A Microsoft olyan több komponensből álló, összetett rendszeren dolgozik, amelyben minden egység kivenné a részét a számítási és megjelenítési feladatokból, legyen az konzol vagy akár hordozható eszköz.
Ezt a következtetést a szoftvercég által a Szabadalmi Hivatalnak elküldött beadvány alapján vonták le a szakértők, miután közelebbről szemügyre vehették a dokumentumot. Úgy tűnik, a 2005 második felében benyújtott tervezet már az Xbox 360 utódaként megjelenő rendszer körvonalait tartalmazza, amelyben a fő hangsúly a munkamegosztáson és az összes erre alkalmas eszköz bevonásán lesz.
A tervezetből ugyanis egy olyan rendszer rajzolódik ki, amely egyaránt támaszkodik hagyományos konzolokra, asztali számítógépekre és hordozható eszközökre, amelyek jelenleg nem jöhetnek számításba a közös munka terén. Márpedig az egyelőre név nélküli megoldást éppen ezt helyezi előtérbe, vagyis - aktuális példával élve - az Xbox 360 összekapcsolódhatna egy PC-vel, vagy akár a Zune lejátszóval, és az egyes komponensek mind átvállalnának egy-egy feladatot, legyen az a megjelenítéshez szükséges számítás, vagy akár a háttérzene biztosítása.
A kapcsolat a konzol és a hordozható fejlesztés között a PATA-rendszerű merevlemezekhez hasonlóan master - slave viszonyrendszerben épülne ki, kompatibilis operációs rendszerekkel, amely lehetővé tenné, hogy a megjelenítést bármelyik eszköz elvállalja. Ehhez a rendszerhez kapcsolódna bármilyen Windows Mobile eszköz, például egy PDA, amely a kommunikációs feladatkört töltené be, vagy egy második, jóval kisebb kijelzőt biztosítana.
A legnagyobb potenciál természetesen a PC-ben rejlik, arról azonban legfeljebb csak találgathatunk, hogy egy ilyen szimbiózis pontosan hogyan is nézne ki és milyen szerepre koncentrálna. Az is előfordulhat, hogy a benyújtás óta már némiképp módosult az elképzelés, hiszen a dokumentumot még az Xbox 360 megjelenése előtt, 2005 októberében keltezték. Az biztos, hogy már készül az utód, hiszen erre a Microsoft is utalt még tavaly.
"Mit gondoltak hogy? Kezdem elveszteni a fonalat."
Úgy tûnik már elvesztetted.😉))
"Pontosan. A magyar ízlésnek nem felel meg, tehát nem is veszik. De ettõl még nem a kolbász a szar (ha szar lenne akkor kínában se vennék)."
Ööööö, ki beszélt itt a szar kolbászról? Te kezdeted szídni a japánok ízlését!
""A M$-nek ugyan azt a leckét kellett volna megcsinálnia és nem sikerült."
Mi nem sikerült?"
Piacvezetõnek lenni az X1-el! Az nem sikerült, Japánban meg még akkorát is bukott mint állat!
"Szerintem elég nyílvánvaló, hogy az xbox nem komoly ellenfél a PS2-nek, az eladott darabszám a töredéke, a játékokról nem is beszélve."
Nem arról beszéltem, hogy most, hanem amikor indították. Persze hogy nem úgy fogják indítani, hogy tudjuk, hogy bukás lesz, de azért kiadjuk. Minden esetre azért elég gyorsan eltüntették a nyomait.
""A gond inkább az, hogy már nem igazán van több az X-ben."
Ezt honnan veszed?"
Öööö, nem sok HD meghajtót, vinyót, meg a cell-hez képest extra procierõt látok benne. (Lásd pl. EA fejlesztõk nyilatkozata a leguóbb.)
""Mint klasszikus konzolt, egyszerû fun gépet a Wii lesöpri"
Vagy nem. A Live Arcade elég erõsnek tûnik nekem."
És ezt a Wii vásárlók is tudják?😉 Ugyan is azt úgy tûnik pont ilyen meggondolásból veszik mint állat.
""és mint komolyabb berendezést, média centert a PS3"
Vagy nem. Az X360 is éppen elég erõs. Az MS Media Center-e pedig elég jó (bár nem tudom, hogy X360-on van-e)."
