Gyurkity Péter

Jól mutatkozott be a PS3 Slim

Sikeres volt a vékonyabb és kisebb konzol bemutatkozása az Egyesült Királyságban, ahol rövid idő alatt több mint tízszeres eredményt produkált.

A brit Chart-Track igazgatója arról számolt be egy interjúban, hogy a második hét során lenyűgöző eredménnyel szerepelt a szigetországban a PS3 Slim, amelyből eddig több mint 40 ezer példány kelt el, a növekedés üteme pedig az első héthez képest 1000 százalék felett van. Adataik nagyjából egybevágnak a Sony bejelentésével, miszerint az új jövevény eredménye durván 20 százalékkal marad el a PS2 Slim 2004-es bemutatkozásától - akkor 50 ezer példányt adtak el ilyen rövid idő alatt.



A PS3 Slim ezzel magabiztosan vezeti a listát, az év 36. hetében maga mögé utasította az összes többi riválist, még a Nintendo Wii sem tudta tartani a lépést, az Xbox 360 pedig a maga részéről 29 százalékos növekedést tudott felmutatni. Ugyanezen idő alatt (a 35. hét eredményeihez képest) a szoftveres eladások 17 százalékkal nőttek a Sony háza táján, amivel az Xbox 360 és a Wii mögött a harmadik helyet kaparintották meg, Többen máris összehasonlították a mostani debütálást a PS2 Slim öt évvel ezelőtti bemutatásával, és bár annak idején még ennél is több példány kelt el, ez rögtön megmagyarázható az akkor olcsóbb árakkal.

Időközben az Eurogamer arról számolt be, hogy a Sony egy újabb Slim változattal készül, amely nagyobb merevlemezzel és magasabb áron érkezne. Az új példány az értesülés szerint 250 GB-os háttértárolót kapna, ára pedig a kontinensen 350 euró lenne, ami 350 dolláros tengerentúli címkét sejtet. Nagy kérdés, hogy mennyire éri majd meg a játékosoknak a nagyobb változat, amely rögtön nem olyan vonzó, legalábbis az árat alapul véve.

A cég a Slim megjelenésével gyakorlatilag véget vetett a 160 GB-os PS3 pályafutásának, valószínűleg erre alapozva gondolják úgy, hogy esélye lehet a sikerre a megnövelt kapacitású példánynak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Sir Ny #77
    hát adná az ég, hogy tahó amerikai lehessek (annyi pénzzel, mint egy tahó amerikai). ahogy így töprengek, egyre inkább az a gondolat motoszkál bennem, hogy valszeg rakodó munkás leszek egy teszkóban.
  • hdo #76
    Olcsó ár ... pfh ... ez is maszekba írogat!
  • cateran #75
    Valószinüleg karácsonyra még jobban felfut,bár a X Bundle akciói se lesznek piskóták:D (már a Modern Warfare 2 és a Forza 3-as bundle gépekre gondolok)
    De mint mondtam 250 font már emberibb ár,főleg,hogy a fat verziók árai még lejjebb mentek igy és hát mint kiderült nyugaton sem fenékig tejfel az élet:D Sok pénzt visz a drog,a pia és az éttermi számlák:D
  • cateran #74
    Olyan lennél, mint Joey a Jóbarátokban:D Előre a szakbarbárságért...
  • dez #73
    /ON :)

    Úgy tűnik, a 37. hétre sem fogyott ki teljesen a lendületből... [link]
  • narumon #72
    ÉS akkor már lehet is belőled tahó amerikai.
  • Tetsuo #71
    A 20 ev, pelda volt, szerintem is regebbi a dolog..
  • dez #70
    Ja, és még annyi, hogy a műveltség nem puszta bemagolt adatok nagy halma. Éppen erről beszélek.
  • dez #69
    A műveletlen ember olyan, mint egy gép, vagy betanított majom. Nem ért semmit a világból, így aztán könnyedén manipulálható is össze-vissza.
  • dez #68
    Rosszak a példáid, bunkócska. :)