MTI

Hatvanmillió dollárba került a Gran Turismo 5 fejlesztése

Kazunori Jamaucsi, a Polyphony Digital japán fejlesztőcsapat vezetője szerint a játék méretét és kidolgozottságát figyelembe véve ez az összeg még csak nem is annyira számottevő.

Hatvanmillió dollárba került és öt évbe tellett a Sonynak a PlayStation 3-as autóverseny, a Gran Turismo 5 fejlesztése. A japán producer az amerikai Autoweek magazinnak adott interjújában elmondta, hogy a játékban megjelenő autókat gyártó cégek nem szálltak be sok pénzzel a fejlesztési költségekbe. A Polyphony Digital ugyan együttműködött ezekkel a gyártókkal, abba azonban nem ment bele, hogy külön díjazásért olyan autómodellek kerüljenek bele a játékba, amelyeket egyébként nem szándékoztak megjeleníteni.


A producer azt is megemlítette, hogy azért volt szükség ilyen hosszú fejlesztési ciklusra, mert nagyon sokat kellett dolgozniuk a játék PlayStation 3-as szoftveres motorján "A mi szemszögünkből nézve ez az öt év nem is olyan hosszú idő. A Gran Turismo 5 (GT5) fejlesztéséhez már nem használhattuk fel az előző rész, a GT4 kódját, hanem egy teljesen újat kellett kidolgozni. Nem vitás, hogy öt év kell egy ilyen kaliberű játék kifejlesztéséhez - nem véletlen, hogy a GT4-é is ennyi időt vett igénybe" - hangoztatta a japán producer. (Ebben egyébként téved, ugyanis a japán megjelenéseket figyelembe véve kevesebb, mint négy év telt el a Gran Turismo 3 és 4 kiadása között.)

Mindenesetre Kazunori megnyugtatta a sorozat rajongóit: a következő rész fejlesztése már nem fog ilyen sok időt igénybe venni, ugyanis a már meglévő fejlesztői szoftvert fogják felhasználni a GT6-hoz is. A GT5 videojáték márciusban kerül a boltokba Japánban, és csak később kezdik meg világméretű forgalmazását.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • WilliamMcKinley #19
    És ha nem beszéli(írja) a magyart olyan jól?
  • Glutamin #18
  • Szemjuel #17
    előbb írni tanul az ember, majd csak utána fogalmaz írásban véleményt!
  • Fórumharcos #16
    A hogy a hozza szolasok nagy resze fars mint maga a cikk-/ezen nem csodalkozom,sg-/szivesen bele szalnek a szo csokevenyes (valszeg) h.nem erto Forumharcosokkal egy vitaba...
    De nem teszem, mert ujfent a prognozis ((( vak beszel szinekrol)))
    Ha a Sony ps koruli valos stabil hireket akartok -/ AKKOR PSC /- Nem igerem hogy itt csak ragyogo elmek vannak,DE biztos vagyok benne hogy,hulyeseget nem irnak!!
  • NEXUS6 #15
    Amúgy valszeg nagyjából senki nem tudja, hogy mennyibe is került elkészíteni.:)
    A Sony fejlesztőstúdiói között ugyan is nem csak a technológiát adják át egymásnak viszonylag szabadon, hanem az erőforrásokat is. Más stúdiókból is valszeg elég sokan dolgoztak a GT5 projekten, mint ahogy pl a Killzone2 készítésébe is bevontak máshonnan is embereket.
  • Sir Ny #14
    hát az első héten nem is, de úgy összesen biztosan eladnak majd belőle 10-15 millát.
  • Szemjuel #13
    akkor megin egy bulvárcikket olvashattunk, csak hát nem elég bulváros az alap :D amolyan SG.hu-s :D
  • NEXUS6 #12
    Szerintem is.
    A Shenmue 1999-ben 70 millió volt!
  • Sanyix #11
    miért már a 4- is megjelent?
  • Szemjuel #10
    végül is hozhat 100 milliós profitot, de amit igazából mondani akartam ezzel a kommentel az az, hogy ez a 60 millió dollár igazából nem nagy összeg! Főleg ha úgy nézzük, hogy mennyi autót, pályát kellett licencelni főleg nem! (a gta4-hez nem kellett semmit se megvenni, még a motor is saját, és úgy került ennyibe... ha úgy nézzük a sony olcsón megúszta ;))