MTI

Gordon Brown a játékokban lévő késelések ellen

A késeléses bűncselekmények büntetésének drasztikus szigorítását tervezi a brit kormány.

A fiatalok körében járványszerűen terjedő, gyakran halálos végű késelések miatt "drasztikus" szigorítást tervez a késsel elkövetett bűncselekmények büntethetőségében a brit kormány, amely egyes késfajták árusítását be is tiltaná - közölte hétfőn a brit miniszterelnök. Gordon Brown a The Sunnak - a legnagyobb brit bulvárlapnak - adott interjúban kijelentette: "teljesen elfogadhatatlan", hogy bárki az utcán kést vagy lőfegyvert tartson magánál. Hozzátette: azok ellen, akik eddig "megúszták rendőrségi figyelmeztetéssel", a jövőben bűnvádi eljárást kell indítani. Brown szerint a tervek között szerepel a kifejezetten támadó jellegű, "praktikus" célokra nem használható késfajták árusításának betiltása. Ennek a kormány a gyakorlatban is érvényt akar szerezni, például úgy, hogy tizenévesekkel végeztet "próbavásárlásokat" egyes üzletekben, kiderítendő, hogy nem árulnak-e illegálisnak minősített késfajtákat.

A kormány emellett tárgyalni kíván a számítógépes játékok tervezőivel is annak érdekében, hogy a játékokból iktassák ki a késeléses jeleneteket. "Nagyon aggasztanak ezek a videó- és számítógépes játékok ... Senki nem akar cenzúrát vagy állami beavatkozást, de (a számítógépes játékokat terjesztő) iparágnak társadalmi felelőssége van, és ezzel élnie is kell" - idézte a The Sun a kormányfőt. Brown kijelentette: vannak határok, amelyeket nem lehet átlépni, és ezek egyike az "(utcai) késhordással szembeni zéró tolerancia".

A tervezett szigorítás előzményeként, az elmúlt évben minden korábbinál súlyosabb mértéket öltött a késes bűnözés főleg Londonban és a többi brit nagyvárosban, és elsősorban a fiatalkorúak körében. Csak a karácsonyi és újévi ünnepek idején három halálos végű késelés történt Londonban, tavaly pedig az egész országban 37 iskoláskorú fiatal halt meg késsel - jórészt szintén iskoláskorúak által - elkövetett bűncselekményekben. Rendszeresek a késelések kisebb viták, veszekedések "elintézése" végett, és mindennapossá vált, hogy gyerekek az utcán késsel fenyegetőzve rabolnak el - sokszor saját osztálytársaiktól - mobiltelefont, kerékpárt vagy zenelejátszókat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • dronkZero #15
    Amatőr! :P :D

    Én akkor csináltam meg az ezüstös bedzset, amikor még 14(!) késes kill kellett egy körben! És nemám késpisztoly szerveren(olyanon még _soha_ nem jártam), hanem egy conquest Sharqi-n.

    Azért nagy mákom volt, azóta sem sikerült annyit ölnöm egy körben késsel... Kicsit akkor anyáztam is, mert az ezüsthöz kellett 14 egy körben, plusz 50 global, az aranyhoz meg ugyanúgy 14 egy körben, és 100 global késkill. És ezzel az akcióval lett olyan 95... Szóval úgy tűnt, hogy az aranyos bedzshez is elő kell adnom majd ugyanazt... :)

    Aztán kipeccselték belőle az egy körben teljesítendő követelményt, úgyhogy peccs után rögtön megkaptam az aranyat... Sokat zuhant szememben azóta a késes bedzs presztízse... :D

    Na, mondom, hogy a statomból erre vagyok a legbüszkébb... :)
  • koschwarz #14
    baszki, nekem azóta sincs meg a basic késes badge sem

  • 1Obi1 #13
    Én is hordok magamnál kést és gázpisztolyt, pont a cigányok ellen.Pusztuljon a férgese!
  • Cortex #12
    Teljesen igazad van. Sőt ne nézhessék a hiradót se, mert ott is beszámolnak az ilyenekről, s esetleg ezzel ösztönzik a gyereket.
    Amúgy meg egyszerű azt mondani, hogy a játék a hibás.
    Én 8-10 éves koromban is horror FPSeket játszottam, de még soha nem fordult meg a fejemben, hogy megkéselek valakit.
    Akik ilyeneket tesznek, azoknak általában rossz a társadalmi helyzetük, vagy valami gond van/volt a családban.
  • Komolytalan #11
    Kézzel is lehet ölni. Ezek után mindenki hagyja otthon a kezét, ha az utcára akar menni? Rá lehetne jönni, hogy eszköz az millió, koponya csak egy, na melyikben könnyebb hatékonyabb, ha rendet tesznek?
  • Inquisitor #10
    Magyarázza már el valaki, hogy miért a játékok a felelősek a KISKORUAK agressziójáért, ha elvileg már 8-10 éve MEG SEM VEHETIK az ilyen játékokat legálisan???
    Ennyi erővel tiltsák be a pornófilmek és/vagy a fegyverek gyártását is, mivel azokhoz is hozzájuthatnak a gyerkőcök. A múltkori német lövöldözős csókának egy csomagtartónyi lőfegyvere volt ...
  • Matyóhímzés #9
    Azt azert hozzatennem, hogy Angliaban tenyleg nagy problema a keseles, minden nap azzal vannak tele az ujsagok, hogy epp hany 14 eves gyerek szurt la hany masik 12 evest. A cikket vegig olvasva, Gordon Brown nem a jatekokat hibaztatja, hanem csak felhivja ra a figyelmet, hogy feleloseguk van nekik is, persze a felsorolast nem artana par dologgal meg boviteni, elsosorban persze a szulokkel, de azt ugysem fogja egyetlen politikus sem megtenni.
    Es vegul a hir lenyege, hogy szigoritjak a keseleses buncselekmenyek bunteteset, illetve, hogy ne lehesen akarmilyen kest kapni a sarki kozertben, nem pedig az, hogy a jatekokat hibaztatja barki is ertuk.
  • haxoror #8
    Haveromat 6 éve cigányok megkéselték a Moszkva téren azóta a szememben kés = cigány.

    Undorító, minden késelést a sérülés mértékétől függetlenül fegyveres emberölési kísérletként kezelnék, sok kis csíra geci fel se tudja fogni ésszel hgy milyen könnyen belehalhat a másik ha leszúrják pedig már általánosban biológián tanítják hogy hol húzódnak a fontosabb erek az emberi testben, legutóbbi példa a szerencsétlen 15 éves akit a Blahán egy szaros MP3-ért egy cigány leszúrt (megint, kés = cigány),
  • dronkZero #7
    Anyukáját Gordon Brownnak. BéeFben a késes statomra vagyok a legbüszkébb... :)

    Nincs is jobb egy multis FPSben, mint lekéselni valakit. Az egy egyértelmű üzenet a lekéseltnek, hogy "ezt most jól benézted, rendesen átkúrtam az agyad". :D
  • Librarian #6
    Jaha, ha a szülőket hibáztatnák, eléggé megcsappanna a népszerűségük...