SG.hu·

Beszáll a PS3 gyártásába a Toshiba

Pontosabban a Cell processzor és az RSX grafikus chipek gyártásába, miután a cég felvásárolta a Sony üzemét. Ez azt is jelenti, hogy a HD DVD feladása után a Toshiba az Xbox 360 helyett a riválist támogatja - a Microsoft ezalatt a konzolhoz kapható külső meghajtókat száműzi.

A Reuters számolt be a hírről, miszerint hosszas egyeztetés után a két vállalat végre megállapodott a gyártósor átvételéről. Ez azt jelenti, hogy a Sony által eddig használt nyugat-japáni üzem 835 millió dollárért a Toshiba tulajdonába került, így a friss partnerek közös vállalkozásban folytatják a Cell chipek gyártását.

Emlékezhetünk arra, hogy a nagy felbontású formátumok piacán eddig egymással rivalizáló két óriás nem az első alkalommal működik együtt, hiszen annak idején - az IBM mellett - a Cell fejlesztőiként kötöttek szövetséget. A Toshiba azonban a múltban nem sok érdeklődést mutatott a processzor gyakorlati alkalmazása iránt, így többnyire elkerülte, hogy az érdekes fejlesztést saját termékeiben használja fel. Most azonban egyértelműen elkötelezték magukat a sorozatgyártás mellett, ami azt is jelzi, hogy a jövőben a PlayStation 3 konzolok terjeszkedését segítik, nem feledkezve meg természetesen az egyéb lehetséges felhasználási területekről sem.


A döntés érdekes fordulatot jelent a konzolok szegmensében, hiszen itt korábban a Microsoft és a Toshiba kapcsolatára volt inkább jellemző a szoros együttműködés. A HD DVD feladásával azonban ez a vonal megszakadhat, igaz arról is érkeztek hírek, hogy a szoftvercég már készül a külső Blu-ray meghajtóval, hogy a konzol ne maradjon nagy felbontású kiegészítő nélkül. Addig is a friss értesülés szerint felszámolják a HD DVD meghajtók gyártását, amely most még 130 dolláros áron talál gazdára. Az ígéret szerint a garancia ezzel nem veszti el érvényét, így a meglévő példányok támogatásáról nem kell majd lemondani.

A Microsoft arra is ígéretet tett, hogy továbbra is biztosítanak majd nagy felbontású tartalmakat a konzol mellé, ám hogy ez pontosan miként történik majd, az még a jövő zenéje.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© ddt5002008. 03. 01.. 10:25||#17
Akinek balról a második kell az pedofil!<#hehe>
© archkoven2008. 02. 27.. 10:10||#16
Szerintem ez egy nagy butaság. A Microsoft nyilván azért állt a hddvd mellé mert az érdekeikkel ellentétes volt a konkurens konzolgyártó saját szabványát támogatniuk. Azt viszont láthatjuk, hogy nem fektetett a dologba nagy erõket, amit csinált én nem nevezném komoly támogatásnak. Ha õ is beépítette volna a boxba mint a sony a br-t akkor az támogatás lett volna.
Abban meg mi a támogatás, hogy a toshiba a részben saját maga által kifejlesztett terméket gyártani kívánja?

A két jobboldalit én is maximálisan támogatnám, de fõleg a harmadikat.
© Vogel2008. 02. 27.. 09:07||#15
bal 3. rlz
© Inquisitor2008. 02. 26.. 17:12||#14
OFF: Közben néztem a HDDVD kiegészítõ ára 50USD jelenleg.
ON: Ez az egész dolog nem is annyira új, már hónapok óta szó volt róla, hogy a Cell részleg jó részét eladja a Sony, hiszen sikerült felhalmozniuk egy iszonyat adósságot a PS3 okán. Persze marha jól hangzik, hogy "együtt" fogják gyártani, de pont az a lényege, hogy NE a Sony gyártsa a Cell-t, mert neki nagyon nem éri meg.
© L3zl132008. 02. 26.. 15:01||#13
A 3 jobb oldali jöhetne. A bal szélsõnek nem igazán látszik az arca, ezért arról nem nyilatkozom... 😄
© L3zl132008. 02. 26.. 15:00||#12
Az MS már korábban bejelentette, hogy megszünteti ennek a kiegészítõnek a gyártását/forgalmazását. Szóval nem feltétlenül a hírben szereplõ lépésre adott válaszként szedték le az oldalról a cuccost.
© Dakkon2008. 02. 26.. 14:16||#11
sztem a 3. ^_^
© Glutamin2008. 02. 26.. 13:15||#10
Én a jobbszélsõnek segítenk... (hátulról). A balról harmadiknak már egészen európai arca van. Ha már japó, akkor már nezzen ki annak is😄

A cikkhez kapcsolódva: A rivális kifejezés némileg helytelen valóban, hiszen a Cell részben atoshiba szülöttje.
© Inquisitor2008. 02. 26.. 12:01||#9
Lol. A hír okán érthetõ miért tüntették el a japán X360 oldalról a HDDVD kiegészítõt. 😊
© BobaFett2008. 02. 26.. 11:01||#8
Énis balról a harmadikkal kötnék szoros sövetséget 😛