Németh Szabolcs

Hei$t - a trónkövetelő

A GTA IV árnyékában a Codemasters és az inXile olyan játékot fejleszt, amely ötvözi a GTA sorozat összes pozitívumát, és a Hei$t-tet különlegessé tevő elemeket.

Milyen lehetett az élet az 1960-as években San Franciscóban? Nem csak nekünk, több ezer kilométerre az amerikai metropolisztól, hanem a mostani tengerentúli korosztálynak is nagyon nagy energiájába kerül, hogy megértse a '60-as Amerikát. Számos film készült már, amely mind-mind az akkori állapotokat tükrözte. A számítógépes ipar sem maradhatott ki a buliból, az első milliós tábort megmozgató gengszterjáték a GTA volt, amely már az első résszel is világot hódított. Emlékezzen csak mindenki vissza, amikor titokban feltelepítette a suli gépére, hogy majd amikor a tanár nem figyel, vagy netán már elvégezte az aznapi feladatot, a főnökgomb állandó készenléte mellett fusson néhány kört a felülnézetes játékban.

A sorozatban az igazi áttörést a GTA 3 megjelenése jelentette, ekkor bújt először három dimenzióba a program. Pillanatok alatt fórumok és honlapok ezrein kezdtek el foglalkozni a játékkal. Szinte percenként érkeztek a módosítások a programhoz. Azóta eltelt néhány év, jött a San Andreas, de egy jó ideje teljes némaság uralkodik a program háza táján. A napokban a kiéhezett GTA-sok egy trailer erejéig csillapíthatták étvágyukat, de mi egy előétel a farkaséhes gyomornak?

A Codemasters gondolt egy furfangosat, és úgy döntött, hogy nem várják meg míg a főétel megérkezik, hanem egy irtózatosan laktató előétellel még a kósza ötletet is kiverik az ember fejéből, hogy a főfogásért nyúljanak. Ez a Hei$t.

Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide! Klikk ide!

A játék alapkoncepciója a rablásra épül. Az esetek többségében bankokat rámolunk ki, de olyan küldetések is várnak ránk, ahol például egy tankeren kell ellopnunk valamit. Gaztetteinket nem egyedül hajtjuk végre, hárman csapódnak egyszemélyes csapatunkhoz. Crumb, Cracker és Kid hasznos tagjai a bandának, de csak akkor, ha kordában vannak tartva. Legnehezebb dolgunk Crumbbal lesz, aki előbb lő, aztán kérdez. Kid már lazább figura, és mint sofőr kiváló szolgálatot tesz. Cracker - mint már a nevéből is kiderül - a számítógépes rendszerek, banki széfek rémálma.

Aki egy vérbeli akciójátékot vár az csalatkozni fog. A Hei$t aprólékos taktikai kidolgozottságával messze túlhaladja a GTA epizódok bármelyikét. Sok gondot fordítsunk a stratégia megálmodására, mert egy hiba és dominóként dől össze még a legszuperebb rablási terv is. Az előző néhány sorból tisztán kiolvasható, hogy a Hei$t-ben nem csak a vérengzésen, hanem a stratégiai affinitáson is komoly hangsúly fekszik. A program valamikor karácsony környékén kerülhet a kezünkbe.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • mistermiskolcz #52
    Jól tudom hogy már jövő héten megjelenik a játék?
  • Sanyix #51
    Igen, pont mint a 3 és az SA esetében :D
  • Master Jenky #50
    Lol... fikázza a PC-ket, de fogadni merek rá hogy nem konzolról írogat ide :D
    Looser...
  • gforce9 #49
    Ahham ok :) Ott van a jelenleg eléggé sovány PS3-XBOX360 bázis, de pc-re nem jön ki :D Igen a Rockstar nem szeretne újabb sikert PC-n :)
    A COD3 meg nem amiatt nem jött ki PC-re mert only console.. hanem azért mert PC-n az ilyen jellegű játékokat a multi miatt veszik többnyire, most pedig a COD2 még jól fogy, hatalmas tábora van és a multi miatt sokkal hosszabb életű, mint konzolon. Konzolon kellett a 3. rész mert ott csak single van. Ne gyere azzal, hogy ott is van multi, mert az ami konzolon van az egyelőre csak nyomokban hasonlít a multiplayerre. Majd ha lanyhul az érdeklődés PC-n iránta, majd lesz új COD.

