Ötvös Tibor

Special Forces Team X

Aki manapság be akar törni a multis akciójátékok piacára, annak bizony alaposan fel kell kötnie azt a bizonyos nadrágot. Számos, a rajongók által már kipróbált alkotás elérhető, de a Special Forces Team X mégis megpróbált helyet kiharcolni magának a placcon.

Az egész játék elsőre nagyon hangulatosnak tűnik. A grafika akár egy képregényben, minden a cell-shaded technológiával van megalkotva. A trailerek alapján látványos harcokat ígértek és változatos helyszíneket, melyeken ráadásul olyan külső tényezőkkel is számolnunk kell, mint például az életünkre törő harci kutyák.

Sajnos azonban, mint sok más esetben itt sem sikerült szinte semmi ígéretet beváltani. A program elindítása és a karakterünk kiválasztása után kiválaszthatjuk a szervert (erre később visszatérek) és már indulhat is a harc. Ám a játék valami elképesztően eszetlen módon dobálja a csapatoka a pályára. Rögtön az első alkalommal a csapatomat és az ellenfelet is ugyanazon apró szoba két sarkába tette le. Így, akár egy maffia-filmben azonnali harc alakult is és már nézhettem is a halálomat - és sok társamét is.



Ráadásul nincs egyensúly sem. Volt olyan alkalom, hogy a csapatom 3 tagból állt, az ellenfél meg kétszer ennyiből. Kevés volt az esély a harcra. Kiderült, hogy a program az összlétszámot nézi és nem azt, hogy teljes legyen a két csapat. Az is elég hamar kiderült, hogy nincsenek standard mapok. A program ugyanis az adott tereptárgyakból építi fel a pályát, így mindig ugyanazokat a dolgokat látjuk, csak más környezetben.

Így rögtön ki is esik az egyik újításnak szánt programrész, a tervezés. Hiába próbáljuk meg ugyanis megtervezni a stratégiánkat, ha fogalmunk sincs arról, mi merre lesz. És akkor most itt térek vissza a kutyákra. Nagy ötlet, ám nem működik. Az ebek ugyanis egyáltalán nem foglalkoznak velünk. Simán elsétálhatunk mellettük, felénk se szagolnak.



És a végére akkor maradnak a szerverek. A program a Quickmatch gombra kattintva a legnépszerűbb szerverre dob be minket, ám ha magunk akarunk választani, akkor nagy gondban leszünk. Alig akadnak ugyanis játékosok, így előfordult olyan eset is, hogy egy szerveren teljesen egyedül mászkálhattam (ami szintén érthetetlen, hiszen elméletileg egy adott létszám alatt be sem enged a program).

Szóval a Special Forces Team X egy félresikerült alkotás, mely miatt nem érdemes lecserélni a már bevált multis akciónkat.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!