batman mostantól képes lesz füstbombákat is bevetni, amivel összezavarhatja az ellenfeleket és eme zavarukat kihasználva felkapaszkodhat egy magasabb és biztonságosabb helyre vagy péppé veri őket a füstben.



Új segítőnk is akad, hiszen míg az első részben Oracle adott hasznos tanácsokat, itt most Bruce Wayne hű inasa, Alfred veszi át ezt a feladatot. Egyedi megoldásnak ígérkezik, hogy az egyik fő gonosz, Calendar Man az ismertebb amerikai ünnepeket megjegyzi és ha mondjuk Szent Patrik napján játszunk a programmal, akkor ellenfelünk mindent elárul arról, hogy mi is történt pontosan ezen a napon.

Az ellenfeleink mostantól képesek lesznek túszokat is ejteni és ha az ártatlan járókelő meghal, akkor mi is elbuktunk. Szóval érdemesebb lesz ilyenkor a Batarangot bevetni a gonosztevő ellen. További újdonság, hogy egyes ellenfeleinken páncél is lesz és ellenük a szintén nemrég bemutatott Beatdown mozdulatsort kell bevetni. Ennek lényege, hogy először el kell szédítenünk az illetőt, majd szét kell vernünk a páncélját és csak utána tudjuk végleg kiütni.



A fejlesztők most azt is elárulták, hogy Batman életére egyszerre akár 25 ember is törhet, ami elég nagy harcokat helyez kilátásba. A játék azonban díjazza azt, ha valaki "okosan" harcol. Ez annyit jelent, hogy ha valaki nem csak berobban egy területre és szétüt mindenkit, hanem előtte kicsit körbeoson és kihallgatja a beszélgetéseket, akkor különböző extra bónuszokat nyithatunk meg.

A Batman: Arkham City nagyon ígéretesnek tűnik és már nagyon várjuk az október 21-ét.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • JASON13 #9
    A hosszú repülés meg talán Firefly-ra ad okot, lehetséges lesz majd egy kis küzdelem a levegőben is :D
  • JASON13 #8
    Végre Riddler is látható lesz! Úgy tűnik minden ellenséget beletesznek most. Nem csoda hogy ennyit kell várni. Jó hosszú játék lesz :D
  • pe2oh #7
    Baromi nagy a hype Batmen körül, jön a mozifilm, meg tervezgetik a folytatást supermennel, nem hittem volna, hogy a Clooney féle szörnyűség után sikerül ilyen hatalmas őrületet okozni.
  • sigmavirus1 #6
    Már amennyire a "valamikor 2011 ősze" annak számít.
    Úgy két hete, hogy a hírben is olvasható pontos dátumot hivatalosan bejelentették.
  • gombabácsi #5
    szerintem a zx spectrmos batman (az izometrikus) volt az eddigi legjobb batman játék :P

    de ez is jó persze, nagyon is
  • IMYke2.0.0.0 #4
    "Mikor végig olvastam a cikket tökre megörültem..."
    Azt ugye tudod, hogy a cikk elején és végén is ott van a megjelenési időpont. Nem árult zsákbamacskát.
  • KillerBlue #3
    "Mikor végig olvastam a cikket tökre megörültem, aztán a végén lehervadt a mosoly az arcomról :D "

    Nem értem miért lepődtél meg mert már több mint fél éve tudni lehet a megjelenési időt.
  • subesz #2
    Jézusom, hol van még Október 21.-e :P Mikor végig olvastam a cikket tökre megörültem, aztán a végén lehervadt a mosoly az arcomról :D

    Az alapjátékot én is imádtam, iszonyatosan ötletes és hangulatos volt és örülök neki, hogy a lehetőségek ilyen univerzális módon bővülnek. Nagyon remélem ez hosszabb lesz mint az első mert azt rekordgyorsaság alatt akasztottam ki :D
  • Okisz #1
    állat!