Gyurkity Péter

Xbox-ra is jön a Google Stadia

A böngésző frissítése révén lesz hamarosan elérhető a szolgáltatás.

A Stadia sokak számára nyújt új, érdekes lehetőségeket, ennek kapcsán nemrég arról írtunk, hogy a Google lemondott a saját címek fejlesztéséről, miközben a platformon a külsős partnerek révén csak idén 100 játékot tesznek elérhetővé. Most az Xbox böngészőjének frissítése révén bővül a támogatott eszközök köre, bár egyelőre nem hivatalos módon.

A Stadia jelen pillanatban – a Google saját magyarázata szerint – kizárólag a Chrome böngészőn fut, ennek támogatása megoldott hivatalosan, bár ehhez hozzáteszik, hogy néhány további, a Chromium alapjaira épülő szoftver is megbirkózik a platformmal, ez utóbbi esetben azonban lehetnek példák bizonyos problémákra. Tekintettel arra, hogy a Microsoft a tavalyi évben nagy váltást lépett meg, ennek keretében pedig az Edge is a Chromium-motort vette át, a platform ezen böngésző esetében is elérhetővé vált, most pedig (egyes külsős beszámolók alapján) az Xbox-felhasználók is megkapták a szoftver friss verzióját, pontosabban annak korai alfáját. Egyelőre tehát a tesztelők próbálhatják ki a Stadiát, hamarosan viszont minden új konzolon (Xbox Series X és Series S) felbukkan majd a streamingplatform.

A jelentések szerint még bőven akadnak gondok, többek között az egér és a billentyűzet támogatása sem elérhető, a Google megoldása tehát nem tökéletesen fut a fent említett szoftveren, ez azonban várható volt, az alfa esetében nem is számíthatunk hibamentes üzemelésre. A Stadia megjelenése azonban mindenképpen érdekes fejlemény, már csak azért is, mert a Microsoft maga is dolgozik saját megoldásán, amelyet már tesztelnek, az xCloud megjelenésével tehát ezen a területen is többé-kevésbé megoldottnak lesz tekinthető a játékstreaming kérdése, onnantól kezdve már csak azon múlik minden, hogy milyen gyorsan jutnak az érdeklődők egy-egy új konzolhoz.

A Chromium-alapú Edge elérhetővé tételével további opciókkal bővül az Xbox, ezek között a GeForce NOW támogatása említhető meg, ez szintén jól jön majd a játékfanatikusoknak.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
  • zola2000 #1
    Akkor a geforce now böngésző alapú változata is működik xboxon...