A különbség csak az, hogy ahhoz hogy ha ilyenre akarod használni az X-et, akkor nem árt egy PC-is otthonra. A PS3-nál, lehet hogy meg tudod úszni.
""A M$ online stratégiája sem igazán tartogathat sok meglepetést"
Pedig elég szépen fejlesztik."
Hát a legutóbbi FW frissítés valóban lehet, hogy hoz egy két meglepetést. Pl az IP alapján nem odavalókat kicsapják a Store-ból meg ilyenek.
És akkor valami Home-hoz hasonló dolog hol van?
"Én nem csodálkoznék, ha mondjuk úgy 3 év múlva már elõ is állnának valami újjal (és az elsõ boxhoz hasonlóan rövid úton halálra ítélnék ezt)"
A konzoloknál ez nem így mûködik, és ezen az MS se fog változtatni. Az elsõ x azért volt rövidebb életû, mert az MS-nek a PS életciklusához kellett igazodnia.
"A régi nóta: a MS tesz a felhaználókra és a szokásokra, neki csakis a profit a fontos, és a versenytársak kitúrása, akármilyen áron."
Csak azt, amit bármelyik másik cég is megtenne a helyében.
"de had idézzek az egyik linkedbõl, így jellemzi azt a piacot, ahova a PS-nek kellett benyomulni"
Nem kell idézned, én is elolvastam. A lényeg azlett volna, hogy a Sony nem a semmibõl lépett be a piacra azonnal teljes gyõzelmet aratva.
"A M$-nek ugyan azt a leckét kellett volna megcsinálnia és nem sikerült."
Mi nem sikerült?
"Az X360-nal az volt az óriási szerencséjük, hogy a másik két versenyzõ eltotojázta a dolgot, mi lett volna ha egyszerre indulnak?"
Nem hiszem, hogy nagyon más lett volna az eredmény. Bár egyelõre még nem is tudjuk mi lesz az eredmény, úgyhogy nem sok értelme van találgatni.
"Ezt nem mondod komolyan!!!?"
De igen. És nem csak én mondom, hanem nagyjából minden hozzáértõ.
"Behozol Magyarországra valami terméket, monnyuk vietnámi macskakolbászt, amit kínában is kamionszámra vesznek a népek. Erre itt meg nem fogy, hát hülyék ezek a magyarok, kapják be a saját kolbászukat!😉))"
Pontosan. A magyar ízlésnek nem felel meg, tehát nem is veszik. De ettõl még nem a kolbász a szar (ha szar lenne akkor kínában se vennék).
"Most akkor komolyan gondolták, vagy nem?"
Mit gondoltak hogy? Kezdem elveszteni a fonalat.
"Szal az a rengeteg hájp csak marketing volt, amit természetesen a júzerek is tudtak, és direkt vettek olyan konzolt, amihez monnyuk Európában csak kb 3 évig adtak ki játékokat."
Nem értelek. Szerintem elég nyílvánvaló, hogy az xbox nem komoly ellenfél a PS2-nek, az eladott darabszám a töredéke, a játékokról nem is beszélve. Szerintem nem logikus ugyanolyan támogatást elvárni hozzá. Egyébként meg halvány fogalmam sincs, hogy mi járt azoknak a fejében, akik xbox-ot vettek (én egyébként se veszek konzolt). De pl. a Halo 1-2 biztosan sokat dobott az eladásokon.
"De visszatérve az eredeti kérdéshez, miért ne bírnák akár legalább addig is mint az elõzõ generáció esetében a konzolos játékok a fejlettebb HW-en futó PC-s gámákkal szemben a versenyt, fõleg hogy ez utóbbiak még jó sokáig csak eléggé gyéren csordogálnak?"
Ki mondta, hogy nem fogják? Az igaz, hogy a hardverük gyorsan elavul, de jobban elhet rájuk optimalizálni, és fõleg nem kell a low-end gépekre is tervezni, mint PC-n. Persze vannak olyan korlátok a konzolokon, amit nem lehet megkerülni. Az Pl. a kontroller, és a memória.
Nexus te egy kicsit elvakult vagy nem? Ugyanazt a szemellenzõs dumát nyomod mindig. Miért nem nyitsz egy kicsit? Miért nem nézed meg más szemszögbõl is a dolgokat?
