Gyurkity Péter

Márciusban jön a Sony új kontrollere

A Sony egy most kiszivárgott belső dokumentum szerint 2010 márciusában dobná piacra a mozgásérzékelő kontrollert, amely egycsapásra népszerűvé válhat.

A Joystiq weboldal közölte, hogy rátette a kezét egy érdekes dokumentumra, amely a Sega amerikai részlegének internetes oldalán bukkant fel. A kérdéses dokumentumot ugyan azóta eltávolították a hivatalos oldalról, ám a magazin megőrzött egy példányt saját használatra, így mi is szemügyre vehetjük a Sony tervének néhány érdekes részletét.

Az anyagból kiderül például, hogy a Sega és a Sony Computer Entertainment amerikai vezetői még augusztus 5-én találkoztak és folytattak megbeszélést, amelyen többek között szóba került az új mozgásérzékelő kontroller megjelenése, illetve az azt követő szerepköre. Mindenképpen érdekes hírmorzsának számít, hogy a Sony saját tervei szerint jövő márciusban dobnák piacra a készüléket, amely a Toy kamera frissített változatával karöltve kerül majd az otthonokba. A cég világszerte 4-5 millió példányt szeretne értékesíteni, ezzel pedig a vezérlő rögtön a legnépszerűbb PlayStation kiegészítővé válhat.

Nagy kérdés természetesen, hogy a játékfejlesztők miként viszonyulnak majd az eddig nagyon is pozitívan fogadott fejlesztéshez. Tekintettel arra, hogy a vezérlő nem lesz jelen minden játékfanatikus és konzoltulajdonos gyűjteményében, a játékok túlnyomó többsége nyilván kiegészítő módként támogatja majd annak használatát, hiszen kizárólag erre nem alapozhatják a játékélményt az illetékesek. A fenti számadatból kitűnik, hogy a Sony nagyon optimista a fejlesztést illetően, a pozitív előrejelzés csak 2010-re vonatkozik, így viszonylag gyorsan elterjedhet majd a kiegészítő.

Az árról egyelőre sajnos nem jelent meg semmilyen információ.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Alien! #39
    a sony csal,nem csal,akkor is ez tűnik a legprecízebbnek...
  • lokko #38
    nem a korong méretéből, hanem ultrahanggal szerzi ez a rendszer a mélységi információt ... a demonstrációkból látható a wand valahogy tisztában van az orientációjával: a kellően pontos pozíció+orientáció ismerete alkalmassá teszi, hogy pointernek használjuk ... bizonytalanságra ad okot, hogy nem ismerek olyan technológiát, ami stabilan és pontosan képes meghatározni a orientációt, a wii MotionPlus elvileg ilyen cucc akart lenni, de az nagyon instabil, mivel a jelenleg piacon lévő mikrogyroszkópok már csak ilyenek ...

    az egér meg nem egészen pointer, mivel nem 2D pozíciót, hanem 2D elmozdulásokat ad át, így bizonyos szempontból többre képes, mint egy pointer, bizonyos szempontból kevesebbet
  • kvp #37
    Jelenleg a wii megoldasa a legstabilabb. Van benne minden ami a mutogatashoz es a hadonaszashoz kell. Pontos, mindezek mellett lehet akar pc-n eger helyett is hasznali. Viszonylag egyszeru technika es nem igenyel tul sok eroforrast.

    A microsoft technologiaja a legjobb, de meg fejlesztest igenyel. Pontosnak pontos, csak neha nem eleg gyors. A kattintas megoldhato egy kezmozdulattal, ilyen egeres szoftvert meg en is irtam meg a diplomamunkam mellektermekekent. Egy sztereo keppart dolgozott fel, ahol a kattintas az volt amikor az ember kozelebb vitte a kezet a kamerakhoz. Lovoldozos jateknal a mutatoujj poziciojabol lehet tudni, hogy loni akar a jatekos.

    A sony a mostani otletevel csal egy kicsit, mivel kamerabol csak egy van, tehat tovabbra is 2d-s, csak a korong meretebol lehet kovetkeztetni a vezerlo tavolsagara. A 3d-s sztereokameras (natal), infraval megtamogatott (wii) megoldasokhoz kepest ez azert eleg gyenge.
  • lokko #36
    valóban nem mehet be a késleltetés bizonyos technikai elvi határ alá (pl a kamera mintavételezési sebessége alá, ez ugyan úgy igaz a PS3 wand-ra is) ...
    de a legszigorúbb ergonómiai megfontolás szerint is elégséges, ha a késleltetés nem több mint 10ms, de bőven használható egy vezérlő rendszer még akkor is ha 30-40ms a késleltetés, bár ez már ritmusjátékoknál zavaró lehet extra hard szinten :D
  • neoG #35
    Szóval akkor Neked már ott áll a szobában a natal, csak ráesett a kislábujjadra?
  • NEXUS6 #34
    Hát igen, sima PS kontrollernél is érezhető különbség van aközött, ha vezetékkel van rákötve a gépre mert tölti az ember az aksit, vagy rádión keresztül megy a jel.

    Az utóbbinál ugye több áramkörön keresztül, jelfeldolgozás, kódolás, dekódolás, akármi után ér el a mozgásra vonatkozó adat a programhoz.

    Még ha a Natal-nál önálló, megfelelő számtek háttérrel biztosítt módon történik a jelek kidolgozása, amivel már nem terhelik a Box hardwerét, akkor sem fogják elérni azt a minimális késleltetési időt, amit egy sima vezetékes kontrollerrel!
  • lokko #33
    én azon aggódom, hogy lehet, hogy nem lesz alapból kétkezes a rendszer, ami nagyon nagy hiba lenne ...
  • lokko #32
    ritka az ilyen, de ennek a hozzászólásnak minden szavával szakmailag egyet kell értsek :)
    csak annyit fűznék hozzá, hogy a késleltetés csak a rendszer hatékonyságán múlik
  • trsi #31
    1 jo dolgot lekoppintani nem szegyen (vagy de ), es mi a bajod formajaval, vegre lesz 1 markas vibri a boltokban
  • NEXUS6 #30
    A kérdésedre a válasz természetesen, hogy azok, akik mindenféle nevekkel illetik eme nagyszerű produktumokat, melyek pusztán létükkel hirdetik Isten legmagasabb dicsőségét és jóságát, valójában a Gonosz elkárhozott lelkű követői, akik szörnyű, dögletes gondolataiktól indítatva, az emberiség és a világ rendje elleni felforgatás álnok tervével vezéreltetve ügyködnek a modern kor lehetőségeit, így a fórumokat is felhasználva, mit sem sejtő, galamblelkű embertársaik lelki üdvének elveszejtésén! Ez az ami megbúvik eme álságos szokás mögött, melyekkel különböző alantas nevekkel illetik a szentség eme megnyilvánulásait!


    De szerintem csak, ha az ember pl. elvágja a kezét a konzervnyitóval, akkor nem konzervnyitónak fogja nevezni azt az eszközt. Ennyi:)