Ötvös Tibor

Elkészül a Hunt: Horrors of the Gilded Age?

Gondban a Crytek és így veszélybe kerültek a fejlesztés alatt álló projektek. Pedig a Hunt: Horrors of the Gilded Age érdekesnek tűnik.

Ma már minden hír arról szól, hogy a Crytek nem tudja kifizetni az alkalmazottait, akik így be sem mennek dolgozni. Pedig alig egy hónappal ezelőtt, az E3-on nagyon erős felhozatallal voltak jelen és akkor még mindenki a játékokról beszélt. A Homefront: The Revolution-nal már foglalkoztunk mi is, így most a Crytek USA Hunt: Horrors of the Gilded Age címet viselő projektjét vesszük górcső alá.

Az alapkoncepció nagyon egyszerű: egy ko-op játékmódra építő akciójáték, melyben az igazi kihívást a szakaszok végén találhat boss-harcok jelentik. A Left 4 Dead is hasonló megoldásokkal bírt, ám a Hunt: Horrors of the Gilded Age nem FPS, hanem külső nézetes akciójáték. Ugyanakkor pedig a Darksidersből is emel át részeket, főleg a karakterünk fejlődésének kivitelezésében illetve a szintek felépítésében tapasztalhatunk hasonlóságot.



Az általunk is látott pályán egy mocsárba jutottunk el, ahol egy boszorkányt és követőit kellett kivonnunk a forgalomból. A CryEngine tette a dolgát, grafikailag nincs is baj a programmal és maga a hangulat is jól vizsgázott. A mocsár valóban rémisztő, az ellenfelek kellő kihívást jelentenek és a csapatmunkával mindenki legyőzhető, minden helyzet megoldható.

Ráadásul kétszer nem kapjuk meg ugyanolyan formában a pályát, hiszen a tereptárgyakat és az ellenfeleket a szakasz betöltése közben véletlenül generálja a program. A Hunt: Horrors of the Gilded Age nem kínál majd előre megadott karakterosztályokat, helyette a játékos szabadon változtathat meg mindent a harcosán. Megadhatjuk a fegyverét, a ruházatát, a külsejét... szóval mindent.

A Hunt: Horrors of the Gilded Age teljesen ingyenesen lesz elérhető... már ha egyszer rendeződnek az anyagi körülmények és befejeződnek a munkálatok.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!