Hát igen, meglepõ párhuzamosságot mutat a PC születése az X-ével. Adott egy óriásvállalat akik be akarnak törni egy új piacra, de ezt minnél olcsóbban, minnél kevesebb erõfeszítéssel, minnél rövidebb idõ alat akarják megúszni. Ezért aztán mindent a polcról vesznek le.
De az M$ amellett , hogy inkább a HW-en spórol viszont a marketinge meg elég sokat befektet. Erre mindegyik konzol megjelenésekor 1-2 mrd-t költött!
Az elsõ Box életútja szerintem sokkal kevésbé volt tervezve, mint azt gondoljuk. A körülmények hozták így. Majdnem félidõben jelent meg és igazából nem volt sikeres, a váltó típus is elõbb jelent meg. Késõbb jött elõbb ment.
Az új X sem tekínthetõ igazán sikernek, 10 millió 1 év alatt igazi versenytársak nélkül, 2 full kapacitásos karácsonyi szezonnal, de japán bukással, olyan ha ló nincs, szamár is jó benyomást kelti. Minden esetre azért bíztató szám, de azért egy 30-40 milliós felhasználói bázistól még messze vannak, de ugyan így a Wii-is, a PS3 meg pláne.
A gond inkább az, hogy már nem igazán van több az X-ben. Mint klasszikus konzolt, egyszerû fun gépet a Wii lesöpri, és mint komolyabb berendezést, média centert a PS3. A M$ online stratégiája sem igazán tartogathat sok meglepetést, ha ezen az úton megy tovább. De ennek ellenére egy-két új szolgáltatással fel lehetne dobni. A marketing is sokat jelent.
Egy új konzol kiadása viszont hatalmas kockázat. 2-3 évig igazából még a jelenlegi hw-ek is jelentenek annyi tartalékot, amit ki lehet aknázni, egy új erõsebb hw nem jelent azonnal elõnyt a progik tekíntetében. Ha a jelenlegi generációval, már profitot is fognak tudni termelni, az már gyõzelem lesz. Szerintem egyelõre nem is akarnak mást.
Én nem hiszem, hogy az x360 dollármilliárdokban lett volna. Elvileg a legköltségesebb a HW, fõleg chip fejlesztés. A Xenon egy-egy magja nem sokban különbözik a Cell PPE-jétõl, és az IBM munkája, amiért persze fizetett a MS, de nem nekik kellett 0-ról csinálni, és nem kellett saját chipgyárat építeni, stb. A Xenos, azaz az R500 meg az ATI elsõ unified shaderes szárnypróbálgatása, amibõl az R600 kinõtte magát. (Szóval nem hiszem, hogy az egészet a MS fizette volna.) A nyák... 1-2 közepes mérnök egyhavi munkája. A gép többi részén is csak egy párfõs csoport dolgozott. A másik nagy terület, a szoftverek. Na hát szerintem ez sem volt annyira horribilis, lényegében - ha jól tudom - egy leegyszerûsített Windows-kernel, DirectX-szel, plusz némi GUI. A fejlesztõi környezet sem full egyedi, ha jól hallottam. Persze benne volt az egséz biztos jópár milliócskában, de nem milliárdokban.
Én nem csodálkoznék, ha mondjuk úgy 3 év múlva már elõ is állnának valami újjal (és az elsõ boxhoz hasonlóan rövid úton halálra ítélnék ezt), ellentétben az eddig megszokott 6-8 éves aktívabb, majd továmmi néhány év kevésbé aktív életúttal. Aztán ezt szépen követhetné a Sony, mert valószínû kénytelen lenne, stb. A régi nóta: a MS tesz a felhaználókra és a szokásokra, neki csakis a profit a fontos, és a versenytársak kitúrása, akármilyen áron.
Szerintem elég erõs a nyomás, hogy az Xboxot most már tényleg profitálóvá tegyék. Egy fejlesztés újabb milliárdokat nyelne el egyik pillanatról a másikra, és azért a M$-nél legalább látszatra úgy tesznek mintha üzletemberek volnának. Szal szerintem azért várnak még néhány évet.
Attól tartok, az xbox3 valóban jóval hamarabb jön majd, mint amire értelmesen számítani lehetne. A MS a konzolok világába is beáramlott, és most készül fel- és kiforgatni, és a saját képére formálni azt.