Gyurkity Péter

Jövőre sem lesz elegendő PS5

Erre számít a Sony, amely nem tartja valószínűnek, hogy kielégítik majd az igényeket.

A japán gyártó tavaly rántotta le a leplet vadonatúj konzoljáról, amely azonnal csatlakozott azon kütyük sorához, amelyekből (a fontosabb komponensek hiánya miatt) nincs elegendő példány a piacon. Legutóbb arról írtunk, hogy a módosított változat jövőre futhat be, most azonban azt közölték, hogy a hiány továbbra is velünk lesz.

A Bloomberg hírügynökség jelentése szerint a Sony elemzők egy csoportjának figyelmét hívta fel az eddig házon belüli várakozásra, ebből pedig arra következtethetünk, hogy nem számítanak jelentős változásra, legalábbis ami a kereslet-kínálat viszonyát illeti. Az eddigi eredményeket persze nem becsülhetjük le, alig 6 hónap telt el a hivatalos bemutató óta, immár 7,8 millió példány kelt el az új konzolból, amely nagyjából megegyezik a közvetlen előd hasonló időszakának számaival. Az idei évben összesen 14,8 millió darabot szeretnének eladni, mindent meg is tesznek majd a gyártás felfuttatása érdekében, a pénzügyi igazgató szerint viszont 2022 során is velünk lesz a hiány, ezt valószínűleg nem tudják majd teljesen eltüntetni.

Korábban arról is beszámoltunk, hogy felfut a Nintendo Switch gyártása, a cég viszont szintén figyelmeztetett a komponenshiány miatti (valószínű) negatív következményekre. Ők sem vonhatják ki magukat ez alól, mint ahogy a grafikus chipek gyártói is érintettek a problémában – nem beszélve az autógyártókról, akik egyes típusok előállítását kénytelenek lelassítani, esetenként szüneteltetni a fontos alkatrészek hiánya miatt. A Nintendo az idei pénzügyi évben amúgy 25 millió Switch-konzolt értékesítene, viszont nem várják a a gyors és teljes helyreállást, amivel a Sony aggodalmait támasztják alá.

Ebből kiindulva valamikor 2023 folyamán állhat vissza a korábbi rend, már amennyiben a beszállítók végre elegendő komponenst tudnak majd rendelkezésre bocsátani.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • Tetsuo #1
    Tíz év múlva meg chipdömping lesz. A WC-papír mellé ajándékba adnak egy új Intel szerverprocit.