Berta Sándor

Erőszakos játékokat csak személyivel

Bajorország után az Európai Unióban is napirendre került az erőszakos játékok kérdése. Franco Frattini illetékes igazságügyi biztos már javaslatokkal is előállt, hogy miként lehetne szabályozni ezt a területet.

Franco Frattini elsősorban a 16 éven aluli személyek játékvásárlását korlátozná. Felmerült annak lehetősége, hogy a fiatalok csak személyi igazolványuk felmutatása után vásárolhatnának erőszakos játékokat, így próbálnák meg kizárni, hogy a gyerekek véres programokhoz jussanak. Az igazolvány-, illetve az életkor-ellenőrzés mellett egyúttal megbüntetnék azokat a kereskedőket, akik nem tartják be a szabályt és az igazolványok elkérése nélkül adnak el véres játékokat fiatal- és kiskorúaknak. Persze ezzel azt nem lehet kizárni, hogy valaki a bátyjától vagy ismerősétől jusson hozzá az adott játékhoz, de a cigaretta és alkoholvásárlásra sem találtak még ki jobbat.

Ezenkívül Franco Frattini elmondta: szeretnék elérni, hogy harmonizálják az európai szoftverterjesztési, illetve a büntetőjogi jogszabályokat. Így nem történhetne meg, hogy egy forgalmazót az egyik európai uniós tagországban évekre börtönbe zárnak, míg egy másik tagállamban büntetlenül végezheti tevékenységét. A politikus ugyanakkor hozzátette, hogy annak eldöntését viszont az egyes tagországok vezetőire bíznák, hogy az adott államban melyik játék számít erőszakosnak és véresnek, melyikhez kérnék a vásárlótól a személyi igazolványa felmutatását és melyikhez nem.

A jogszabálytervezet várhatóan idén márciusra készül el. Az elképzelést támogató európai uniós tagállamok között van Németország, Nagy-Britannia, Finnország, Franciaország, Görögország, Olaszország és Spanyolország mellett Magyarország is.

Az ötlet ellen azonnal felemelték szavukat a szoftverterjesztők. "Aki egy ilyen tiltás bevezetése mellett érvel, az beavatkozik és megsérti a felnőttek kultúrához fűződő jogait" - nyilatkozta Stephan Reichart, a G.A.M.E. német számítógépes játékfejlesztők szervezetének vezetője. Mint ismeretes, nemrég kiderült, hogy a bajor kormány minden eddiginél keményebben akar fellépni a virtuális és a valódi életben az erőszakos játékok, illetve már a filmek ellen is. A tervezetben súlyos pénz- és akár börtönbüntetéssel is sújtanák a jogszabályok ellen vétőket.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • priluki #28
    énis nyomom a Gta-t imádom a piát szivom a cigit,és megis ölnék valakit ha nem büntetnék
  • tmisi #27
    ja akkor is voltak sorozatgyilkosok, pszichopaták, mikor még a videójátékok sehol sem voltak
  • Hirvaer #26
    Pofám leszakad a sok birka németen meg Bajoron. Mindnek sír a szája, hogy a játékoktól a kölyök skizofrén sorozatgyilkossá válik. Nem egy kutatásról halottam, melyek megcáfolják mindezt, olyanról is, hogy van kikre pont ellenkezőleg hat. Nekem is ha tele van a tököm, leülök Quake3-azni és levezetem a feszültséget.
    Abszolút az ember személyiségétől függ, hogy agresszívvé válik e a játékoktól, ez pedig neveltetés, öröklődés és környezet függő. Úgy vélem aki a játékoktól agresszívvé válik, az ha nem játszik akkor is az lesz, csak később.
    Példának okáért nem hiszem hogy Hitler azért dózerolta volna le a fél világot, mert kiscsikó korában sokat Red Alert-ezett volna...
  • gabor22 #25
    balf*ság az egész csak 1 példa: 2 éve GTA Vice city-zek, 1,5 éve san andreasozok, és ki nem állhatom a piát, a cigit pedig pléne és soha nem lennék akkora barom h megöljek 1 embert
  • Morden23 #24
    Kicsit elkalandoztam, szóval hadd summázzam a gondolatmenetemet:

    Az erőszakos játékokat NEM SZABAD betiltani, mert remek pszichológiai indikátorként működnek. Mint ahogyan már többször is elmondtam, nem az a kérdés, hogy valaki mevel játszik. A helyes kérdések a "hogyan" és a "miért".

    Kontrasztos példával élve: ha valaki szórakozásképpen WoW-ozik, azzal semmi baj nincsen. Ha valaki viszont azért csinálja, hogy a real life problémái (esetleg a konkrét élete) elől egy virtuálisba akar menekülni, esetleg csak ebben a világban talál "amiért érdemes élni" dolgot, azzal baj van.

