Dojcsák Dániel

Megérkezett a BioShock

A sokak által várt FPS a mai naptól Amerikában a boltokban is kapható, de amíg hozzánk is megérkezik, addig egy demó gondoskodik az idegekről.

Az őszi játékáradat méltóképp indult meg a régóta várt BioShock játékkal, hiszen a demó által most először vehettük szemügyre a játékot élőben. Azt gondolom aki kipróbálta, nem is szeretne semmi mást, mint a teljes változatot a kezében tartani.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

A demó a játék elejét engedi megismerni, mikor is főhősünk megérkezik Rapture városába és fejét ide-oda kapkodva küzd a túlélésért. 1960-at írunk, a víz alatti elit városban elszabadult a pokol. A génmanipulált emberek teljesen bekattantak és zombi módjára törik össze maguk körül a szépen felépített várost. A játék hangulata meglehetősen sötét, ijesztő és adrenalin pumpáló. Nem véletlen tehát, hogy a korhatáros besoroláson felnőtt kategóriába sorolták, kizárólag 17 éven felülieknek.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

A város ahová megérkezünk egyszerre szép, rendezett és kaotikus. Nagyon érdekes, ahogy a 60-as évek Amerikája sci-fi/fantasy behatással keveredik, ahogy a kissé utópisztikus vízi világ darabjaira hullik szét érkezésünk idején. Utunkat az egyik megmenekült helyi lakos navigálja, s már a demóban kipróbálhatjuk a játék csavarját adó emberfeletti képességeket. Elsőként egy csavarkulcsot kaparintunk meg, amivel csak némi áldozatok árán lehet szétverni valakinek a fejét, majd következik az első képesség, az elektromosság.

A demó alatt még felvehető a fegyverek közül a pisztoly és a gépkarabély, illetve a képességek közül a tűzgyújtás. A vízben ácsorgó szörnyeket egy kis szikrával villanyozhatjuk fel, míg a távolról nagy hévvel felénk rohanó zombik szívében az gyújtogatás képességgel lobbanthatunk lángra érzelmeket.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

Lehetőség van a géphackelésre is. Ha a röpködő őr-botokat ha nem lőjük szitává hanem egy kis árammal megfektetjük, akkor egy apró logikai feladvány vagy 10 dolcsi árán máris minket védelmeznek, s ugyanez igaz egy telepített géppuskafészekre is. Egy átvezető jelenetben a játék egyik ikonját, a kislányt és kicsit nagyra nőtt robotbabamaciját is megszemlélhetjük akció közben. Teljesítve az interaktív részt, egy nagy méretű előre rögzített bemutató teszi biztossá, hogy napokon belül a teljes verzióért is megtesszük, amit kell. A mellékelt képek DirectX 9 alatt készültek.

Kapcsolódó letöltések:
  • A demó letöltése
  • Videó #1
  • Videó #2
  • Videó #3
  • Hozzászólások

    A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
    Bejelentkezéshez klikk ide
    (Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
    • Kulee #40
      am. most töltöm a demót :D
      és valahogyan tudtok adni linket az oldalról ahonnan le lehet tölteni a teljeset???
      nagyon megköszönném
      szal nagyon-nagyon XD
      az e-mail címemre kérném a linket ha lehetne
      e-mailom: [email protected]
      de jöhet msn-en is:[email protected]
      nagyon szépen köszönöm
    • Kulee #39
      hy all!
      azt az egyet nem értem hogy:
      van egy vízalatti elhagyatott város, aszt értem, és mi védi meg attól hogy a víz bejusson oda?
      minden ileszkedék nekem de ez nem
      légyszi válaszoljatok!
    • Tekken5 #38
      Ki kell cserélni crackot (ami a crack mappában van) - pl. Total Commander programmal - és a főkönyvtárba beilleszteni azt.
    • csavajda #37
      sziasztok
      letöltödtem máshonan ateljes jjátékot de most meg nem látszik az egér meg nem jo a kép egyszer eltünik egyszer elöjön nem tudna mondani vali olyan oldalt ahonan lelehet töltenia jo verziot
    • csavajda #36
      helo ezt a bioshock játékot hogy lehet felteni mert mikor feltelepit a végén odairja hogy rakja be az eredeti cd de én most szedtem le
    • Papa01 #35
      Na persze, csibém... :)
    • Oblivion 5 #34
      Valami Űber állat game!
      5* a készitők javára, végre tudtak egy olyan játékot csinállni ami normális:)
      GZ!
    • onimusha #33
      háát kevés alvás volt az elmúlt napokban, de kb. 5 perce fejeztem be a game-t :D. azt hiszem nagyon megéri időt szánni rá az utsó játék ami ennyire megfogott az a Gears of War volt, mondjuk az xbox Live-on Co-Op toltuk végig közösen haverommal, nagyon jó ez a Bioshock lehet ,hogy még 1x nekiülök :D
    • shatanka3300 #32
      1500 P4 Gef2 MX 400 64MB ram 512 Ram. ez a tuti. :D meg a kawasaki a garázsban :D az jobb mint a PC :D
    • psishock #31
      nope, azon felüld ősrégi catalyst-al 7.2 (NGO optimized) tolok még mindent, mert úgy oldastam, hogy innentől csak rontanak a helyzeten, mintsem javítanának. Tökéletesen mûködött minden semmilyen ATI hotfix maszlagot vagy hasonlót nem kellet feltennem ami állítólag nagyon símán is tönkrevághassa az amúgy stabilan mûködő rendszert.