    Egyébként nem fikázni akartam a konzolokat, mert én is játszok velük ha tehetem, de pl. színvonalas multiplayer konzolon egyelőre nem létezik.
  • Csaba42 #48
    Abban viszont sztem mindenki egyetért, hogy ezek a mamutok előbb-utóbb befürdenek, és rájönnek, hogy vásárlók nélkül csődbe mennek (kissé elszállt velük a ló). Ettől függetlenül sztem a Vista jó lett, csak még kevés szoftver, és driver van, főleg a 64bites változatra:(
  • Csaba42 #47
    Hát ez a gépfejlesztés-szöveg nagyon szánalmas, tipikus konzolos duma. Nem kell neki erőgép (lásd STALKER, baromi szép garfika, és alacsony a gépigénye), és egész biztos kijön PC-re!
  • Unikey #46
    CSá!

    Te mennyire naív vagy :DDDD. Na figy! Nem lesz PC-re ez már 100%. A közönség kérésére akkor a Call Of Duty 3-at is kiadták volna PC-re. Sokak abban a reményben élnek még mindig ,hogy kiadják de nekik is lekell hervadniuk mert nem lesz CoD3 PC-re mivel még November-December vagy Január-Február és érkezik a Call Of Duty 4!
    Hát ha jön PC-re a GTA4 akkor vehetsz egy gépen 280 000FT-ért mert a Vistán már csak Core 2 duóval lehet normálisan játszani és mivel a GTA4 már DX10-re jön vehetsz egy gforce 8800GTX-et ami még mindig 150 000FT. Szerintem elkellene gondolkoznod ,hogy mit írsz. Egyébként a Sony tényleg kötött szerződést a Roctár Gamessal és ezt egy angol oldalra fel is tették és nincs szó semmilyen PC-s kiadásról. Ha a Sony nem ad pénzt a kiadásra akkor a kocka elvan vetve.. nem jön PC-re hanem az új fejlesztésükre jön sajnos a sz@r PS3-ra. PC 1000x-r jobb de ha ez a Sony és a Microsoft igénye. Remélem befürödik vele a Microsoft és a Sony. A Vistájuk is egy nagyrakás sz@r lett. Külsőleg sokkal jobb de programozásilag.. XP ezerszer jobb!
  • Csaba42 #45
    LOL, te tényleg egy "zsagértŐ" vagy... már bocs, de szakértő vajmi kevéssé:). Volt amúgy valaha is komolyabban PC-d, mert egyáltalán nem vagy tisztában a játékok múltjával.
  • Csaba42 #44
    Ez marhaság, úgyhogy hervadj csak, lesz PC-n is, és jó szokáshoz híven a PC-s verzió ezerszer jobb lesz, mint a konzolos (lásd SA). Az MS-nek csak only XBoxra érné meg venni a game-t, de mivel ez nem lehet, kitűnő Vista-gamma lesz belőle! Ja, és Sony, a Sonny az a VC főboss-sza volt!:)
  • Csaba42 #43
    Hagyd, azt sem tudja, miről beszél, hogy mi is volt az első GTA, mert a szaros konzolra csak a 2. résztől jelent meg. Ráadásul a hozzászólásából tökre lerí, hogy halvány gőze sincs arról, mi az a MOD, hová érdemes fejleszteni, mekkora sikere volt a GTA:SA-nak, és így tovább, csak a szája nagy (mint az óvodásoknak, cska ők ált. sulira ezt a szokást kinövik, de mindig maradnak degenerált, visszafejődött egyedek).