SG.hu·

Xbox 360 - 10 millió konzol az USA-ban

A Microsoft bejelentése szerint az Xbox 360 elsőként érte el a 10 milliós álomhatárt az Egyesült Államokban, ezzel pedig jó esélyei vannak a verseny megnyerésére - a Wii azonban gyorsan közelít.

A szoftvercég hivatalos közleményben jelentette be - az NPD Group adataira támaszkodva -, hogy saját konzoljuk elsőként lépte át a 10 milliós példányszámot a tengerentúlon. Redmondban igen nagy jelentőséget tulajdonítanak ennek a kétségkívül szép eredménynek, szerintük ugyanis a korábbi tapasztalatok azt mutatják, hogy ennek teljesítése esetén az adott fejlesztés akár saját generációjának versenyét is győztesként zárhatja le.

Nem vitás, hogy a második Xbox igen jól szerepel Észak-Amerikában, ebben azonban nagy szerepet játszik a korai rajt - emlékezhetünk arra, hogy két és fél évvel ezelőtt jelent meg a fejlesztés, amire a Sony és a Nintendo is csak egy évvel később tudott válaszolni. Előbbi eddig összesen 4,1 millió példányt tudott értékesíteni a PlayStation 3 konzolból, míg utóbbi 8,8 millió darab Wii-t adott el és gyorsan zárkózik fel a Microsofthoz. A szép eredmény ellenére tehát korántsem behozhatatlan a szoftvercég előnye, különösen ha a Wii rohamos terjedését vesszük alapul.



Redmond egyelőre saját teljesítményével van elfoglalva, kiemelik, hogy az Xbox Live szolgáltatás immár 12 millió felhasználót tömörít, amely a tavaly júliusi 6 millió megduplázását jelenti. Világszerte összesen 19 millió konzolt adtak el, jól látszik tehát, hogy különösen az Egyesült Államokban erős a pozíciójuk. Egy másik kiemelkedő eredmény a Rockstar Games üdvöskéjének jól sikerült rajtja: a GTA IV xboxos változata máris egymillió példányban kelt el, ezzel csatlakozott a másik 15, Xboxra megjelent és egymilliót elérő játék listájához.

Utóbbi alkotás nagyot dobhat az eladási mutatókon, Aaron Greenberg, a Microsoft illetékes termékmenedzsere ugyanis elmondta, hogy a megjelenést követő első héten az összes eladott Xbox 40 százalékát azok vették meg, akik a játékot is be kívánták szerezni.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© narumon2008. 05. 22.. 23:08||#64
Miért nem él rá a garancia? Tört? Mert a régiekre is 3 év van.
© qwas2008. 05. 22.. 15:16||#63
Tavaly elõtt decemberben vettem. Akkor itt ennyi volt az ára. 14 hónapig bírta. Garancia már nem él rá.
© narumon2008. 05. 21.. 09:00||#62
Ráadásként kicsit drága is egy egyszerû számítógépnek.
© narumon2008. 05. 21.. 08:58||#61
A cseregépeket nem számolják bele, csak a kiskerforgalomba kerülõ gépeket.
© narumon2008. 05. 21.. 08:58||#60
Hát nem tudom, hogy te próbáltad-e ezt vagy elméletrõl beszélsz, én próbáltam, de normálisan nem tudtam használni. Mondjuk emberfüggõ lehet, ha megynyitsz egy browser ablakot akkor lehet hogy jól megy, nálam alapból legalább 5-10 ablak van nyitva, és akkor a háttérben futó processzekrõl még nem is beszéltem. Szóval én próbáltam és SZERINTEM használhatatlan számítógépként. Bármelyik ezeréves asztali gép vagy notebook jobban teljesít.
© dez2008. 05. 21.. 02:20||#59
Az alap OS-ben is van browser.
© cateran2008. 05. 20.. 17:00||#58
Fene tudja...te is szoktál egyszerre netezni és játszani a ps3-mal? (mert én igen a számítógépemmel)Esetleg filmet nézni ÉS játszani? (értelemszerüen nem FPS-t vagy akciójátékot😄) Ne adj isten játék közben rippelni,dvd-t irni vagy esetleg bármilyen olyan alkalmazást futtatni,ami nem igényel emberi figyelmet,de meg kell csinálni? (és simán elmegy a háttérben?)
© GulaSoft2008. 05. 20.. 13:38||#57
Mi a baj a ps3 számítógépként való használatával? Miért kell 2?
Fel kell rakni a linuxot, és utána választhatsz, hogy a wincsirõl melyiket indítsa alapból. Annyi a furfang, hogy ha linux indul akkor ott a promptnál egy parancsal adhatod meg, hogy az eredeti oprendzsert töltse a gép.
Egyébként meg van benne browser, video és zenelejátszó, és hdmi kábellel 1080p-el széles képet produkál, márha bírja a megjelnítõ (egy hdmi kábel 5100Ft a tesco-ban és abban már van egy monitoros hdmi átalalkító is)
Ja wireless network, bluetooth, sima utb, és usb van a gépen, az alap os tudja a nyomtatót kezelni, amit ezekkel nem tudsz rárakni a gépre azt egy laptopra sem tudod!)
Linux alatt csak a 3D-s gyorsítás nem megy, de ha játszani akarsz akkor arra ott vannak a ps3-as játékok.
© BobaFett2008. 05. 20.. 11:03||#56
igazából ez csak 7 millio + 3 millio az RROD-s cserének adott konzol.
© Rexhawk2008. 05. 20.. 00:41||#55
"Én is xbox360 tulaj voltam tavaly decembertõl idén februárig amikor is kilehelte a lelkét ez a szemétláda. Szóval én meg nagyon megbántam ezt az ablakon kidobott 400 eurót. Azért mindenkinek sok sikert vele."

Ha kalapácccsal vered jó hogy összeesik szegényke 😊