SG.hu·

2010-ig a Sony előnye a konzoloknál

A várakozások szerint a PlayStation konzolok fejlesztője az évtized végéig továbbra is uralni fogja a konzolpiacot, bár előnyéből veszíteni fog.

Az In-Stat piackutató cég a piac várható alakulásáról készített előrejelzésében leszögezi, hogy a Sony a PlayStation sorozat gyártójaként az elkövetkező években is magabiztosan őrzi előnyét, bár ennek mértéke valamelyest csökkenni fog 2010-ig a Microsoft és a Nintendo révén egyre erősödő konkurencia miatt.


Az In-Stat szerint 2008-ban csúcsosodik ki az új konzolok iránti kereslet

A cég szerint az évtized végére nagyjából kialakul a következő generációs konzolok piacának végleges állapota, amelyben a PlayStation 3 fölénye megkérdőjelezhetetlen lesz. Ez a fölény a teljes piac 50 százalékának birtoklásában realizálódik, míg az Xbox 360 28,6, a Nintendo Revolution konzolja pedig 21,2 százalékot mondhat majd magáénak. A két nagy rivális tehát a teljes piac felén osztozhat majd, és nem sok esélyük lesz akár csak megközelíteni a Sony versenyzőjét. A tanulmány a két konkurens közül a Microsoft fölényét jósolja, amely szerintük főleg korai rajtjának, illetve az észak-amerikai piacon élvezett előnyének köszönheti majd a valamivel jobb helyezést.

A soron következő PlayStation nagy pozitívumaként a beépített következő generációs Blu-ray optikai meghajtót említi, míg a Nintendo új vezérlővel igyekszik elnyerni a vásárlók szimpátiáját. Véleményük szerint az elkövetkező két-három évben az új változatok számban már felülmúlják majd a jelenlegi generációt, vagyis a váltás még az évtized vége előtt sikerrel lezajlik. A piaci erőviszonyok tekintetében egyetlen apró változást várnak, ez pedig a Sony előnyének csökkenése, amely a két rivális részéről mutatkozó próbálkozásoknak lesz köszönhető.

A szakértők egyetértenek abban, hogy a Sony előnye kitart az évtized végéig. Tavaly a Wedbush Morgan véleményezte hasonlóan a helyzetet: szerintük 2010-re a japán óriás 55, a Microsoft 35, míg a Nintendo 10 százalék körül teljesít majd, 5 százalékos hibahatárral.

Kapcsolódó cikkek és linkek

Hozzászólások

Jelentkezz be a hozzászóláshoz.

© irkab1rka2006. 04. 02.. 17:57||#26
en is nagy kiraly vagyok, mer en sem irok ekezeteket, nameg roviditek is.
wtbf roflol
stpd iiot ths wt y r

😊 amúgy meg igazad van hetti beszólásával kapcsolatban, csak ne felejtsd el, hogy a csõlátó az csõlátó 😊
© lollerpop2006. 04. 01.. 21:24||#25
omgomg wtf te is mekora lamer vagy kapjal be egy pisztolyt es huzd meg a ravaszt kthx

bar inkabb kezfejen lod magad mert ugy lehet er valami letfontossagu szervet is a golyo lolol

gg
© lollerpop2006. 04. 01.. 21:20||#24
statisztika 2010ig lol

vegyenek fel engem legkozelebb mert en akar 2047 szeptembereig is tudok statokat kesziteni rofl

remelem hamarosan a ps4 eladasokrlo is irnak ilyesmiket lmao de addigra megjon a ubermachine phantom es mindent bealza lololol
© hetti2006. 04. 01.. 13:44||#23
egyetlen egy racionális gondolatuk sincs 😄
© hetti2006. 04. 01.. 13:36||#22
Hehe
ps fanatikok 😄
© cloud.strife2006. 04. 01.. 08:56||#21
Akkor nyomjad azokkal...
© hetti2006. 03. 31.. 18:34||#20
hehe
milyen játékrol beszélsz??
egy játék volt eddig ami érdekelt és nem volt boxra!! DB budokai
(wrc??? GT4??? mert ezek a cimek nagyon gyengék legalábbis nálam)

és mellesleg a box exkluziv gamák közt is van jopár amire fájhat a sony-sok táborának a foga
© [Jakuza]2006. 03. 31.. 18:27||#19
Na igen elbaszni szoktak oket PCn valoban, amikor jonnek a konzolatiratok az igenytelensegukkel.
Amugy , meg ha van nagy nev a PC-re lasd TES egybol lenyuljak.
© exxile2006. 03. 31.. 17:50||#18
x360 core: 70-75000, premium: 95-100000 játékok: 15-17000 körül.
Ps2-XBox: 30000 körül.

Azért vesznek az emberek konzolt, mert ezeken sokkal-sokkal élvezetesebb játszani, mint pc-n. Ezek a gépek kizárólag gamereknek készülnek, minden tekintetben játékra hegyezve. Pc-n a játékokat csak jól elbaszni szokták... Kivétel persze a stratégia, és az fps-ek. Ami az árat illeti, a mostani pc-k árán akár vehetsz 6-7 jelenlegi generációs konzolt is. Arról nem is beszélve, hogy aki új pc-t vesz a családba drága pénzért, az is csak játszani fog rajta. A pc-n lehet dvd-t irni, meg netezni, ehhez viszont nem kell 200ezres gép, mégis megveszik. Én meg ezt nem értem, hogy miért?
© MetaMórfózis2006. 03. 31.. 16:12||#17
Nem értem mi vesz rá bárkit, hogy vegyen egy gépet, baromi drágán, csak és kizárólag a játékért, én mondjuk egyáltalán nem értek a konzolokhoz, de mediamarktba volt szerencsem anno egy parhoz, es en nemvotlam lenyugozve a szemcses grafikajuktol... PErsze ez csak az en velemenyem. Milyen arba vannak ezek most?