    Ergo: aki azért erőszakos egy játékban, mert játszik, az rendben. Aki viszont azért játszik egy játékkal, hogy erőszakos legyen, már nincsen rendben. Itt van a közmondásos kutya elásva.
  • Morden23 #23
    "> Ez remek, amit leírsz, hiszen tökéletesen mentesít mindenkit.
    Szerintem pedig kb. ugyanarra gondolunk.
    Amit mondtam, nem mentesít mindenkit, sőt! Azt írtam:
    - nagykorú maga kell, hogy vállalja a felelősséget
    - kiskorúnál szigorúbb törvények legyenek, és a szülőkre háruljon nagyobb felelősség"

    Valami hasonló, igen :)

    "Az pedig már társadalmi probléma amit írsz, hogy a szocio/pszichopaták "nem igazán vállalhatják a felelősséget a tetteikért". Ezek szerint ha valaki elmebeteg, akkor neki mindent szabad, csak mert a társadalmi "rend" úgy alakult, hogy "szegényekkel" szemben elnézőnek kell lenni?!? "

    Nem, a társadalmi probléma az, hogy néhány hülyegyerek bekattanása meglepetésként éri a környezetét. A probléma az a rohadt nagy tolerancia, ami van manapság...

    Dagadt vagy? Nem baj, normális
    25 évesen szűz vagy? Nem baj, várod az igaz szerelmet
    13 évesen egész nap a gép előtt ülsz? Nem baj, majd kinövöd
    Minden reggel remegve mész a gimidbe, annyira gyűlölöd? Nem baj, biztos a többiek a faszok, nem te
    Nincsen még mindig egy rohadt barátod sem? Nem baj, megintcsak: a többiek a faszok

    Ezt a szülők oldaláról megértem, mert mindenki elfogult a saját porontyával szemben. De igenis figyelni kéne iskolákban, munkahelyen, a saját környezetünkben az ilyen emberekre. Nem törvények, rendeletek meg a karhatalom dolga az ilyesmi, hanem a társadalomé: attól, hogy csak 18 év felett vehetek erőszakos játékot, még nem lesz sem kevesebb, sem több ilyen erőszaktétel.

    Egyszerűen rá kéne ébrednie az egész világnak, hogy igenis LEHET ÉS KELL valakire azt mondani, hogy "te nem vagy normális", "te beteg vagy", "fordulj szakértőhöz" és egyebek. Amikor ez nem történiok meg, lúzereket, szorongókat, depresziósakat, szociopaták és pszichopaták kis hadseregeit kapjuk, akik elkezdenek lövöldözni.
  • tmisi #22
    A GTA-t is végig lehet vinni úgy, hogy ártatlanokat nem ölsz meg, csak akik épp a a küldetés adott gonoszai (bár a VC-ben volt olyan, hogy minél több gyalogost kellett elütni, de hát 1-2 feketepont még belefér).
  • snorbi #21
    > Ez remek, amit leírsz, hiszen tökéletesen mentesít mindenkit.
    Szerintem pedig kb. ugyanarra gondolunk.
    Amit mondtam, nem mentesít mindenkit, sőt! Azt írtam:
    - nagykorú maga kell, hogy vállalja a felelősséget
    - kiskorúnál szigorúbb törvények legyenek, és a szülőkre háruljon nagyobb felelősség

    Teljesen mindegy, hogy előtte játszott-e vagy sem, egyszerűen nincs a két dolognak köze egymáshoz!!!

    Az pedig már társadalmi probléma amit írsz, hogy a szocio/pszichopaták "nem igazán vállalhatják a felelősséget a tetteikért". Ezek szerint ha valaki elmebeteg, akkor neki mindent szabad, csak mert a társadalmi "rend" úgy alakult, hogy "szegényekkel" szemben elnézőnek kell lenni?!?
  • Akuma #20
    Az is erőszakos játék, ha megyek az utcán és fejbelövök valakit a GTA-ban? Semmire sem késztettem, erőszakot nem alkalmaztam, csupán kinyírtam a tagot :-) És még csak le sem csuktak, sztem jobb, mintha az életben élném ki vérhiányomat.
  • Adam II #19
    Ne játszatok az ilyen játékookkal inkább kérem fogjátok meg egymás kezét és énekeljétek "Don't kill the world ,don't let her down....
    Amikor mindenkiből kiűzzük az erőszak örjöngő démonjait és képesek elszünk megbecsülni egymás erőfeszítéseit és beköszönt a világbéke és elpusztítjuk az összes fegyvert és kezet nyújtunk ököl helyett és mindenkit ellep a rózsaszín köd és a zöld mezőkön a farkas és a nyúl együtt teázik a teletabikkal mosolyogva tekintetek vissza értelmetlen erőfeszítésitekre ezek ellen a csodás törvények ellen