Ötvös Tibor

A DiRT 3 lezárja a trilógiát

A Codemasters 2007-ben jelentette meg a Colin McRae nevével fémjelzett DiRT első részét, mely kellemes kikapcsolódást nyújtott minden hardcore rally-rajongónak. A 2009-es folytatásról ez már nem mondható el.

Sokaknak nem tetszett az X-Games és Monster energiaitalok túlzott jelenléte, ráadásul a számos változtatás sem jött be a rajongóknak. Mindenesetre a Codemasters úgy döntött, hogy az általuk csak "a trilógia záró darabjának" titulált DiRT 3-mal visszanyúl az első részhez és a csapat szerint ez lesz a minden idők legnagyobb versenyjátéka.



Melyik tetszett a legjobban?
(Összesen 352 szavazat)
  • TOCA Race Driver sorozat
    14 % (50 szavazat)
  • DiRT sorozat
    37 % (130 szavazat)
  • Race Driver GRID
    35 % (122 szavazat)
  • Egyéb
    11 % (39 szavazat)
A csapat már közel kilenc hónapja dolgozik a játékon és ezért képesek lesznek tartani a 2011. májusi megjelenést is. A DiRT 3 egyesíti az első rész rallys elemeit és a második epizód extrém sportos beütését - de szerencsére az első alkotóelemből lesz több. A játékban számos autó áll majd a játékos rendelkezésére. Pár darab a teljesség igénye nélkül: Mini Cooper S, Peugeot 207 S2000, Lancia Stratos, Quattro S1, Lancia Delta Integrale és Colin McRae legendás gépe, a Subaru 555.

A helyszíneket tekintve pedig szintén visszatérnek az alapokhoz. Versenyezhetünk Finnországban, Monte Carloban, Norvégiában és az összes fontos WRC verseny helyszínén. A DiRT 3 grafikailag is komoly fejlődéseken ment keresztül, a fényhatások pazarul mutatnak, az autók karosszériája a részletekig kidolgozott. Számos időjárás effekt is szerepel a játékban. Vezethetünk hóban, esőben és természetesen szikrázó napsütésben.



A szimpla rallyk mellett lehetőségünk lesz különböző extrém versenyeken is elindulni. A Gymkhana például egy zárt területen zajlik és itt kell különböző drifteléseket és egyéb mutatványokat végrehajtanunk. Másik a Compound, ahol egy arénában kell különböző feladatokat végrehajtanunk. Ez egyébként a DiRT 2-ben látott Battersea Power Station módjának felturbózott változata.

Szerencsére továbbra is törnek az autók, méghozzá nagyon életszerűen és ez természetesen kihatással lesz a kezelhetőségükre is. A DiRT 3 májusban jelenik meg és a jelek szerint a Codemasters "stílusosan" zárja le a trilógiát.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • csizihungary #12
    Csinálhatnának újra TOCA sorozatot.
  • Mat666 #11
    "Sajna elég siralmas kísérlet-s akkor még csak enyhén fogalmaztam-a Dirt 2-ben hivatalosan csak havidíj ellenében lehet hálózaton egymás ellen versenyezni."

    Ment az hamachival is.
  • Ender Wiggin #10
    Inkább a rally VB irányába kéne nyitni egy picit. Mint az ős CMR játékok. Ez a divatbuzulás, mint az NFS tuning baromságai már unalmas. Semmi realizmus játékokat tipikusan a fakezű konzolmajmoknak találták ki. Nyilván ők a legtöbb példányt megvásárló közönség.
  • bippo #9
    Szerintem továbbra is lesz rallys játék a Codemasterstől, csak Colin(+) neve fog elmaradni, és talán a Dirt helyett is kitalálnak valami új elnevezést.
    (Ken Block's Dust :)) )
  • arty #8
    a 2. rész irányitása, fizikája sokkal jobb volt mint az elődé

    remélem ebben nem lesz visszalépés!
  • skiryo #7
    -1 volt
  • skiryo #6
    szerintem pl jobb volt a 2, pont azért mert könnyebb volt, pörgősebb, és nem csak autóbuziknak csinálták..
  • Atyuska #5
    Sajna elég siralmas kísérlet-s akkor még csak enyhén fogalmaztam-a Dirt 2-ben hivatalosan csak havidíj ellenében lehet hálózaton egymás ellen versenyezni.
    A Kötelező rally-n kívüli járművek vezetésének ránk eröltetésének mikéntje is eléggé frusztráló főleg hogy colin McRae nevéhez van kapcsolva.
    Bízom benne, hogy a Dirt 3 nem lesz még ennél is arcade-abb..
  • Reg5 #4
    Ha még terveznének több részt akkor Dirt sorozatot írt volna a cikkíró, nem? Előbb gondolkodni kéne aztán fikázni...
  • hdo #3
    Milyen idióta cím már ez? Hány részes legyen egy TRIlógia, nyolc?