Androidon is használható a PS5 kontrollere

Az előző generációs konzol viszont érdekes módon nem ismeri fel a kiegészítőt.

A Sony kapcsán legutóbb arról írtunk, hogy a cég szétszedte saját új konzolját, a napokban viszont már a külsős tesztelők is megkapták az első példányokat, és bár magáról a készülékről még nem írhatnak, néhány további részletet mégis megismerhetünk az új generációval kapcsolatban.

A YouTube oldalán jelent meg egy érdekes videó, amely már az egyik ilyen tesztelőtől származik. Ebben a DualSense névre keresztelt kontrollert veszik közelebbről szemügyre, néhány technikai részlettel, hiszen a kiegészítőt több eltérő készülékekkel is megpróbálták összepárosítani, ami nem minden esetben sikerült. Ennek révén megtudtuk, hogy a PS4 sem vezetékes, sem pedig vezetéknélküli módban nem ismeri fel az új kontrollert, amely egyébként méretét tekintve jóval nagyobb a közvetlen elődnél (DualShock 4), viszont cserébe haptikus visszajelzéssel és adaptív gombokkal javítja a felhasználói élményt. A PS5 egyelőre kimaradt a tesztből, ez nyilván a Sony megkötései miatt van így, viszont ez nem akadályozta meg őket abban, hogy alternatív készülékekkel próbálják ki a vezérlőt.


Ezek egyike volt a Google által piacra dobott Pixel 5 okostelefon, amely a Bluetooth segítségével megfelelő módon kezeli a DualSense-t, mi több, itt a Microsoft xCloud-platform bevonásával még a játékok streamelése, valamint azok megfelelő módon való irányítása is megoldottnak tűnik. A PC-szegmensben sem maradunk támogatás nélkül, a tesztelés során vezetékkel sikerült összekötni a kontrollert egy Surface Laptop Go típusú Microsoft-kütyüvel, különösebb problémát itt sem észleltek. Ez mindenképpen jó hír, a jelek szerint a különböző platformok közötti átjárással nem lesz gondunk, viszont így még érdekesebb a PS4 támogatásának hiánya. Tekintettel arra, hogy a vezérlő a korábbinál jóval nagyobb, ezúttal 1560 mAh-s akkumulátort kapott, itt sokan hosszabb üzemidőben reménykednek, ezzel kapcsolatban viszont még nem látunk tisztán.

A PS5 és PS5 Digital Edition november 12-én rajtol el, 500 és 400 dolláros áron. Egyéb tesztelők egyelőre képeket osztottak meg a dobozról, hamarosan azonban a konkrétumokat is megismerjük majd.

Hozzászólások

A témához csak regisztrált és bejelentkezett látogatók szólhatnak hozzá!
Bejelentkezéshez klikk ide
(Regisztráció a fórum nyitóoldalán)
Nem érkezett még hozzászólás. Legyél Te az első!