Gyurkity Péter

Népszerűek az Xbox közösségi szolgáltatásai

A jelek szerint jól tette a szoftvercég, amikor elhatározta az internetes közösségi szolgáltatások beemelését az Xbox Live rendszerébe - még mindig maradnak kérdések, a fogadtatás azonban kedvező volt.

Október közepén mi is beszámoltunk arról, hogy a nyáron bejelentett, majd pedig azt követően többször is ismertetett népszerű online közösségi platformok az Xbox Live rendszerén belül is elérhetővé válnak. A Microsoft ugyanis úgy döntött, hogy ily módon bővítik ki saját online kínálatukat, amely nemcsak a személyi számítógépek, de a konzolok terén is egyre fontosabb szerepet játszik.

A Cnet a cég szóvivőjére hivatkozva most arról ír, hogy meglehetősen kedvező fogadtatásban volt része a három új jövevénynek, amelyek közül különösen a Facebook konzolos változatát próbálták ki sokan. Az első hét során több mint 2 millió Xbox Live felhasználó jelentkezett be a közösségi portál rendszerébe, ami mindenképpen jó eredménynek számít, még akkor is, ha egyébként több mint 20 millióra rúg az Xbox Live teljes tábora. A másik két megoldás már korántsem bizonyult ilyen népszerűnek, ám panaszra itt sincs oka az illetékeseknek.


A hivatalos megjelenést követő első 24 órában például mintegy félmillió felhasználó regisztrált magának fiókot a Last.fm oldalán, az első hét folyamán pedig 120 millió percnyi online zenei anyag jutott el az új tagokhoz stream formájában - ennek mindenképpen örülhet a céget birtokló CBS Interactive. A beépített Twitter szolgáltatás esetében már nem volt ilyen bőbeszédű a szóvivő, mindössze annyit említett meg, hogy csaknem minden piacon (ahol jelen van a konzol) hoztak létre új bejegyzéseket a platform iránt érdeklődő konzoltulajdonosok.

A fogadtatás tehát megfelelőnek tűnik, ám ez nem feledteti, hogy még mindig komoly kérdések, panaszok merülnek fel a szolgáltatásokkal kapcsolatban. Némelyek éppen azon kiegészítéseket, opciókat hiányolják azokból, amelyek igazán naggyá tették a közösségek eredeti online változatait, mások pedig azt vonják kétségbe, hogy a konzolosok kellően nagy arányban fordulnak majd a filmnézés és a játékok helyett az immár itt is elérhető platformok felé.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • akyyy #2
    iwiw helyett twittert akartam írni:P
  • akyyy #1
    Ha automate kiiírné játéjkközbe facebookra, vagy iwiwre hogy épp mivel játszok, miylen achivmentet, vagy akármit szereztem meg.ű
    Esetleg Facebookos alkalmazások Xboxon, aféle arcage meg hasonló gamek módjára. Nem lennének bennük multik, viszont barátainkat, felvehetjük bene szomszédnak, stb, aki ismeri a facebookos játékokat, alkalmazásokat, tudja.

    A többiről nemtudok mit modani amíg régiózáras, és hazánkban nem használható.