MTI

Az erőszakos játékok durvaságra ösztönzik a gyerekeket

Az erőszakos videojátékok durvaságra ösztönzik a gyerekeket - olvasható a Gyermekgyógyászat című amerikai szakfolyóirat friss tanulmányában, amelynek újdonsága, hogy közös amerikai-japán kutatásokon alapul.

Mint Craig Anderson, az Iowai Egyetem pszichológiaprofesszora rámutatott: az erőszakos játékok hatása miatti aggodalmakat korábban sokan azzal hárították el, hogy jellegzetesen amerikai jelenségről van szó. Az egyik fő érvelés az volt, hogy Japánban - ahol az Egyesült Államokhoz hasonlóan népszerűek a fiatalok körében az erőszakos szerepjátékok - nem találták veszélyre utaló jeleket. A legújabb kutatások egyebek mellett a Manhunt 2 játék hatását vizsgálták; ebben a főszereplő alakjába bújó gyerekek a legkülönfélébb eszközökkel és módokon gyilkolásznak.

Az erőszakos játékokat játszó gyerekek hajlamossá válnak az erőszakos magatartásra az amerikai és a japán iskolában is - derült ki a kutatásokból. "Ha egységes hatás van két eltérő kultúrában, akkor meglehetősen erőteljes jelenséggel állunk szemben" - mondta Anderson professzor. Amerikában 364 9-12 éves korú gyereket vizsgáltak Minnesota államban, Japánban 1200 12 és 18 év közötti fiatal magatartását tanulmányozták. A kiterjedt kutatások során figyelembe vették a gyerekek nemét és szokásait is. Anderson szerint egyértelműen bebizonyosodott, hogy az erőszakos játékoknak káros a hatásuk a gyerekekre.

A pszichológiaprofesszor ugyanakkor hangsúlyozta: a tanulmány eredménye nem azt jelenti, hogy minden erőszakos játékot játszó gyerekből bűnöző lesz. Egy egészséges, normális gyerekből, akinek az életében nincsenek egyéb, agressziót vagy erőszakot fokozó kockázatok, nem lesz iskolai lövöldöző. De szinte mindig valamilyen szélsőséges erőszakba torkollik, ha több kockázati faktor erősíti egymást - hangsúlyozta.

A The Washington Post tudósítása szerint az Amerikai Gyermekgyógyászati Akadémia a közeljövőben új javaslatokat fog tenni arra, hogy a szülők lehetőség szerint napi 1-2 órában korlátozzák a gyerekek hozzáférését a televízióban látható erőszakhoz, továbbá az ilyen tartalmú számítógépes és videojátékokhoz. A felmérések szerint Amerikában ma a gyerekes családok 90 százalékának tagjai játszanak videojátékokat. A 8-16 éves gyerekek az 1980-as évek végén hetente átlagosan négy órát töltöttek ilyen játékokkal, ma ez 13 óra, a fiúk esetében 16-18 óra.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Etinger #23
    Ne mááár... SG. Komolyan kellenek ezek a bicska nyitogató cikkek? Lerágott csont, semmi új infó. Gondolom kell a sok kattintó, különböző ip címekről, hogy sasolják a reklámokat, de legalább valami újdonsággal is szolgálhatna 1-1 cikk.
  • krajcsovszkig #22
    Ezért 18+-os a Manhunt, mert egy 9-12 éves csökkent értelmű átlagamerikaiban agressziót válthat ki. Amúgy meg gratulálok a kísérlet vezetőinek az ötletért, hogy 18+-os játékkal kísérleteznek kilencéveseken és azt hiszik hogy értelmes eredményt kapnak... Pfff...
  • szily3 #21
    ( <<<persze ez lehet h epp negativum:))
  • szily3 #20
    Balfasz kolyokbol balfasz ember lesz. Ha meg balfasz ugyse nagyon erti mirol szol a jatek ^^
  • AbyssLord #19
    végigolvasva is ugyanaz a véleményem, mint a többieknek. ugyanis akkor nem az erőszakos játékok hozzák ki a potenciális alanyokból az erőszakosságot, hanem a környezeti behatások. tehát a suliját legyilkoló gyerek erőszakos játék nélkül is legyilkolná a suliját.
    Ez a söpörjük a szőnyeg alá a szemetet megoldás az usától az erőszakos gyerekek problémájára. Kb ahoz tudnám hasonlítani ezt a "megoldást", mint a globális femelegedés és környezetszennyezés "megoldását". Ugyanis usában eddig csomó tudóst fizettek meg azért, hogy de igenis nincs globális felmelegedés. Azaz ezt bebizonyítandó fizették a tudósokat.
  • Narxis #18
    Nem lett jobb.
  • Narxis #17
    Mert vasággyal együtt se vagy 40kg, mert kockultál egész életedben.
  • Narxis #16
    Tiltsák be í játékokat!!! Halál a játék gyártóira!!!
  • bender93 #15
    Tehát mi jólneveltek vagyunk.
  • bender93 #14
    Nevelés kérdése.Én is játszottam a doom-al meg a mortal kombattal mégsem rúgom le senkinek a fejét vagy lovöm meg.Szóval attól függ milyen környezetben élünk:ha állandóan csak erőszakot lát(a való életben) akkor lehet hogy erőszakos lesz az illető.